Szörny vagy félisten? // Befejezett

Fegyvert szerzek/ lopok

Elindultunk. Nem tudtam hol vagyunk, de valamerre mégis csak el kellett indulni. Vagy két órát kutyagoltunk, mert Niconak nem volt kedve árnyékutazni. Végül elértünk valami kertet, mert láttam egy kerítést. Szinte kiugrottam a bőrömből örömömben. Fakertés volt és rozaga, így könnyen áttörtem.

- Te hol tanultál ilyet? - kérdezte Nico.

- A Betörőképzőben. - gúnyolódtam. Igazából az árvaházban ahol voltam ilyen fából volt a legtöbb ágy így ha meg akartunk szivani valakit egyszerűen rásóztunk az ágyára, ami menten összedőlt. Az én ágyam volt egyedül fémből, mert annyit baszogattak, hogy teljesen tönkre ment. Át akartam bújni a résen, amit csináltam, de bevágtam a fejem valamiben.

- Aú! - jajdultam fel. Egy szobor kezébe vágtam be a homlokomat. Nico kicsit nevetett. - Ez nem vicces. - néztem rá szikrázó szemekkel.

- Oké oké. - adta meg magát. Kerülgetni kellett a szobrokat egy ideig. - Csak nekem bűzlik ez a hely? - kérdezte.

- Nem. Olyan szaga van mimdennek, mint a bika farának. - gonoszan mosolygott. - Csak úgy mondtam idióta. - tettem hozzá. Mikor végre kiértünk a szoborrengetegből egy nőnek mentem neki.

- Sziasztok gyermekeim. - mondta. Azt gondoltam biztos arab, mert csadort viselt.

- Jónapot. - köszöntem. Nico csak felállt.

- Üdvözöllek titeket Hádész fia és Poszeidón lánya. - Nico a kardjáért nyúlt volna, de elkésett. A nő felemelte a fátylát.

- Ne nézz rá! - kiáltotta. Gyorsan elkaptam a tekintetemet.

- Olyan régen láttam ilyen arcot. - miközben ezt duruzsolta azon gondolkodtam, hogy én is olyan vagyok, mint ő mikor kiborulok. Nico és köztem legalább 2 méter távolság volt. - Kővé dermesztenélek, de nincs kedvem kivárni, amíg kinyitod a szemed. Akkor talán a kishölgy is észhez tér. - muszály votl odanéznem. Csodák csodájára nem dermedtem kővé. Medúza egy kardot tartott a kezében, pont Nico feje felett.

- Ne! - kialtottam, majd elkaptam a kardot. A kezem vérzett de nem érdekelt. Lerántottam a pengét, ami " Drága" anyám vállába állt. Ez nem igazán tetszhetett neki, mert azonnal porrá vált. Lihegve álltam ott a kard a földre hullott. - Nyugi. Meghalt. - mondtam. Leguggoltam a kardért. Bronz lehetett, biztos mennyiebronz, amiről a táboriak beszélnek. A markolata kék volt és hullámok díszítették. A végében egy kék bizsu volt. Pont a kezemre állt a fegyver elhatároztam, hogy megtartom. Akkor is ha ez hullarablás vagy mi.