Block out [BEFEJEZETT]

4.rész

Mikor reggel felébredtem, olyan érzésem volt, mintha tegnap nem történt volna semmi, és minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig igenis nagy káosz van a fejemben. Annyira össze volt kuszálódva minden, hogy még azt sem értettem, miért van ilyen érzésem.

Mivel nagyon szomjas voltam, amint kikeltem az ágyból, leslattyogtam a konyhába, ahol apa épp a reggeli újságot olvasta, de amint rám nézett, összevont szemöldökkel vizslatta az arcomat.

-Beca, te sírtál?-kérdezte aggódó hangnemben, és azonnal felállt az asztaltól, hogy hozzám siessen.

-Nem.-tagadtam le azonnal, és bár hiába tudtam, hogy látja, hogy sírtam, most nem akartam róla beszélni, sőt. Inkább elfelejteni akartam.

-Jaj Becky!-ölelt magához apa, és azonnal jobb kedvem lett tőle. Beckynek egyedül apa hív, ezért is jelent nekem sokat ez a becenév.-Mi a baj?-kérdezte, és akármennyire is próbáltam visszatartani a könnyeimet, nem ment. Általában, ha valaki a gondjaimról kérdez, elérzékenyülök, és sírni kezdek. Hát, most is ez történt.

-Semmi.-szipogtam és szorosan apához bújtam. Sosem volt a szavak embere, sosem volt az, aki bármikor lelkizni tudna, de ha látta, hogy segítségre van szükségünk, mindig segített. Pont, ahogy most is.

-Hívjam anyát?-tolt el magától, és letörölte a könnyeket az arcomról. Halkan elnevettem magam, és bólogatni kezdtem, mire nyomott egy puszit a homlokomra, és már sietett is, hogy szóljon anyának.

-Kicsim, mi a gond?-jött oda hozzám anya nyájasan, és azonnal sürögni-forogni kezdett körülöttem.-Tudod jól, hogy nekem bármit elmondhatsz.-simította meg az arcomat, és leültetett az egyik bárszékre, pillanatokon belül pedig, mellettem foglalt helyet.

-Semmi bajom.-töröltem le a könnycseppjeimet, holott még mindig folytak. Anya egyfolytában a karomat simogatta, és próbált megnyugtatni, de eléggé megnehezítettem a dolgát azzal, hogy nem mondtam el, miért is sírok.

-Figyelj, kicsim.-köszörülte meg a torkát.-Nem kell most elmondanod, tudom, hogy nehéz beszélni róla, akármi is legyen az, de majd elmondod, ha szeretnéd.-mosolygott rám biztatóan, mire csak bólintottam egyet.-És ha nem akarsz, ma nem muszáj iskolába menned.

-De, mennem kell.-kezdtem ingatni a fejem.

-Rendben, ha szeretnél.-szorította meg utoljára a kezemet, és felállt az asztaltól.

-Mike már elment?

-Igen.-nézett rá a konyhában lévő faliórára.-Ma hamarabb ment be.

-Bejöhetek?-kérdezte apa kettőt kopogva az ajtón, holott az be sem volt zárva.-Megbeszéltétek a csajos dolgokat?

-Igen.-kezdett kuncogni anya, mire apa mosolyogva jött be, és nyomott egy puszit először az én arcomra, majd az anyáéra. Mivel mar csak fél órám volt elkészülődni a suliba, ezért gyorsan felálltam a bárszékről, és felsiettem a szobámba, hogy elkészülődhessek. Magamra kaptam egy sötétkék, hosszú farmert, egy kék kötött pulcsival együtt, s a fürdőszobában is elkészülődtem. Lesiettem a lépcsőn, hisz tényleg nagyon féltem attól, hogy elkések az első órámról.

Gyorsan felvettem a cipőmet, és az iskolatáskámat a vállamra kapva, már indultam volna, de apa utánam szólt.

-Várj, elviszlek!-mondta és az autókulcsát elővéve mindketten a kocsija felé siettünk.-Nem lenne jó, ha elkésnél.-nevetett fel, s miután mindketten beszálltunk az autóba, beindította a motort, és már indultunk is.-Ha gondolod.-köszörülte meg a torkát, még mielőtt kiszálltam volna apa kocsijból.-Az óráid után is hazavihetlek.-rántott vállat.