Block out [BEFEJEZETT]

27.rész

Nos, talán nem volt mindenben igaza Samuelnek akkor, amikor elváltunk egymástól a parkban. Nem, egyáltalán nem volt igaza, sőt, még most is haragszom rá azért, amit tett, de mostanra már lecsengett a kettőnk közötti viszály témája, mondhatni senki sem foglalkozik vele, talán egyedül én. Még így is, hogy eltelt két és fél hónap az eset óta.

Igen, két és fél hónap, nem viccelek. Samuellel szeptember végén döntöttünk úgy, hogy idegenekként fogjuk kezelni a másikat, -vagyis tulajdonképpen csak egyedül Samuel döntötte el, de most nem ez a fontos-, ma reggel pedig már december huszadikára ébredtem, ami azt jelenti, hogy már csak pár nap, és itt a karácsony.

Kómásan keltem ki a puha és meleg ágyamból, s nyűgösen csoszogtam át a fürdőszobába, ugyanis a kényelmet nyújtó alvóalkalmatosság nélkül megcsapott a hideg levegő, amit a tél hozott magával. Nem sokat pepecseltem a fürdőszobában, hisz vasárnap lévén tudtam, hogy úgy sem fogok sehova menni, így magamra kaptam egy otthoni szettet, és lesiettem a konyhába, hogy egyek is valamit.

A helységbe beérve, anyával találtam szembe magamat, aki gondolom az ebédet készítette. Még nem vette észre, hogy felkeltem, és ott vagyok a konyhában, ugyanis ahogy azt észrevettem, épp a recepteskönyvét bújta, s mepgróbált ugyanúgy csinálni mindent, ahogy ott írva van.

-Jó reggelt.-mondtam, és leültem az asztalhoz.

-Szia, kicsim.-köszöntött kedvesen.-Kérsz valamit reggelire? Készítettem rántottát.

-Nem, köszi, elég lesz, ha csak megeszek egy jogurtot.-tápászkodtam fel az asztaltól, és kivéve a hűtőből egy epres jogurtot, majszolni kezdtem azt.-Mit csinálsz?

-Á, egy új receptet próbálok ki, de olyan érthetetlenül van itt leírva, hogy szinte nekem kell kitalálnom, hogy mit főzzek.-nevette el magát, és tovább bújta a kis könyvecskét. Sóhajtottam egyet, majd miután kikanalaztam a jogurtomat, beledobtam a szemétbe, és épp indulni készültem volan vissza a szobámba, amikor anya utánam szólt.-Várj, Beca! Ma apáddal szeretnénk valami fontosat bejelenteni ebédnél. Megmondanád a bátyádnak, hogy időben jöjjön majd ebédelni, és ne csak egy órával utána?

-Mit akartok belejenteni?-akadtam meg ennél a témánál, mert nagyon úgy hangzott, hogy elég komoly dologról van szó.

-Ne aggódj, Beca, nincs semmi baj, csak közlünk veletek egy hírt.-mondta nyugtató hangnemben, és tudom, hogy az volt a szándéka, hogy megnyugtasson, de jelen esetben ez most nem sikerült neki. Közölni fognak velünk egy hírt. Vajon milyen hírt? Egyszerre lettem kíváncsi és izgatott is egyben, de a két érzés mellett a félelem is megmutatkozott, hiszen nem tudtam, hogy mire számítsak.

Felszaladtam az emeletre, majd Mike szobájába bekopogva megvártam, amíg ki nem szól onnan nekem, s miután ez megtörtént, benyitottam hozzá.

-Anya kéri, hogy ebédre pontosan gyere le, mert valami fontos dologról szeretnének velünk beszélni apával.-mondtam nyugodtan, de amint Mike meghallotta, az ő arcán is felfedeztem a kíváncsiság és az értetlenség egyvelegét.

-Mi? Miért?-kérdezte értetlenül.-Még sosem volt ilyen családi kupaktanács féleségünk.

-Igen, én is furcsállom.-gondolkodtam el.-Nem is sejted, hogy miről lehet majd szó?-kérdeztem, miközben leültem az ágyára, ugyanis nem akartam a szobája ajtajában toporogni miközben beszélgetünk.

-Nem, fingom sincs róla.-ingatta a fejét.

-Anya azt mondta, hogy semmi rossz.-vontam meg a vállam.

-Az attól függ, hogy ők mit gondolnak rossznak, és, hogy mi mit gondolunk rossznak.-kezdett gépelni a számítógépén valamit.-Lehet, hogy nekik nem rossz, de ha elmondják nekünk az lesz.