Szörny vagy félisten? // Befejezett

Végül pedig...

A kocsi egy nagyot dobott rajtam. Ez ébresztett fel. Értetlenül néztem körbe. Egy lakókocsiban voltam. Méghozzá egy elég príma lakókocsiban. Piper és Jason az asztalnál ült és csinált valamit. Azt hiszem kártyáztak, de nem vagyok benne biztos elterelte a figyelmem a sajgó karom.

- Ah... Ébren vagy. - vette észre Piper, hogy felültem.

- Mi... Mi történt? - dadogtam kissé zavarodottan.

- Hát... Enelis mentette meg a bőrötöket. Nélküle tuti nem tudtunk volna kiszendi titeket a küklopsz alól. - kezdte el a mesélést. Egy barna hajú kislány integetett a földről. Vele szemben ült Will. - Aztán Will ellátta mindenkinek a sebeit és találkoztunk Earlel, aki "felajánlotta " hogy elvisz minket Long Islandre.

- Ő mit keres itt? - mutattam Enelisre.

- Meggyőztem Hekatét, hogy segítsen nektek. Visszamentünk értetek és legyőztük a szörnyeket. - foglalta össze a kislány röviden. - Ja és beszélt az Olimposziakkal. Gratulálok! Többé nem akarnak kinyírni. - mosolygott.

- És mi van Dr. McGradyvel? - érdeklődtem. - Honnan tudta a címet?

- Valószínűleg egy szörny volt. A kisistenek egyik csatlósa. Az volt a céljuk, hogy oda csalogassanak téged és megöljenek. - válaszolta Enelis.

- Artemisz? És Emma? - érdeklődtem tovább.

- Nemrég beszéltem Hekatéval. Azt mondta Artemisz is visszatért és tudott segíteni Emmának, így mindketten jól vannak. - magyarázta Zeusz lánya.

- Hol van Nico? - tettem fel a kérdést. - Jól van? - Piper válaszként mögém mutatott. A kanapénak, amin feküdtem pont a másik végében ült Nico, nagyjából a lábaimnál. Azonnal elkaptam a fejem és a félig fekvő, félig ülő póz helyett inkább a normális ülésre váltottam.

- Jaj.... Olyan cuki voltál, ahogy átölelted Nicot.... - mondta Piper szinte dalolva. Éreztem, ahogy teljesen elvörösödik az egész arcom. Gyorsan még inkább oldalra fordítottam a fejem. Nem mintha számítana ez az egész, de legalább jól le is járattam magam Nico szemében. Erosz kegyetlen. Biztos vagyok benne, hogy a hasát fogva nevetgél rajtam Aphorditével egyetemben. Hirtelen nem tudtam melyiküket utáljam jobban.

- Piper.... - szorítottam össze a fogaimat. - Ezt muszáj volt pont itt és pont most?

- Nincs mit szégyelned olyan aranyosak voltatok. - jelentette ki. - Mindegy én mentem vécére.

- Én is. - kialtotta egyszerre Jason és Enelis, majd kimentek a vékony ajtón. Így hármasban maradtunk Willel és Nicoval. Szinte tapintható volt a kínosság a levegőben.

- Tudjátok miattam igazán nem kell szégyellősködnötök. Felőlem nyugodtan csókolózhattok meg minden. - szólaltam meg. Will és Nico egymásra nézett.

- Mi már nem járunk. - jelentette ki Will.

- Kár. Pedig szép pár voltatok. - jegyeztem meg mindenfajta gúny nélkül. Tényleg sajnáltam, hogy szétmentek.- De mi történt, ha szabd tudnom?

- Közös megegyezés volt. - kezdte Nico.

- Megbeszéltük, hogy mi köztünk valószínűleg már nem lesz olyan kapcsolat, mint régen. - magyarázta Will. - Egyikünk se érzi már azt és butaság volt eröltetni. - kicsit kínosan éreztem magam. De a tudat, hogy nem gyűlölik egymás és nincs bennük keserűség kicsit megnyugtatott.

- Barátok maradunk. - mondták egyszerre.

- Én is megyek vécére. - csatlakozott Will.

- Jó nagy vécé lehet, ha egyszerre négyen is elférnek bent. - jegyeztem meg. Kettesben maradtunk Nicoval. Csak remélni mertem, hogy hozzám se szól, amennyire lejárattam magam, de természetesen nem hagyhatta ki.

- Még meg se köszöntem, hogy megmentettél. - mondta. A szemem sarkából rápillantottam, majd visszafordultam. A fejem még mindig olyan vörös volt, mint a paradicsom. Hirtelen egy érintést éreztem a hátamon. Összerezzenve kaptam a tekintetem a másik irányba. Nicoval néztem farkasszemet. Sötétbarna szemei kedvesen csillogtak. Megfogta az állam ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek, amit egészen addig nagyon nem akartam. - Köszönöm Ginny. - suttogta, majd ajkait hozzáérintette az enyémhez. Éreztem, ahogy a szívem kihagy. Kellemes borzongás futott végig rajtam. Akarva- akaratlanul visszacsókoltam. Miután elváltunk szorosan átöleltem.

- Annyira féltem, hogy valami bajod esik. - motyogtam alig hallhatóan. Bár ezt nagyon cuki pillanatot megtörte az, mikor meghallottuk a hangokat az ajtó túlfeléről.

- Jaj de cuki. - ez tuti Piper volt és egy masikat is.

- Engedj már oda! - Nicora sandítottam.

- Idióták. - morogta.

- Azok. - helyeseltem. - Engem nem érdekel. - vontam meg a vállam.

- Engem se. - értett egyet Nico, majd újra egymásra néztünk. Nem is tudom mi járt a fejemben csak azt tudom, hogy a kezeimet a vállára tettem és közelebb húztam egészen addig, amíg az ajkaink újra össze nem értek.

VÉGE