Block out [BEFEJEZETT]

9.rész

Bár mosolyogva öleltem át Sam szüleit, és mutatkoztam be nekik, nem voltam boldog. Folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mégis hol lehet Sam, ha nem jött el? És akkor meg mi a francnak beszélte meg Mikekal a vacsorát, ha nincs itt? Szinte semmit sem érzékeltem abból, amit a szüleim és Samuel szülei tettek körülöttem, miközben úgy éreztem magam, mint egy őrült, aki transzba esett.

Óvatosan Mikera pillantottam, aki szintén összeszavarodott tekintettel nézett egyszer rám, egyszer pedig Sam szüleire. Látni lehetett rajta, hogy szeretne mondani valamit, csak egyszerűen nem tudott belekezdeni. Mepróbáltam a tekintetemmel sugallni felé, hogy jó lenne, ha megszólalna, mire Mike megköszörülte a torkát és körülnézett.

-Sam hol van?-kérdezte Mike, s ekkor esett le a szüleimnek is, hogy bizony Samuel nincs a körünkben.

-Hát, nem tudom hol van.-ingatta a fejét Sam anyukája, azt hiszem Nora.-De biztosan nemsokára itt lesz, hisz még az ebédnél megbeszéltük, hogy átjövünk vacsorázni.-mosolygott ránk kedvesen. Mike összeráncolt szemöldökkel a mennyezetre tekintett és azonnal elővette a telefonját, gondolom, hogy üzenjen Samnek. Mindannyian helyet foglaltunk a megterített asztalnál, s csak egy hely maradt üresen. A velem szemben lévő szék. Sam helye.

-Ugyan, Gabbie, nem kellett volna ennyit készítened.-mosolygott Nora, amint meglátta, a kikészített vacsorát. Várjunk csak... Anya neve Gabrielle. Honnan tudná Sam anyukája a becenevét, és miért tegezi őt, ha még csak most találkoztak először? Mindenki úgy viselkedik, mintha nem most lenne az első alkalom, hogy találkoztak volna.

-Nekem ez nem fáradtság.-legyintett anya és leült az egyik székre.-Beca is besegített.

-Tényleg?-nézett rám kedvesen Nora.-Milyen jó nektek, hogy itt van a lányod. Nem kell magyaráznom, hogy a fiúk a háztartás terén milyenek. Ha meg nem sértelek Mike.-kuncogott, de Mike fel sem nézve a telefonjából vagy úgy tett, mintha nem hallaná, vagy nem is hallotta Nora előbbi kijelentését.-Egyébként nagyon jól nézel ki.-mosolygott rám, mire kissé lehajtottam a fejem és elmormoltam egy köszönömöt.

-Mike!-szólt rá Mikera apa erélyesebben, mire unottan felnézett a készülékből és sóhajtva zsebre vágta azt. Ezek után anya tálalta a kaját, amit együtt készítettünk, s mindannyian enni kezdtünk. Mindvégig fura érzésem volt a szüleinkkel és Sammel kapcsolatban. Minden összemosódott és fura volt. A szülők tök természetesen viselkedtek, nem kérdeztek egymás felől, be sem mutatkoztak egymásnak, így természetessé vált számomra, hogy biztos, hogy ismerik egymást. Már csak azt kéne megtudnom, hogy honnan és miként?

Sam pedig egyszerűen csak Sam. Ahányszor megjelenik, vagy róla van szó, mindent felforgat bennem úgy, hogy ő nem is tud róla. Egyáltalán miért nem jött a szüleivel a vacsorára, ha megbeszélték az ebédnél, hogy jönnek? És akkor hol van most? Nem akartam és nem is kellett sokat találgatnom. Ha arról volt szó, hogy Sam valahol máshol van, azonnal beugrott valaki, akinél ilyenkor lehet.

Ebben a pillanatban felcsendült a nálunk már jól ismert csengő hangja. A szívverésem ismét gyorsulni kezdett, hisz pontosan tudtam, hogy most ki is állhat az ajtó előtt.

-Á, ez biztos Sam lesz!-lelkesedett be anya.-Kinyitnád az ajtót, Beca?-nézett rám, mire meg voltam esküdve rá, hogy teljesen elfehéredtem, de azért felálltam az asztaltól és az ajtóhoz sétáltam. Amint kinyitottam, tekintetem azonnal találkozott Samuel barna szempárjával. Sam végignézett rajtam, majd óvatosan elmosolyodott és kicsit közelebb lépett. A levegőt szaggatottan, ziháltan vette, mintha egészen a házunkig futott volna, s egyik kezével beletúrt az össze-vissza meredező hajába. Mégis hol a francba volt, hogy így néz ki?