Szörny vagy félisten? // Befejezett

Találkozás

Ginny szemszöge:

Időérzékem nincs. Nem is volt soha. Mindig késni szoktam. Általában túl későn vet ki magából az ágy. Szóval habár időérzékem az nincs azért azt tudtam, hogy ott ahol voltam legalább három napot eltöltöttem. Nagyon fura volt. Amint betettem a lábam abba a házba, olyan érzésem lett, mintha mindent egy ködös ablaküvegen keresztül akarnék megnézni. Valahogy láttam a legtöbb dolgot, de mégse tudtam mi az. Vagyis.... Hogy magyarázzam el.... Emlékeztem arra, hogy késni szoktam, de azt nem tudtam honnan, azt tudtam, hogy gimibe járok, de azt nem, hogy melyikbe. A nevemre se emlékeztem csak arra, hogy jóval több vagyok, mint sima ember, de nem tudtam, akkor mi vagyok. A fejem is kicsit fájt, de nem nagyon. Nos hát.... Gondolom nem értetek sokat abból amit beszélek, szóval kicsit visszapörgetek.

Hamarosan elhagytam a kórházat és felszálltam a legközelebbi vonatra. Szerencsére néhány átszállás és a vonaton való éjszakázás után elértem a célomat. Ezzel kapcsolatban lenne egy javasolatom. SOHA ismétlem SOHA ne akarjatok vonaton aludni. Az még hagyján, hogy meg az ülés kényelmetlen és a lámpa a szemedbe világít, de ha olyan " szerencsések " vagytok, mint én akkor kifogtok egy útitársat is. Az egész kocsi üres volt, de neki természetesen velem szembe kellett ülni, mert nem volt kilencmillió másik hely. Minden esetre a "kedves" lány elintézte, hogy egy szemhunyásnyit se tudjak aludni. Az még csak hagyján, hogy az egész fülke tele volt a cuccaival. Még az se zavart annyira, hogy tömény macskapisiszaga volt, sőt. Még akkor se szakad el nálam a cérna, mikor öt percenként egy szellentéssel lepett meg, de azt már kikértem magamnak, mikor egy ponton illedelmesen felrakta rám a lábát is. Gondolhatjátok. Annak is rózsaillata volt! Mindegy nem ez a lényeg.

Tehát.... Miután végre valahára megérkeztem és nem kellett " imádnivaló " utastársam mellett lennem belekezdhettem a keresgélésbe. Szerencsére az nem tartott sokáig. Ha úgy lett volna tuti eldurran az agyam. Bár alapból úgy teszek, mintha nem érdekelne, amit mondanak és próbálkozok uralkodni az indulataimon ez nem mindig megy és az senkinek sem jó. Általában, ha ilyen van nagy levegőt veszek és elhagyom a helyet, hogy ne húzzanak fel annyira. Minden esetre legalább tudom milyen leeht Hulknak lenni.

Mikor megláttam a házat nevetőgörcsben törtem ki. Mintha valami tarkónlövést túlélt debil idióta díszítette volna ki a házat, mert azt hiszi, hogy a macskái bírják a görög kultúrát. Döglött macskák. Aztán valami furcsa érzés kerített hatalmába. Utoljára akkor éreztem ilyet, miután Nico jeges vízzel mosott kezet és neki nyomta a tenyerét a tarkómnak. A hideg rázott ki hirtelen a helytől. Elűztem a gondolatot és bekopogtam. Az ajtó magától kinyílt. Kicsit sem para. Nagyon nyeltem és beléptem. Amint bent álltam mintha köd ereszkedett volna az emlékeimre és az ajtó bevágódott. Egy kicsi ideig csak a sötétségre emlékszem, aztán felkeltem. Egyetlen embert sem láttam. Egyedül álltam valami ismeretlen kihalt utcában. Nem sok ideig csak ültem valamelyik ház küszöbén. Végül elhatároztam, hogy elindulok. Nem tudtam meghatározni, hogy mennyi idő telt el és minden az ég- világon olyan homályos, ködös volt, de biztos voltam benne három napja legalább ott voltam. Teljesen egyedül voltam. Én hozzászoktam, az egyedülléthez, de tudtam, hogy voltam boldogabb is. Tudjátok.... Egészen addig, amíg valaki nagyokos az Olimposzon ki nem találta, hogy én elraboltam Artemiszt és Zeusz kislányát és menekülnöm kellett, nem voltak barátaim. Vagyis voltak, de elárultak, ami fájt, viszont lassan elfelejtettem. Könnyebb úgy magányos és üres életet élni, ha nem tudod, milyen boldognak lenni, meg hogy mennyire szánalmas is igazábóp az életed. Tehát.... Ja. Nagyon szarul viseltem a folyamatos magányt. Egy idő után elkezdtem beszélgetni az árnyékomhoz, aztán egyszercsak megéreztem egy ismerős illatot. Kávé.... De nem ez volt ismerős, hanem valami más. Egy ember szaga volt. Tudjátok néha érezni a ruhákon is. Nem tudom miért éreztem meg akkor, de azonnal rohanni kezdtem előre. Mikor megláttam azonnal eloszlott a köd az elmémből. Pont engem nézett sötét szemeivel. Eldöntöttem, hogy ha találkozunk, akkor sem adom a tudtára, mennyire hiányzott és minél előbb lelépek, de egyszerűen nem tudtam megtenni. Nem tudtam mit tenni. Mintha egy gát szakad volna át bennem, hirtelen minden érzés rám zúdult. Odarohantam és szorosan átöleltem. Éreztem, ahogy a könnyek megjelennek a szememben és még szorosabban öleltem. Hiányzott. Eszméletelnül. Éreztem, ahogy átkarol. Persze csak, mint barát a barátot. Nagyon örültem, de kicsit szomorú is voltam, mert tudtam, hogy el kell hagynom. Neki is ez lesz a legjobb, viszont nem most.

- Szia. - nyögtem, miközben észre sem vettem, hogy még mindig őt ölelgetem. - Hiányoztál Nico.