Block out [BEFEJEZETT]

29.rész

Másnap az ébresztőm hangos zenélésére ébredtem, s miután kómás fejjel kinyomtam azt, a fürdőszobába csoszogtam. Annak ellenére, hogy ilyen hamar kellett kelnem, egész hamar kiment az álmosság a szememből, ugyanis eléggé izgatott voltam a kirándulás miatt.

A fürdőszobában rendbe tettem magamat, majd a szobámba visszacsoszogva, felvettem egy kék rövidnadrágot és egy krémszínű inget. Mivel itt a tél miatt elég hideg van, ezért a rövidnadrág alá felvettem egy bőrszínű harisnyát, hogy ne fázzak meg. A bőröndömet a biztonság kedvéért még egyszer átnéztem, s miután magamban nyugtáztam, hogy szerintem minden fontos dolgot betettem a bőröndömbe, a szobámból kilépve, a konyha felé vettem az irányt.

-Jó reggelt!-mosolyogtam anyára, aki az asztalnál ült, és épp müzlit evett.

-Neked is, kicsim.-nézett fel mosolyogva a tálból. Úgy döntöttem, hogy én is müzlit fogok enni, így hát elővettem egy tálat, majd pár mozdulattal elkészítettem a müzlimet, s anya mellé letelepedve, én is reggelizni kezdtem.-Kábé mikor indulunk?

-Hát azért jó lenne, ha negyed óra múlva indulni tudnánk, de ez persze Samueléktől is függ.-nézte a konyhában lévő faliórát.

-Miért függ tőlük is?-kérdeztem értetlenül, mert szerintem tökmindegy, hogy ki mikor indul el, a szálláson úgy is találkozni fogunk.

-Nélkülük nem indulhatunk el.-nézett rám egy pillanatra.-Hiszen egy autóval megyünk.

-Mi?-kerekedtek el a szemeim, ugyanis egészen mostanáig senki nem mondta, hogy Samuelékkel együtt fogunk utazni. Eddig még csak arról volt szó, hogy velük fogunk kirándulni, na de, hogy egy autóval is utazzak Samuel White-tal? Na, azt teljesen kizártnak tartom!

-Miért, mit gondoltál, hogyan mentünk volna?-kérdezte finoman.

-Én úgy gondoltam, hogy ők is és mi is külön autóval megyünk. Sokkal egyszerűbb lenne, nem?-kérdeztem vissza.

-Épp, hogy így lesz egyszerűbb. Hisz ha egy autóval megyünk, akkor mindenki tudja, hogy ki hol van, nem kell hívogatni egymást amiatt, mert lemaradt valamelyikőnk, szóval szerintem jó lesz ez így.-simogatta meg a karomat.-Ne aggódj, nem fogunk szorulni a kocsiban, ugyanis Sam szüleinek egy nagyobb, családi autójuk van, és elég férőhely van benne.-próbált felvidítani, de én csak egy nagyon nem őszinte mosolyt küldtem felé, és inkább folytattam a reggelimet.

Miután Mike és apa is lekászálódott az emeletről, mindannyiunk lázas pakolásba kezdett, ugyanis hiába már minden a helyén volt, folyamatosan izgultunk amiatt, hogy valami nagyon fontos dolgot otthon hagyunk. Még egyszer, utoljára visszaszaladtam a szobámba, ahol mindent részletesen átnéztem, de az ágyam mellé pillantva, kiszúrtam a telefonom töltőjét. Tudtam, hogy vissza kell még jönnöm!

A töltőt gyorsan belesüllyesztettem a táskámba, majd leszaladtam az emeletről, és pont ekkor dudáltak kintről, gondolom Samuel szülei. Próbáltam fejben lenyugtatni magamat, ugyanis a szívverésem üteme megkétszereződött, a pulzusom pedig szerintem már az egekben járt. Az egyik felem azt kívánta, bárcsak ne mennénk Samékkel kirándulni, de a másik felem pedig majd' ki csattant a boldogságtól, amiatt, hogy újra láthatom a fiút, aki után már annyi ideje esedezem, sőt.

Kiérve a házunkból, boldogan mosolyogtam rá apára, ugyanis ő addig, míg én a töltőmet tettem el, már kivitte a bőröndöket, ezzel maximálisan megkönnyítve a dolgomat. Mosolyogva sétáltam oda a családomhoz, akik már Samuel szüleivel beszélgettek. Átbújtam Mike karja alatt, és a átölelve a derekát, kissé szégyenlősen néztem fel Sam szüleire.

-Csókolom.-köszöntem kedvesen, mert Samuel szüleivel sosem volt semmi gondom, mindig is nagyon bírtam őket a lazaságuk és kedvességük végett, de ugyanezt már nem tudtam Samuelről is elmondani.