I'll lock your feelings (Befejezett)

Az új lakó

- Kezdődjék a rég várt házavatásod – mosolyodott el Chuya, ahogy a gépen ülve a férfire gondolt, akit tagadhatatlanul szeretett.

***

Dazai Osamu olyan ember volt, aki nem szerette félbehagyni az elkezdett munkáját. Ezért inkább el se kezdte.

Az irodában feküdt a kanapén, és Atsushi minden szavát, amivel próbálta rávenni őt a munkára, egyszerűen ignorálta, esetenként egy nyűgös sóhajjal váltott pozíciót. Nem érdekelte az a halom papír, ami az asztalon várta őt. Fáradt és nyűgös volt. S bár tudta az okát nem mondhatta el senkinek. Igaz, tudta, senki sem csinálna belőle ügyet, hisz az egész problémájának az alapja nyilvánvaló, de nem akarja megkapni, hogy összeomlik pusztán azért, mert hiányzik neki a fiúja. Nem erről volt szó, ugyan, dehogy. Nem az hiányzott neki. Csak és kizárólag a szex. Na, persze... Ezt próbálta magának bemesélni.

Chuya Nakahara képes volt elvállalni egy küldetést a világ végén, mert úgy hallotta, arrafelé igen jó bortermelő vidékek vannak, s mi ez, ha nem egy nyomós indok arra, hogy egy egész hétre otthagyja élete összekuszálóját?

- Kegyetlen! – nyöszörgött a barna hajú a kanapéba nyomott arccal, s amikor felemelte fejét realizálta csak, hogy Atsushi már eltűnt. Nagyra nyitott szemekkel, kíváncsian pislantott az íróasztalnál ülő partnere felé. Az oda se hederített rá, úgy mondta maga elé:

- Menj! – Dazai a hallottakon annyira megdöbbent, először mozdulni sem tudott, ám aztán felpattant, és odabaktatott Kunikidához.

- Tessék? - hajolt le a férfihoz, és kezét a füléhez rakva kérdezte. – Mit mondtál? Azt hiszem, rosszul hallottam.

- Menj már haza, Dazai! – kiáltott végül rá a szemüveges férfi, majd köhintett, s hozzátette. – Ma érkezik meg, legalábbis a naptárban bekarikázott dátumod erről árulkodik. Dolgozni nem tudsz, és a szenvedésed eléggé idegesítő. Ennyi erővel igazán kivehettél volna egy szabadnapot is!

- Ahogy Jane egy hetet? – fújta fel az arcát Dazai. – Nekem bezzeg annyit sose engednél minden szó nélkül!

- Pontosan! – válaszolt a szőke meglepő nyugodtsággal, mire a barna hajú érdeklődve pillantott rá. Látta, ahogy a férfi keze megremegett egy pillanatra, s úgy döntött, inkább nem húzza az agyát, inkább siet haza.

***

Gyorsan szedte hosszú lábait a macskaköves úton, s ahogy egyre inkább közelített az otthona felé, úgy fogyatkoztak az emberek is, míg már szabadon fütyörészhetett és énekelhetett, senki sem nézte idiótának. Ahogy elérte a házat két dolog tűnt fel neki. Az első, hogy az első emeleti lakásból nem hallatszódott semmiféle csörömpölés, pedig kedvenc házmestere ilyen tájban szokott főzni, ami nem kevés hangzavarral jár. A második pedig, hogy a lakása egyik elülső ablaka nyitva volt. Ez pedig egyet jelentett azzal, hogy valaki dohányfüsttel töltötte meg a szobát, s most igyekszik eltüntetni a bizonyítékot.

Dazai halványan elmosolyodott, és miután könnyedén kicsapta a bejárati ajtót felszaladt a lépcsőkön, hogy a lakásába is ilyen nagy lendülettel hatoljon be.

- Chuuya, megjöttem! – kiáltott fel, ám a vörös helyett más ugrott a nyakába. Egy közepes termetű, barna kutyus. Egyből le is terítette, s elkezdte nyalogatni az arcát, mire a barna hajú férfiasan felsikított. Egészen addig küzdött az életéért, amíg a kutyus fel nem emelkedett róla, s immáron a kis maffiózó karjaiban lihegett. – Ez mi? – érdeklődött kissé idegesen az állatra mutogatva.