Block out [BEFEJEZETT]

47.rész

Idegesen járkáltam ide-oda Mike szobájában, miközben Samuel az ágyán ülve figyelt engem. Ideges voltam és még féltem is. Az egyik legrosszabb párosítás.

-Beca, nyugodj meg, Mikenak biztos, hogy nem lesz semmi baja. Ki tud állni saját magáért.-próbált megnyugtatni Sam, de ezzel csak azt érte el, hogy még frusztráltabb legyek.

-De itt nem egy fiúval kéne elbánnia. Hisz te is olvastad, Bratt azt írta, hogy a többiek is ott lesznek.-gondolkodtam el.-Hát persze! A Flying Shuttle. Odamegyünk!

-Kizárt!-ingatta a fejét Samuel.-Ha már eldöntötted, hogy valakinek mennie kell, akkor én megyek. Egyedül.

-Hát ezt meg én nem fogom engedni.-fontam keresztbe a karomat a mellkasom előtt.-Körül belül egy órája jöttünk el a gyengélkedőről, ugyanis a bátyám behúzott neked.

-Csak egy ütést kaptam, semmi bajom.-állt ki magáért.-De az, hogy te oda ma nem mész, az egyszer biztos.

-Majd meglátjuk.-mosolyogtam rá, mire elakadt a szava, én pedig kihasználva döbbent pillanatát, felkaptam a telefonomat és szaladásnak eredtem. Sajnos Samuel túl hamar visszarázódott a valóságba, így egészen a lépcső aljáig kergetett engem, ugyanis amint lehetett utánam eredt. Ott megragadta a derekamat és közelebb húzva magához felemelt engem, és megpörgetett.

-Túl lassú vagy.-találtam szembe magam önelégült mosolyával, mire megforgattam a szemem.

-Sokkal gyorsabb vagyok mint hinnéd.-kértem ki magamnak.-Csak most megbotlottam a lépcsőnél, ezért lelassultam.

-Na persze.-nézett rám unott fejjel.

-Letennél már végre?-kérdeztem rá, ugyanis még mindig az ölében tartott.

-Ha megígéred, hogy nem mész el arra a helyre.

-Tudod jól, hogy ezt nem ígérhetem meg. A testvéremről van szó, és nem fogom mégegyszer elveszíteni.-ingattam a fejem, mire felsóhajtott és megadóan letett a földre.

-Rendben, de akkor együtt megyünk, és nem vállunk szét.-nézett rám aggódóan.

-Rendben.-nyomtam egy apró puszit ajkaira, mire elmosolyodott, így mindketten felhúztuk a cipőnket, és az ajtón kilépve rákerestünk arra a bizonyos Flying Shuttle-ra. Remélem nincs messze, mert most Samuel nem autóval jött, így ezt a távot gyalog kellesz megtennünk.

Szerencsére a hely nem volt túlságosan messze, körül belül negyed órára volt, azonban elrémisztett az a tény, hogy a környék egyik legelhagyatotabb területén foglal helyet. A Flying Shuttle egy bár volt, azonban most már csak egy elhagyatott épület, amit senki sem használ. Vagyis én egészen eddig ezt hittem.

Az utunk teljes csendben telt, nem igazán tudtunk bármiről is beszélni Samuellel, így csak egymást mellett, kézenfogva sétáltunk. Mindketten feszültek voltunk, és ez nagy mértékben befolyásolta a légterünket. Mindketten szörnyen aggódtunk a testvéremért. Nem szerettem volna, hogy bármi baja is essen.

Amikor elértük azt a bizonyos a helyszínt, észrevettük, hogy egy-két autó az elhagyatott épület előtt áll, mint később kiderült, üresen. A téglaépület teljesen el volt hanyagolva, a festék a falon mind lepergett, a bár felirata pedig majdhogynem lekopva díszelgett az épület tetején.

Mit ne mondjak, elég rémisztő látványt nyújtott, de ez a félelem eltörpült a saját testvérem féltése mellett. Kicsit elbizonytalanodva a mellettem állő fiúra néztem, aki csak egy biztató mosollyal az arcán egy kicsit megszorította a kezem, ezzel azt sugallva, hogy nem lesz semmi baj. Bárcsak tudnék neki hinni.