I'll lock your feelings (Befejezett)

Több dolog kezdete...

Kunikida nyakát ropogtatva kelt fel az asztaltól, s indult a szokásos ellenőrző körútjára, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem lógja el a munkát. Bal kezével megtapintotta a fájó pontot, s felsóhajtott. Mióta Jane Ranpoval dolgozott, azóta az összes papírmunka az ő nyakába zúdult, s görnyedhetett felettük napestig. Egy pillanatra ingott meg csak, aztán megrázta fejét, s elkönyvelte magában, hogy Jane előtt is ilyen volt az élet.

- Kunikida! – jelent meg a szemüveges férfi mellett Dazai a semmiből.

- Mit akarsz? – förmedt rá a másikra, majd köhintett egyet. – Elnézést, de sok a dolgom, remélem, megérted! – azzal tovább is ment.

- Kunikida! – A barna hajú nem adta fel. – Hogy mennek a dolgok?

- Bevettél valamit? – hökkent meg a férfi, majd zavartan a kezében levő papírokat kezdte rendezgetni. – Mégis milyen dolgokra gondolsz? A munkával minden rendben, ahogy az meg van írva a nagykönyvben.

- Oh, én speciel arról beszélek, hogy figyelj, ha nem akarod elveszíteni a dolgokat az irányításod alól. Tudod, a nők elég szeszélyesek – vont vállat a barna, aztán ravasz mosolyra húzta ajkait. – Ranpo irodájában rosszalkodnak, ha érted...

A szőke pislogott párat, majd rohamtempóban megindult az említett hely felé. Ott rögtön megpillantotta őket, ahogy egymáson fekszenek.

***

Dazai vígan caplatott a városon keresztül, amikor az egyik kávézó kinti asztalainál megpillantott egy ismerős, vörös buksit. Az illető a könyökére támaszkodott, s igyekezett megtartani magát, bár az elmúlt egy hete kellőképp kifárasztotta, s még abban sem volt biztos, hogy az előtte levő, immáron második csésze kávé segíteni fog neki. A barna sunyi vigyorral közelítette meg áldozatát, majd lecsapott.

- Rég láttalak! Hiányoztam?

Chuya mélyen beszívta a levegőt. A férfi forró lehelete kellemesen simogatta bőrét. Mély hangja, melyet egy idő óta most hallott először, enyhe szívdobogást okoztak az alacsonyabbnak.

- Kicsit sem – fordult akaratlanul is a férfi felé. Ezzel az óvatlan mozdulattal sikerült kiadnia magát. Mivel a másik lehajolt hozzá, így rögtön találkozott az ő kékje a barna íriszekkel, s hogy elkerülje annak tekintetét, rögtön oda is hajtotta fejét a férfi vállgödrébe. Utálta, amikor ilyen történt vele. Amikor ennyire gyenge volt, hogy kimutatta az érzelmeit. Utoljára akkor fordult elő, amikor belépett a maffiába, hogy követhesse Dazait, akivel még kiskorukban ígéretet tettek egymásnak. Egy ígéretet, amit a barna hajú könnyedén megszegett, s ezt soha nem kellett volna megbocsátania neki. Ám mégis megtette. Mindenkinek jár a második esély, kivéve, akinek nem. Jane hülye ereje már nem hatott, ezt ő is jól tudta, és inkább feladta, hogy hazudik önmagának. Hisz ki tudja? Talán egyszer neki is jár a boldogság.

A magasabbikból áradó nyugodt aura még inkább fokozza álmosságát.

- Ma verőlegényt játszottam. Jó néhány hústornyot kellett szétrugdosnom szóval - oldalra fordította fejét, így puha arcocskát megnyomta a barna kulcscsontja, de a vöröst ez nem érdekelte, csupán félig lehunyt pillácskái alól nézte a másik nyakát, s az azon levő foltokat, majd megszorította a férfi karját. - Vigyél magadhoz! Fáradt vagyok.

Válaszképp az ex-maffiatag egy fejbiccentés kíséretében elmosolyodott.

S bár szeretett volna kézenfogva végigsétálni a városon, de ugyanakkor kiéhezett farkas módjára minél előbb fel is akarta falni az idősebbet, így gyaloglás helyett a taxit választotta. Gavallér módjára még ki is fizette az útiköltséget, amit tudott, hogy Chuya nem hagy annyiban, s később a fele az asztalon fogja várni diszkréten célozva arra, hogy ne kezelje lányként ex-társát.

***

- Hé, pápaszem! – vigyorgott rá Jane Ranpo alól. – Pörgess már nekem, kérlek!

Kunikida lefagyva állt a két idióta mellett.

- Ti mégis mit csináltok? – kérdezte.

