Block out [BEFEJEZETT]

36.rész

Nem is igazán tudom, hogy Samuelnek honnan jött az az ötlet, hogy megcsókoljon, de ott, abban a pillanatban, ez engem egyáltalán nem zavart. Talán még az sem zavart, hogy az egész család előtt csókolt meg. Ezeket a dolgokat csak azután realizáltam magamban, miután Sammel elváltunk egymástól, és idétlen mosollyal néztünk egymást szemébe.

-Hát ez meg mi a fasz volt?-kérdezte Mike teljesen megsemmisülve, ezzel maximálisan is elrontva a romantikus pillanatunkat.

Mi Sammel csak némán álltuk a testvérem haragos tekintetét, s nem igazán tudtuk, hogy mit is mondhatnánk, mert ebben a pillanatban bármit mondhattunk volna, Mike már akkor is kiborulni látszott, így csak vártunk. Azt akartuk, hogy a testvérem lecsillapodjon egy kicsit.

-Mike...-suttogta anya, hogy kicsit segítsen a helyzeten.-Ezerszer elmondtam már neked, hogy ne káromkodj!

-Leszarom, valahogy ki kell adnom magamból a dühömet!-csattant fel.-És most úgy beszélsz, baszki, mintha te soha nem káromkodtál volna!

-Attól még, hogy ideges vagy, nem kellene káromkodnod.-ingatta a fejét rosszallóan apa, ugyanis anyának látszólag nagyon rosszul estek Mike szavai.

-Most komolyan velem foglalkoztok, ahelyett, hogy velük foglalkoznátok?-kérdezte Mike idegesen, és felénk mutatott.-Az elébb csókolták meg egymást. Csak úgy semmiből semmi.

-Ez nem ilyen egyszerű, Mike.-néztem rá kérlelően, de a helyzet nem javult.

-Mi nem egyszerű, Rebeca? Nem hiszem el, hogy valami ilyen bonyolult legyen. Mégis mióta titkoljátok, hm?

-Haver, nyugodj meg...-kezdte Sam.

-Te csak ne nyugtassál engem, te áruló! És nem vagyok a haverod! Komolyan a húgommal? A testvéremmel? Normális vagy, ember?-Mike szinte már önkívületi állapotban kiabálta Samuel felé a szavakat.-Tudtam én, hogy valami nem stimmel, de nem csak ezekben a napokban, hanem úgy alapjában véve az elmúlt hónapokban. Először nem is akartam beengedni ennek a gondolatát a fejembe, de most már tudom, hogy rossz döntés volt arra fogni, hogy paranoiás vagyok. Mert ti igen is kavartatok a hátam mögött.

-Nem kavartunk a hátad mögött!-kiabáltam, de hangom megremegett, s a torkomban keletkezett gombóc egyre jobban kényszerített arra, hogy sírni kezdjek.-Te ezt nem értheted, Mike!

-De, nagyon is értem.-pattant fel a kanapéról, és az ajtó felé vette az irányt.-És nagyon nagyot csalódtam bennetek.-nézett vissza ránk a világ legszomorúbb tekintetével, majd egy mozdulattal feltépte az ajtót, s kisietett rajta.

Halkan szipogni kezdtem, arcomat pedig a kezeim közé temettem. Egyszerűen nem bírtam felfogni, hogy hogy lehet ennyire önfejű a testvérem, s az a szomorúság, ami csak úgy sugárzott a szeméből, teljesen eltört bennem valamit. Kicsit megnyugodtam, amikor megéreztem Samuel nyugtató érintését a hátamon, majd miután óvatosan átölelt engem, sírásom alább hagyott.

-Vissza fog jönni, és megbeszéljük vele ezt az egészet, nyugodj meg!-suttogta a fülembe, mire csak szipogva ingatni kezdtem a fejem.

-Egyedül szeretnék vele beszélni.-mondtam halkan, mire Samuel felsóhajtott, de engedett a kérésemnek. Tudtam, hogy Mike csak még zaklatottabb lenne, ha Samuellel együtt beszélném meg vele a dolgokat, mint egy igazi pár. Ez még jobban kiverné nála a biztosítékot, így inkább úgy döntöttem, hogy ezt Samuel nélkül fogom végigcsinálni. Már ha Mike egyáltalán vissza jön ide.

-Jaj, gyerekek!-ölelt át minket Samuel anyukája.-Hát ti is jól tudtok időzíteni.-jegyezte meg szórakozottan, és tudtam, hogy ezzel az a célja, hogy jobb kedvre derítsen minket, de jelen pillanatban ez se rajtam, se Samuelen nem segített.