Block out [BEFEJEZETT]

1.rész

Reggel az ébresztőm fülsüketítő hangjára keltem fel, és amilyen gyorsan csak tudtam, kinyomtam az idegesítő dallamot. A fejbőrömet megvakarva ültem fel az ágyon, azonban amikor újra ránéztem az órámra, szélsebesen pattantam ki az ágyból.

-Mike!-kezdtem kiabálni a bátyám után, amikor kiértem a folyosóra, azonban válasz nem érkezett.-Mike!-kiáltottam el magam mégegyszer, mire lépteket hallottam lentről.

-Rebeca, miért ordibálsz?-jött fel a lépcsőn anya.-És miért vagy még pizsamában? El fogsz késni!

-Tudom!-toporzékoltam.-Hol a francba van Mike? Úgy volt, hogy ő visz be engem.

-Michael már elment, de egy ideig várt téged.-mondta anya, mire karbatett kezekkel néztem rá.

-Igen? És akkor miért nem ébresztett fel?

-Nem tudom, Rebeca, de ahelyett, hogy velem vitatkoznál, inkább menj és készülődj el! Majd én beviszlek a suliba.-mosolygott rám, mire láthatóan lenyugodtam, és bólintva egyet, besprinteltem a szobámba.

Magamra aggattam egy fekete nadrágot, egy fehér inggel együtt, ugyanis ma van az iskola első napja, ilyenkor pedig szabály, hogy ünnepélyesen kell öltözni. Meg persze jó pontot kell szereznem a tanároknál új diákként. Legalábbis anya szerint. Beszaladtam a fürdőszobámba, majd megmosva a fogamat, és kifésülve a hajamat, késznek nyilvánítottam magamat.

Lesiettem a lépcsőn, de mint mindig, most is úgy volt. hogy ismét anyára kellett várni. Felkiáltottam az emeletre, és pillanatokon belül, a kocsikulcsát birizgálva jött le a lépcsőn. Felhúztam a cipőmet, majd az iskolatáskámat a hátamra kapva, követtem anyát, aki már elindult a kocsinkhoz.

-Szia kicsim!-puszilta meg anya az arcomat, mire elfintorodtam, de remélem ezt nem látta.-Érezd jól magad, szerezz sok új barátot!-mondta, miközben kiszálltam a kocsiból. Most komolyan, nem ezt szokta mondani mindegyik anya?

-Aha, oké.-bólogattam.-Megpróbálom. Szia!-zártam be az autó ajtaját, majd nagyot sóhajtva, az iskola épületére meredtem. Új iskola, új élet. Magam mögött hagyom a szar alapiskolát, és belépek az életem egyik legmeghatározóbb szakaszába.

Óvatosan lépkedtem a lépcsőkön, külön vigyázva arra, hogy el ne essek, mert tényleg nem lenne jó az első nap eltaknyolni mindenki előtt. Az idősebb osztályok kint bandáztak, ezért is féltem annyira, hogy esetleg ez megtörténik velem. Hirtelen megpillantottam Mikeot, aki a haverjaival beszélgetett, de érezhette, hogy nézi valaki, ezért felém fordította a fejét, és elindult hozzám.

-Hé, bocs, hogy nem vártalak meg reggel!-sétált mellém, és követett engem, fel a lépcsőkön. Amikor a suli bejáratához értünk, mindketten megálltunk.

-Nem gond.-ingattam a fejem.-Anya behozott.-magyaráztam meg.

-Akkor jó.-bólogatott, és már épp indult vissza a barátjaihoz, de megragadtam a karját.

-Izé, segítenél nekem?-kérdeztem.-Nem tudom hol az osztályom, meg úgy kábé semmit sem tudok.

-Bocsi, de kérd meg bent az egyik tanárt, ő biztos segít.-mondta, és egy bocsánatkérő tekintetet küldött felém, majd visszasétált a fiúkhoz. Egy ideig néztem őket, de az egyik fiú észrevette, hogy valaki figyeli őket, így találkozott a tekintetem az övével. Azonnal elpirultam, amint barna, őzikeszemeivel úgy nézett rám, mintha belelátott volna a lelkembe. Szép volt. Olyan rosszfiúsan szép az egész arcberendezése. Hát ha nem ő, akkor senki sem a suli legnépszerűbb fiúja. 

Gyorsan elfordultam, mert már én éreztem kényelmetlenül magamat, hogy csak úgy bámuljuk egymást. Besiettem az épületbe, és amint megpillantottam az első tanárt, odasiettem hozzá.