Szörny vagy félisten? // Befejezett

Érdekes fejlemény

Másnap este evés közben észre vettem, hogy Nico tekintete feltűnően elidőzött egy emberen. Mégpedig egy bizonyos Will Solaceon.

- Látom túl léptél rajta. - ironizáltam.

- Mi? Mire gondolsz? - riadt meg hirtelen

- Csak azt mondtam, hogy szerintem neked még mindig tetszik Will. - feleltem.

- Dehogy. Ez hüyeség. - válaszolta zavartan.

- Óó igen. Akkor biztos nem őt bámultad annyira feltűnően. - mondtam.

- Már elbambulni se lehet? - kérdezte.

- Igen. Elbamubltál miközben fogadni mernék, hogy róla álmodoztál. - erősködtem.

- Neked ehhez mi közöd? Féltékeny vagy vagy mi? - emelte fel a hangját.

- Én csak segíteni szeretnék. - jelentettem ki.

- Nem kértem a segítségedet! - állt fel.

- Nézd Nico ez nem állapot! El kell döntened, hogy tovabb lépsz vagy visszahódítod! - mondtam meglehetősen erősebb hangon.

- Menjetek szobára az isteneket! - kiáltotta Piper. Erre mindketten rá néztünk. - Igen. Jól hallottátok. - nem tudtam megszólalni.

- Mindegy. Én mentem. - jelentette ki Nico. - Nincs kedvem ahhoz, hogy mások a magánéletemben turkáljanak. - ezzel elviharzott. A fejemet fogtam és sóhajtottam egy nagyot.

- Mért nem ismeri be? - nyögtem. - Annyival könnyebb lenne minden.

- Hát..... Lehet, hogy azért ennyire nem kellett volna beleszólnod. - mondta Jason.

- A barátom! Az a dolgom, hogy észre vegyem, amit ő nem és hogy az akarata ellenére beleszóljak az életébe. - álltam fel. - Megkeresem. - motyogtam, majd elhagytam az asztalt. Sokáig kerestem a tábor területén. Végül a mezőn találtam meg. - Hé! - köszöntem, mire elfordította a fejét. - Szóval hallgatás. - vontam le a következtetést. - A büntetés lehető leggyerekesebb módja. - még erre se mondott semmit. - Nézd. - sóhajtottam. - Sajnálom. Nem kellett volna beleszólnom a magánéletedbe. - leültem mellé és magam elé bámultam. - De nem várhatod tőlem, hogy mint a barátod
tétlenül nézzem, ahogyan magadat emészted. Tudom. Nem az én dolgom, de te képtelen vagy tovább lépni. Amióta ismerlek feltűnt, hogy mindig feltéped a saját sebeidet. Nem léptél túl Willen. Még mindig tetszik neked. Ez elég nyilvánvaló. - motyogtam. - Te a múltban élsz és elfelejted élvezni a jelent, a jövőt pedig leírod. - rám nézett. A szemében fénylett valami. Szomorú volt. Nem dühös.

- Most jön a "Nem kaphatsz semmi újat, ha a kezed tele van a múlt szemetével. "? - kérdezte hűvösen.

- Én ezt úgy szoktam mondani, hogy " Csak akkor eheted meg az édességet, ha előtte lenyeled a brokkolit. " - válaszoltam.

- Wáo! Ez egy szörnyű mondás volt. - mosolyodott el.

- Tudom. Mondhatok még többet is. - húzódott vigyorra a szám.

- Ne. Ilyen kínzást nem érdemlek. - emelte fel a kezét.

- Na gyere enni. Éhen halok és miattad nem tudtam még enni.- mondtam.

- Várj. - állt fel. - Igazad van. Még mindig szeretem Willt és vissza akarom hódítani.