Szörny vagy félisten? // Befejezett

Indulás!

Nico szemszöge:

A álmom képe megremegett és elhomályosult, majd megváltozott a hely. Egy vasútállomáson voltam, a peronon. A Nap tűzött, akárcsak a Félvér táborban. Hunyorogva néztem körbe. Megláttam egy alakot. Furcsa, nezékes mozgással közeledett a sínek mentén. Nem láttam jól, de azt észre vettem, hogy lány. Hosszú haja volt és az alkata sem volt férfias. Elég büszke voltam magara, mert a Nap szinte kiégette a retinámat. Az alak egyik keze fel volt kötve, mint akinek eltört. Persze nem volt túl szakszerű inkább olyan sity- suty összedobált dolognak tűnt. ( Will mellett megtanultam néhány ilyen dolgot. ) A bal lábát nagyon érdekesen tartotta. Néha húzta maga után, néha pedig csak lábujjhegyen állt vele. Egyértelmű volt, hogy nem akarja ráhelyezni a testsúlyát. Biztos megsérült. Egyre közelebb ért. Hirtelen felkapta a lábát és jó cifrákat káromkodott. Egy részét angolul, a másik felét, pedig felismertem. Azok az ógörög szavak voltak, amiket én tanítottam még Ginnynek, mert a Jupiter táborban nem nézték jó szemmel, mikor előtört belőle a káromkodhatnék. Várjunk csak..... Mozdulatlanul füleltem. Ez az hang.... Annyira.... Ismerős..... Abbamaradt a kiabálás. A lány már az állomással szemben járt. Sztreccs nadrágot viselt, hogy is hívják.... Ááá... Leggings. Azt viselt, ami több helyen ki volt szakadva. A kezét a pulóverével kötötte fel ezért nézett ki annyira furcsán. Rövidujjú pólót viselt, ami szintén lyukas volt itt- ott. Hosszú fekete haja volt, ami teljesen eltakarta az arcát. Lassan leguggolt és elfeküdt a földön. Néhány ember, aki ott ült körbenézett, hogy jön- e vonat, majd odabaktattak a sérült lányhoz. Én is követtem őket. Mikor megláttam az arcát félelem töltöttel, vagyis inkább féltés. Ginny az egyik legjobb barátom és mikor felismertem nagyon aggódni kezdtem. Nem akartam, hogy bármi baja essen.

- Nico! - mondta egy hang. Körbe néztem, hogy ki szólított, aztán mikor egyre erélyesebben mondogatta a nevemet tudatosult bennem: Nem az álom részs. Will a vállamat rázta. - Nico! Ébredj fel! Indulnunk kell! - lassan felkeltem az ágyból és kidörzsöltem a szememből az álmot. Felállt és kisétáltam a bungalóból.

- Hol van Mrs. O'Leary? - kérdeztem. Nem kellett fél perc, miután kimondtam a hatalmas pokolkutya előttem termett és üdvözölt. A hatalmas nyelvével szinte körbenyalt, ráadásul a " köszönés " után csöpögött róla a kutyanyál. Teljesen elázott mindenem. - Szia kislány. - símogattam meg a fejét. - Hát.... Ennyi erővel a tóba is ugorhattam volna. - motyogtam. Piper kicsit nevetett rajtam.

- Nem akarsz megfürdeni? - érdeklődött.

- Nem. Induljunk! - válaszoltam. Elővettem Ginny egyik pólóját, amit még Piper adott neki. Mrs. O'Leary felvonyított jelezve, hogy szagot fogott.

- Aúúúúúú! - közben pedig rálépett a lábamra, ami egy ekkora kutyánál nem kicsit fáj.

- Áú! - kiáltottam fel.

- Mi van Nico? Te is beálltál vonyítani? - nevetett Piper. Csak elmosolyodtam. Elgondolkodtam. Milyen régén voltam itt. Nosztalgia. Megvoltunk mind a négyen. Felszálltunk Mrs. O'Leary hátára, aki a legközelebbi árnyékba rohant.