I'll lock your feelings (Befejezett)

Csak veled

***Az elején kis storytime olvasható, hogy miért is nem volt rész. Ha nem érdekel görgess lejjebb, és már olvashatod is a történet folytatását! <3***

////////////////YO!!! Újra jelentkezem! Jelentem hamarosan mindent sikerül lezárnom, ami meggátolt abban, hogy folytatni tudjam a történeteimet! Na, de mi is volt ez az egész? Ez a sztori egy RP-nek (roleplay-nek) indult a legjobb barátnőmmel. Ő Dazai, én jómagam pedig Chuya szerepét öltöttem magamra. Szép volt jó volt. Összegyűlt már egy jó adag rp, de ezek nem kapcsolódtak egymáshoz, nagyon össze-vissza kis momenteket foglaltak magukba. Nekem erre az az ötletem támadt, hogy írok belőle egy sztorit. Áldását adta  rá, tetszett is neki, amit firkálgatok. Na, igen, de ezek a roleplay-ek csupán a 6. részig adtak elég anyagot. (A hatodik résztől csak saját kútfőmből fut a sztori) Aztán az RP-k szép lassan megszűntek, és szalagavató (2016 decemberében) után a barátságom is ezzel az emberrel. Még próbálkoztam, futottam utána. Több, mint egy évig próbáltam életet lehelni a halott barátságunkba. Sokat sírtam, és szépen szétcseszte a végzős évem ez az egész, mert osztálytársak is voltunk. De még próbálkoztam, és nektek is tudtam írni. Ahogy Dazai "bántotta" Chuyát az nem volt véletlen, mert teljesen összemostam Dazait a volt barátnőmmel... Épp ezért is volt nehéz megírni azt, amikor már újra kezdtek jóban lenni, vagy az Üdvözlet a Port Maffia Bárban c. ficemnél, hogy szerelmeskedjenek, mint a madárkák...

Jó hír viszont, hogy szépen lassan leküzdöttem ezt, épp ezért most már tudom hozni nektek a részeket. Már abszolúte nem mosom össze Dazait a volt barátnőmmel, eddig se kellett volna...

Már csak egy dologra várok a részéről, de ennek már semmi köze az íráshoz, hisz mint mondtam, már tudok elvonatkoztatva írni.

Ha van valami észrevételetek a sztorikkal kapcsolatban, azt nyugodtan írjátok le! Mindig jól jön egy kis kritika.

Végezetül: Ha itt vagy, és végigolvastad ezt az össze-vissza zagyválást a bajaimról, akkor elnézést, hogy untattalak a magánéletemmel, de úgy éreztem, hogy ezt meg kell osztanom az olvasókkal.

Ui. Hamarosan hozom a következő részt! Az utolsót... //////////////////////////////////////////

Dostoevsky sosem látta még, hogy ellensége ilyen gyengéd érzelmeket mutat ki. Egy időre elgondolkozott azon, elmondja az igazságot, ám éppen megszólalni készült, amikor a pályáról hatalmas sikítás hallatszott egy nagy koppanással társítva.

- Sérültek vannak a pályán, valaki hívjon mentőt! – kiáltott be feléjük egy férfi, s egy másik már jelzett is, hogy telefonál.

- Komoly sérülés?

- Nem vagyok orvos, baszki! Bár a vörös kölyök eléggé nagyot koppant...

Fyodor a másikra nézett. A barna egész testében remegett, nem volt hajlandó kinyitni szemeit. Az orosz sóhajtott, majd elindult a pálya felé...

***

"A három elveszett fejezet" c. sidestory Első két fejezetének helye.

***

A kórház tipikus szaga fogadta a kis vöröst, amikor magához tért. Homályos tekintettel nézett körbe a kis fehér szobában, miközben próbált visszaemlékezni, hogyan kerülhetett ide.

- Ennél már voltam rosszabb állapotban is, és kórházlátogatás hiányával sem patkoltam el – mormogta maga. – Mi a fenéért kellett behozni? Ah, jól jönne egy aszpirin – fogta meg fájdalomtól lüktető fejét. – Talán kettő...

Felült az ágyban, ám rögtön vissza is feküdt, ahogy léptek zaja és egy ismerős hang ütötte meg fülét. Lehunyta szemét, és várt. Szinte azonnal nyílt is az ajtó, majd miután a nővérke megadta a látogatás ultimátumát, csukódott is a jövevény mögött.