Szörny vagy félisten? // Befejezett

A halál torkában

Ginny szemszöge:

- Menjenek el innen! - utasítottam. - Nico, majd kivisz minket. Hádész fiával az oldalamon elkezdtem futni vissza a többiekhez. Néha, hátra hátra pillantottam, hogy megnézzem, boldogul e Enelis és Hekaté. Az istennő alakja villogni kezdett. Elkaptam a tekintetemet és előre összpontosítottam. Szerencsére nem volt hosszú a folyosó, így hamar visszaértünk a hatalmas terembe. Piper éppen a varázsbeszédet alkalmazta.

- Szép kis hidra. Nincs kedved ma félistenpörköltet enni. - mondogatta, miközben hátrálni próbáltak. Nem tétováztam, azonnal neki estem a szörnynek. Végig futottam a hátán elválasztottam a fejét a testétől.

- Ginny ne! - kiáltotta Nico, de már későn. - Ha levágod egy fejét kettő nő a helyébe. - a nyaka helyén elkezdett valami burjánzani, amitől elfogott a hányinger. Nico gyorsan a segítségemre sietett és a teremtménybe szúrta sztűgiai acél kardját. A hidra úgy nézett ki, mint egy lufi, ami leeresztett.

- Bocsi. - mosolyodtam el kínosan.

- Semmi baj. Húzzunk el innen! - javasolta, de mire a két lehetséges menekülőútvonalhoz értünk azt már egy kisebb szörny hadsereg állta el. Nico az egyiket villogó szemekkel nézte. Azt hiszem mantikor volt vagy mi a szösz. Úgy estek egymásnak, mint régi riválisok, még mi a többi ellenséggel próbáltunk boldogulni, kevés sikerrel. Ha egy szörnyet megöltünk jött helyette kettő. Éppen visszaküldtem egy kígyónőt a Tartaroszba, mikor észrevettem, hogy Nico bajban van. Nem tudom, hogyan de nagyon kikészült. Alig állt a lábán. A mantikor már éppen lecsapott volna rá, mikor orrba vágtam a kardommal. Bölcs döntésnek nem nevezném, ugyanis ettől a ponttól kezdve felé irányította a figyelmét. Képzeletben már kezdtem írni a végrendeletemet. Sokkal gyorsabb nálam és erősebb is. Mit csináljak? Hirtelen jött az ötlet. Körbe néztem, de szerencsére senki nem figyelt rám. Lehunytam a szemeimet. Abban az egy pillanatban összeszedtem minden haragomat, fájdalmamat, frusztrációmat és mikor kinyitottam a szemeimet, rávetítettem minden sötét érzelmemet a szörnyre. A szemétől kiindulva megdermedt, majd mikor egy sóhajt kíséretében elengedtem minden bennem lakozó sötét érzést. Amint ez megtörtént ráütöttem a kardommal, mire a szobor darabokra hullott. Nicohoz siettem, aki addigra már összecsuklott.

- Nico! - guggoltam le hozzá. - Nico ébredj fel! - zártam meg finoman, mire felpattant a szeme. - Jól vagy? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Fel tudsz állni? - nagy levegőt próbált venni, de azonnal harákolós köhögő roham fogta el és egy jó adag vér is a felszínre jött. - Kapaszkodj belém! - javasoltam, majd felsegítettem. Alig állt meg még úgy is, hogy tartottam. A falhoz segítettem. Sajnos az amíg a szörnyek nem figyeltek fel ránk kb két másodpercig se tartott. Egy hárpia jelent meg, aki felkarmolta a karomat. Ordítás kiséretében elejtettem a kardom. Már épp a másik levegőből alászállós támadása készült volna, mikor a gyomrába Nico a gyomrába hajította a kardját. Sajnos mielőtt aszaltszilvává manifesztálódott volna elrepült, így Nico kardja kikerült a felhasználható fegyverek listájáról. Gyorsan felkaptam a saját kardom, hogy ne legyek védtelen. Éppen Nico felé pillantottam, aki egész távol bicegett a faltól, mikor egy árnyék magasodott fölénk. Hátráltam kicsit, majd előre néztem az előttem álló teremtmény egy darab hatalmas szemébe. Én nem láttam még küklopszot, szóval nem tudom, mekkorának kell lennie, de ez kb 6 méter magas volt. Mikor közel tolta hozzám a hatalmas rusnya arcát bele akartam vágni a kardomat, de felénk legyintett a kezével és mindketten felkenődtünk a falra, mint rovarok a szélvédőre. Én csak csak viseltem, bár eléggé fájt, de Niconak betett. Miutan lemálott a falról elfeküdt a földön. Nyilvanvalóan eszméletlen volt. - Nico! - kiáltottam el magam.  Megpróbáltam a kővé dermesztős cuccot, de az se ment. Úgy látszik ez nem megy mindig. Nicohoz siettem és megöleltem. - Hagyj békén! - ordítottam, miközben könnyek szaladtak végig az arcomon. Lehetne a helyzetünk ennél reménytelenebb? Hangos zokogásban törtem ki, miközben magamhoz szorítottam az ájult Nicot. Itt a vég. Nico nincs magánál, én teljesen ki voltam fáradva, nincs fegyverünk, se víz a közelben. Meg fogunk halni. Ez már egész biztos.

Valami furcsa hangra emlékszem, azután pedig ránk dőlt a hatalmas küklopsz. Az után már semmire nem emlékeztem.