I'll lock your feelings (Befejezett)

A kocsma, ami összehozza az embereket

- Dazai, ne nézz hülyének! – A nő felpattant, s csípőre vágta kezeit. - Az este folyamán hatástalanítottad a képességem, igazam van?

Erre a férfi csak halványan elmosolyodott, majd előhalászott egy cigit a zsebéből, és rágyújtott. Boldogan fújta ki a füstöt, s szagolt bele a számára oly kedves illatba. Sajnos nem igazán tudta kiélvezni a pillanatot, mivel Atsushi visszatért, és ahogy meglátta, egyből rászólt:

- Dazai-san, nem kéne az irodában dohányoznod!

- Értettem, értettem – nyomta el a bűzrudat, majd elindult az ajtó felé, s onnan még biccentett egyet a többiek felé.

- Köszönöm a kemény munkát!

***

Két hét telt el közös kis kalandjuk óta. Chuya mióta megtudta az igazságot, nem mert a barna hajú közelébe menni. A nő szavai nem hagyták nyugodni. Újra és újra lejátszódott fejében, mit mondott az a nőstény idegesítően csengő hangján.

„Én csak felerősíteni tudom az érzelmeket. Arra nem vagyok képes, hogy újakat alkossak."

- Bassza meg! – dőlt rá a pultra kedvenc kocsmájában. – Azt hazudta, hogy leszedte rólam, és csak pár napig leszek még bizonytalan, de már rohadt sok idő telt el, és semmi változás – motyogta. – Illetve mégis. Azóta beteg vagyok.

- Beteg? Az egyik kedvenc betegem? – lépett oda felé a kocsmáros, és lekönyökölt mellé az a pultra. – Na, nem akarok itt segget nyalni, szóval mi bajod van, öregem?

- Már lassan két hete lázas vagyok, és nincs semmi étvágyam, dolgozni se tudok rendesen – sorolta a vörös, akinek eléggé megeredt a nyelve, s bár kedvelte a kocsmárost, sosem teregette ki magát ennyire. Az a nap kivétel volt.

- Oh, és melyik lázad van? Amiben teleizzadod a gatyádat, vagy az a száraz szar, amikor olyan vagy, mint egy szikkadt epekő?

- Mi a faszom vagy te, orvos? – húzta össze szemét a maffia tag, majd legyintett egyet, s inkább meghúzta a borosüveget. – Elég a kérdésekből, inkább húzzál kiszolgálni a vendégeid! – Ahogy ezt kimondta, abból a nekifutásból meg is fejelte az asztalt, s újra szabad utat engedett ostoba gondolatainak, amik még normálisan lerészegedni sem engedték.

***

Dazai puszta véletlenségből mászkált afelé a kocsma felé, ahol Chuya tartózkodott. Azelőtt már végigjárt egyet-kettőt a városban, de még így sem lehetett biztos benne, hogy ott találja a másikat, még akkor sem, ha reménykedett benne. Hosszú idő telt el, és a ex-társa egyáltalán nem próbálta meg vele felvenni a kapcsolatot. Ez kissé bántotta, és lényegesen is adott az önbizalmának. Bár próbálta elhitetni magával, hogy Chuya biztos csak zavarban van, ezért nem mer találkozni vele...

- Ah, talán fel kéne adnom? – sóhajtott egyet mielőtt benyitott volna a kocsmába, ám a következő pillanatban kivágódott az ajtó, s valaki egy „Dögöljön meg mindenki!" kiáltással feldöntötte őt. Egy pillanatra megijedt, s tudta feneke fájni fog a huppanástól, ám a következő másodpercben szemügyre vette, kit is tart a karjaiban.

- Chuya?!

- Yo! – lépett ki melléjük a kocsmáros, majd egy vigyorral végigtekintett rajtuk. – Ismered? Remek, akkor nem kell taxit hívnom neki. Megtennéd, hogy hazaszállítod ezt a két lábon járó szeszesitalt?

Az említett morogni kezdett valamit.

- Igen, rólad beszélek, legalább egy hétig be se tedd a lábad ide! Józanodjál csak, öregem! Örüljél, hogy hazaviszik a segged. Még egyszer köszönöm... Én faragatlan! A neved se kérdeztem még meg, igaz alkalmam sem volt.