Block out [BEFEJEZETT]

3.rész

Amikor benyitottam az osztályterembe, mindenki síri csendben figyelt engem, hogy vajon mit is fogok csinálni, vagy mondani. Megköszörültem a torkomat, és miután bezártam magam után az ajtót, egyenesen Mr. Fallon szúrós tekintetébe néztem.

-Elnézést, tanárúr, hogy ennyit késtem az óráról, de eltévedtem.-mondtam tulajdonképpen az igazat, de úgy láttam, hogy nem nagyon vette be.

-Eltévedtél, mi?-motyogta az orra allatt, és kissé feszélyezett volt a tartása.-És az osztálytársaid, hogy hogy nem tévedtek el?

-Nekem még dolgom volt előtte, és mire visszaértem az osztályomba, már senki nem volt ott.-magyaráztam ki magam, azonban Mr. Fallon csak elhúzott szájjal a helyemre küldött.

-Utoljára történt meg ilyen!-mutatott rám a vonalzójával, mire hevesen bólogatva leültem a helyemre.

-Hol voltál?-suttogta Sophie, mire rá sem nézve válaszoltam neki.

-A suliban.-rántottam vállat.-Eltévedtem.-tettem hozzá, utána pedig már nem kérdezett tőlem semmit, így az egész matekórát úgy kellett kibírnom, hogy Mr. Fallon olyan szemekkel néz rám, hogy menten bepisilek. Még csak ez a harmadik napom a suliban, és máris van egy tanár, akivel megutáltattam magam. Úgy érzem, hogy lesz az még több is!

Miután kicsengettek, amilyen gyorsan csak tudtam, összepakoltam, és siettem vissza az eredeti osztályomba, de most már tudtam, hogy hol kell befordulni. A folyosón találkozott a tekintetem a Samueléval, aki pont most lépett ki az egyik osztályból. Láttam, hogy épp szólásra nyitná a száját, de valaki a nevén szólította őt, ezért elkapta rólam a tekintetét.

Sajnos realizálnom kellett magamban, hogy Samuelnek, nem én vagyok az egyedüli barátja, sőt. Szerintem mi nem is vagyunk barátok, hisz alig beszéltünk pár szót. Bár lehet, hogy én szimpla barátsággal, aligha elégednék meg.

○ ○ ○ 

Egy töri, és egy angolóra után ebédszünet következett, de az étel, amit ott tálalnak, ehetetlen. Ezért nem szeretem az ebédszünetet. Épp mentem volna be az ebédlőbe, amikor észrevettem Mikeot, a szokásos haverjaival körülvéve. Mellette állt Sam is, de korántsem volt egyedül.

Sam szorosan átölelte a mellette lévő lányt, aki az arcát, Samuel nyakhajlatába fúrta, s így beszélgettek barátaikkal. Sam felnevetett, és adott egy puszit a lány arcára, aki nem más volt, mint a pom-pom lányok vezetője, Skylar. Persze, ki más!

Mostanra mindenki megtudta, hogy Samuel lett a kosárcsapat kapitánya, és mint minden elcsépelt amerikai filmben, itt is úgy volt, hogy a tökéletest, az álompárt, ez a két személy alkotja. Sam egyfolytában mosolygott, miközben szorosan fogta Skylar derekát, és ha tehette, megpuszilta a lány arcát. Boldog volt...

Úgy éreztem, ha tovább nézem őket, az már önmarcangolásnak számít, tehát a másik irányba fordulva, elsiettem a folyosóról, egészen ki az iskolából. Nem érdekelt, hogy még két órám van, el akartam menni onnan.

Tulajdonképpen nem tudom megmagyarázni, hogy miért borultam ki ennyire, hisz ez csak egy fiú. Nem vagyok belé szerelmes, egyszerűen csak tetszik nekem, annak pedig nem kéne semmit jelentenie. Vagy igen? Basszus, nem tudom, hogy mit csináljak! Egyáltalán mi a francnak sétálok most egy ismeretlen utcán, ahelyett, hogy iskolában lennék?

És ez az egész, csak azért, mert Samuelnek barátnője van. Hát én teljesen hülye vagyok!

-Rebeca!-hallottam meg mögülem Mike hangját, mire megtöröltem a szemem, hogy még véletlenül se lássa meg, hogy sírni készültem. Megfordultam, és bevártam a testvéremet, aki mellém érve, aggódó tekintettel nézett le rám.-Mi történt? Láttam, ahogy kimentél a suliból.