Block out [BEFEJEZETT]

46.rész

Mivel a védőnő szerint Samuelnek nem lett nagy baja, hazaengedett minket, de előtte természetesen felhívta Samuel szüleit, és mindenről beszámolt nekik. Ennek persze egyáltalán nem örültünk, de ebbe igazán nem volt beleszólásunk.

Végül pedig arra eszméltünk fel, hogy Samuel anyukája idegesen trappol felénk. Az elején megijedtem, hogy mérges ránk, de megkönnyebülten sóhajtottam fel, amikor karjai közé zárta a fiát, és aggódó tekintettel nézett rám.

-Minden rendben?-kérdezte Samet.

-Most már igen.-sandított rám Samuel mosolyogva, mire pirulva lehajtottam a fejem, és inkább a cipőmet kezdtem tanulmányozni. Miért kell ezt csinálnia? És miért pont az anyukája előtt?

-Mi történt?-tette fel a következő kérdést, ami szinte sejtettem, hogy szóba fog jönni. Nem akartam megszólalni, azt szerettem volna, hogy Sam mondja el a történteket, de miután sembe találtam magamat a kérlelő tekintetével, én kezdtem beszélni.

-Samuel és Mike összevesztek, a testvérem pedig behúzott Samnek.-magyaráztam.-Michael teljesen kifordult magából, már rá sem ismerni. Való...

-Valószínűleg kipróbálta a tudatmódosító szereket.-vágott a szavamba Samuel, mire csak elmosolyodtam makacsságán. Persze az elején azt szerette volna, hogy én beszéljek, aztán pedig könnyűszerrel a szavamba vágott.

-Tessék?-nézett ránk szörnyülködve Sam anyukája.-De ez, hogy lehetséges? Mike nem ilyen, magától sosem tett volna ilyet.

-Anya, figyelj ide, nem hazudunk neked, sosem találnánk ki ilyen hülyeséget Mikeról!-nézett egy kicsit frusztráltan a mellette ülő anyukájára.-Ő a legjobb barátom. Vagyis valószínűleg már csak volt.-hajtotta le szomorúan a fejét.

-Nem, dehogy, Mike sem gondolta komolyan, amit mondott neked.-simogattam a hátát.-Csak egyszerűen nem volt magánál. Sosem mondana neked ilyet önszántából.

-Gyerekek, ha tényleg igaz az, amit Mikeról mondtatok, akkor sürgősen segítséget kell neki szereznünk egy orvostól vagy...

-Soha az életben nem egyezne abba bele, hogy orvoshoz vigyük őt.-ingattam a fejem.-Ismerem őt, és ahhoz túl makacs, hogy máris az első szavunkra elmenjen egy kezelésre.

-Akkor mégis mit kéne tennünk?

-Lehet, hogy előbb nekem kéne vele beszélnem.-vallottam be kelletlenül.-Talán az segítene valamennyit.

-És utána?-kérdezte Sam.

-Nem tudom.-ingatta a fejem.-Te is beszélhetnél vele.

-Én?-kerekedtek el a szemei.-Hisz hallottad, hogy mit mondott nekem. Nem kíváncsi már rám többé.

-Ebben a helyzetben az lenne a legrosszabb, ha elengednénk a kezét.-néztem rá szomorúan.-Nem szabad, hogy magára hagyjuk, nem hagyhatjuk egyedül őt! Szüksége van ránk.-folyt le egy kósza könnycsepp az arcomon, mire Samuel egy szoros és nyugtató ölelésbe húzott engem.-De én cserben hagytam az egyetlen testvéremet. Csak a saját gondjaimmal voltam elfoglalva, és észre sem vettem, hogy Mikenak segítségre van szüksége. Talán az én hibám, hogy ez történt Mikekal.

-Nem a te hibád, Beca, érted? Ne mondd azt, hogy miattad van ez az egész, mert ez hazugság. Mike magának csinálta a bajt. Lehetséges, hogy mindketten elhanyagoltuk őt, de sosem szólt nekünk, sosem beszélt a gondjairól.

-Azért nem beszélt, mert nem is kérdeztük.-eresztettem el még több könnycseppet.-Nagyon nehezen nyílik meg az emberek előtt.

-Igen, nehezen nyílik meg az idegen emberek előtt.-bólogatott.-De te a testvére vagy, nekem pedig a legjobb barátom. Kik előtt nyílna meg, ha nem előttünk?