- Egyértelmű – felelt Ranpo. – Twisterezünk.

- Az az átkozott Dazai! – gondolta magában idegesen a szőke, majd lekiáltotta a két munkakerülő fejét, miközben egy jól irányzott rúgással elrontotta játékukat. – Húzzatok vissza dolgozni!

- Kegyetlen vagy! – öltötte ki rá Jane a nyelvét.

- Ah, igaz is! – ült törökülésbe Ranpo keresztbe tett karokkal. – A nyomozással kapcsolatban...

***

Míg a vendéglátó cipőfűzőivel bíbelődött, magában nyugtázta, hogy vendége megint befoglalta kanapéját.

- Ha így folytatod, több időt fogsz nálam tölteni, mint otthon – bújt ki cipőjéből a férfi, majd odasétált a másikhoz, s a kanapé háttámlájára könyökölve figyelte a kisebbet. – Nem mondod, máris elaludtál?

Mivel az idősebb nem reagált, ezért Dazainak cselekednie kellett. Megfogta a vörös vállait, s szép lassan megemelte a kis testet, hogy ülő helyzetbe kerüljön. A felszabadult részen így már könnyedén helyet foglalhatott, aztán játékosan elkezdte böködni a másik arcát.

A következő pillanatban a barna szóhoz sem jutott, hisz minden olyan gyorsan történt. Egy mozdulatába került a másiknak, hogy maga alá kényszerítse a magasabbikat.

Feje Dazai mellkasán pihent, s hallgatta egy ideig a férfi egyenletes szívdobogását, majd felült annak hasára, s kezeivel a mellkasán támasztotta magát, ahogy félig lehunyt szemhéja alól a másikra nézett.

- Mintha mondtam volna valami olyat, hogy fáradt vagyok, nem rémlik? – érdeklődte morogva, aztán meg sem várva a választ visszahajtotta fejét mellkasára. - Jó éjt!

- Az ágyban kényelmesebb lenne, nem gondolod? – kezdte el piszkálgatni a vörös fürtöket az ex-maffiatag, mire Chuya elutasítóan morgott egyet.

Dazai egy ajakbiggyesztéssel nyugtázta, hogy a vörös nem értékeli kedvességét, ami mögött csupán egy rejtett szándék lapult: Az ágyban nagyobb esélye van a szexre, mivel Chuya már előre bejelentette, hogy soha nem szentségteleníti meg kedvenc helyét a lakásban.

A barna fél percig a plafont pásztázta tekintetével, majd amikor megunta a repedések látványát, a vörösre pillantott. Bal kezét az idősebb derekán pihentette, jobbjával pedig először megérintette annak nyakát, majd tarkójára csúsztatta kezét, végül a hátára, ahol apró mintákat kezdett rajzolni.

- Hé, Chuya, ébren vagy még? – kérdezte Dazai suttogva, majd folytatta mondandóját. – Nem baj, ha nem, akkor elkönyvelem gyakorlásnak. Figyelj, gondolkoztam, és elég problémás, hogy nem veszed fel a telefont, ha hívlak. Így nem igazán tudom, mi van veled, vagy ráérsz-e találkozni velem. Épp ezért mi lenne – Nem érdekelte, mit fog szólni hozzá a vörös, hirtelen erősen magához ölelte, s úgy beszélt tovább. -, ha hozzám költöznél?

Chuya érezte, ahogy szépen lassan eluralkodik rajta a pánik. Ideges volt. Nem számított egy ilyen kérdésre. Arca paradicsomként funkcionált, ahogy belenézett Dazai szemeibe.

- Ki van zárva! - Nem fordította el a fejét, hisz nem is tudta volna, mivel a barna hajú tenyereit arcára helyezve nem engedte, hogy másfelé nézzen. S amikor hallotta a maffia tag válaszát, egy csókot nyomott homlokára, s a fülébe suttogta mély rekedtes hangon:

- Kérlek! – S utána még párszor eljátszották ezt, mire Chuya végül beadta a derekát, és aláírta végrendeletét.

- Most pedig – Az idősebb egy közelebb hajolt a másikhoz. – Én - Ajkai szinte súrolták Dazaiét, miközben mélyen a szemébe nézett. - Alszok. - Szemei lecsukódtak, s hirtelen előre dőlt. Ajka egy pillanatra a barna hajúéra tapadt, majd feje a magasabb vállgödrébe esett. Forró lehelete simogatta Dazai nyakát, ahogy egyenletesen szuszogni kezdett.

Az ex-maffiózó enyhe pírral arcán, kikerekedett szemekkel bámulta a plafont, majd gyengéden elmosolyodott. Eljött az a nap, amikor a maffia harci fegyvere szinten zavarba tudja hozni...

Az űrlap teteje

Az űrlap alja