Szörny vagy félisten? // Befejezett

Ismeretlen fiú

Hirtelen valami hangot hallottam. Lépteket, kiáltásokat és egy furcsa hangot, amit nem tudtam hova tenni. Letöröltem a könnyeimet és nagy levegőket vettem.  Mikor ideges vagyok valami furcsa történik körülöttem. Nem tudom mi. Sok iskolából azért rúgtak ki, mert "bántalmaztam" a diákokat, ami hülyeség, mer' nem csináltam semmit. Max szemmel vertem őket. Ezekből én csak arra emlékszem, hogy felállok, ők engem néztek, majd nem tudom mi történt, mert a halántékomhoz kaptam, amibe fájdalom nyilallt. Mikor visszafordultam, ők elfutottak és sírtak. A legtöbbjüket pszichiátrián kezdték el kezelni. Engem teljesen normálisnak találtak és el is engedtek. Azóta csak egyszer történt meg ez az eset. Megpróbálok nem ideges lenni, de ha kint egy csapat akármilyen szörny van, akik gyanítom nem azért jöttek, hogy ingyen lábmasszázst nyújtsanak, akkor elég nehéz megőrizni a hidegvéremet. Valaki kopogott.

- Ne félj! - mondta egy fiú hangja. Meg se mertem szólalni. - Eskü, hogy nem bántalak csak gyere ki onnan! - újra végighúztam a kezem a hajamban, majd felálltam és kinyitottam az ajtót. A látvány sokkolt. Egy ismeretlen fiú állt velem szemben, aki az ikertestvérem is lehetett volna. A haja ugyanolyan fekete volt, mint az enyém és a szeme is tengerzöld volt. Talán csak annyi volt köztünk a különbség, hogy az én hajam kicsit hullámosabb volt, de lehet, hogyha neki is olyan hosszú haja lett volna, mint nekem, akkor az övé is hullámos lett volna.  Mindegy.

- Mi... Mi a neved? - nyögtem ki hosszas csend után.

- Percy Jackson vagyok é... és te?

- Gi.... Ginny Green. - dadogtam. Körbenézett, majd megragadta a csuklómat.

- Gyere velem! Veszélyben az életed! - azzal magával rántott. Egy kocsiig futottunk, ahol én beültem az anyósülésre. Nem sokára egy házhoz értünk. - Te maradj itt! - utasított. - Vagy inkább gyere velem! - javította ki magát. Fent egy ajtóval babrált, amit csak sokadszorra sikerült kinyitnia. - Szia anya! - ment be. A keze még mindig szorosan a csuklómra fonódott.

- Szia Percy! Ki a vendéged? - ezt csak addig kérdezte, amíg meg nem látott. Az arca fehér lett, mint a fal. 

- Anya! Most el kell vinnem a Félvér táborba. - jelentette ki. Ekkor belépett egy férfi.

- Szia Per........ - meglátott engem. - ......cy. - a fiú a kezembe adott egy csomagot benne valami furcsa sütiszerűséggel.

- Erre vigyázz! Még szükséged lehet rá! - újra magával rántott.

- Mi ez az egész?! - fakadtam ki a kocsiban, de amint ez tudatosult bennem próbáltam megnyugodni belenéztem az egyik tükörbe. A szemem méregzöld volt. Az nem jó. Nagy levegőt vettem és kifújtam, a szemem színe pedig kezdett újra normális lenni.

- Ginny ugye? - bólogattam. - Ismered a görög mitológiát? - kérdezte.

- Persze. Az volt az egyetlen tantárgy ami alatt nem aludtam be. - feleltem.

- Szóval... Minden igaz. Léteznek a szörnyek, az istenek és a......

- .... Félistenek. - szakítottam félbe.

- Valószínűnek tartom, hogy te is az vagy. - épp meg akartam szólalni, hogy: ez az egész úgy ahogy van hülyeség, de nem fejezhettem be, ugyanis folytatta a beszédet. - Engem nem érdekel, hogy elhiszed- e amit mondok vagy sem. A saját szemeddel láttad a szörnyeket. Ezek után igen nehéz lehet megcáfolni amit mondok. - kínosan hallgattam, mert igaza volt. - Hogy élted túl kint 18 évig? - kérdezte. - Hol laktál? Kik a szüleid? -a sok kérdés miatt nem tudtam mit mondjak.

- A nevem Ginny Green. 18 éves vagyok. Árvaházban nőttem fel. Állítólag mikor odakerültem csak egy cetlit találtak nálam, amire a nevem volt írva. - meséltem.

- Hány iskolából rúgtak ki? - erre a kérdésre az arcom pipacsvörös lett.

- A... Azt a két kezemen nem tudom megszámolni. - válaszoltam.

- Diszlexiás vagy? ADHD, figyelemzavar? - kérdezgetett tovább.

- Ezeket meg honnan tudod? Mi vagy te valami kukkoló? - háborodtam fel.

- Nyugi van barátnőm.- kaptam meg a választ.

- Mikor leszünk ott ahova viszel? - tudakoltam.

- Megnyugodhatsz. - felelte. - Már ott is vagyunk.