Dazai Osamu és Chuya Nakahara kapcsolata sosem volt felhőtlen. Veszekedések, verekedések, egymás idegein való táncikálás. Ezek mind-mind hozzájuk tartoznak. S ezek miatt nem unalmas mellettük az élet. De mi van, akkor ha ebbe az idilli képbe beleron...
Másnap a szőke fáradtan pislogott az éjjeliszekrényen levő digitális órájára. Hunyorogva próbálta kibogarászni, mennyi is lehet az idő. A számok kék fénye bántotta szemét, de néhány pillanat múlva leesett neki, hogy szörnyen nagy gázban van. Egy amazont megszégyenítő kiáltással bukfencezett hátra az ágyban, majd találkozott a padlóval.
- Meg fog ölni az a rohadt pápaszemes! – pattant fel, s hirtelen azt se tudta, mihez kezdjen. Telefonáljon be, hogy késni fog? De hisz már el is késett! Akkor inkább csak kapjon fel valamit, és rohanjon, ahogy a lábai bírják? Hívjon taxit? Ki tudja, az mikor érkezne meg? – Ah, Istenem, most segíts meg, vagy esküszöm, ateista leszek!
Belebújt egy farmerbe, és a fehér - pizsamának kinevezett – pólójára rákapott egy szürke, háromnegyedes kardigánt. Sietett. Jobban, mint valaha, ezért a megszokott magassarkú helyett egy sima tornacipőt vett fel, amiben hihetetlen sebességgel tudott futni. Megállíthatatlanul rohant egészen addig, amíg célba nem ért.
Beszaladt az irodába, s mit adott az élet? Pont abba a személybe ütközött, akibe a legkevésbé sem akart.
- Kunikida, ne haragudj, de elég szar délutánom volt, az estémről ne is beszéljünk, és alig bírtam aludni, talán, ha hajnali négykor sikerült végre elszundítanom, akkor sokat mondok, és... - hadarta.
- Jane!
- Igen? – nézett fel a szőke. Eddig fel sem tűnt neki, hogy a másik cipőjének szabadkozik.
A férfi arca meglepően nyugodt volt. Nem épp úgy nézett ki, mint aki le akarná üvölteni a haját a fejéről a késés miatt. Talán még egy kis aggodalmat is ki lehetett olvasni tekintetéből, de Jane ebben nem lett volna olyan biztos.
- Mi történt?
- He?
- Ne játszd az idiótát! – emelte meg a hangját a férfi. – Nézz magadra!
Jane a mellettük lévő falra pillantott, s mivel az egész egy tükörből állt, így megbizonyosodhatott róla, hogy elég szétszórtnak tűnik, és közben elküldte melegebb éghajlatra az igazgatót, amiért szerinte stílusos egy hatalmas tükör az épület előterében.
Megrökönyödve rogyott össze, ahogy végigpillantott magán. Térdelve közelebb kúszott a tükörhöz, aztán megérintette tükörképét, mintha régi önmagát akarná elkapni.
- Ha vörös lenne a hajam, akkor...
- Miket beszélsz össze-vissza? – Kunikida hangja visszatérítette a valóságba, és egy szomorú mosollyal pillantott vissza a tükörbe.
- Mondd, szerinted, hogy állna nekem a vörös?
- Ne is gondolj ilyenre! Rosszabb lenne, mint ez a mostani szőke! – Kunikida megfogta a nő egyik kezét, és talpra segítette, miközben folytatta haja ócsárlását. – Ez is rémesen borzalmas! Ne mondd, hogy emiatt vagy így kikészülve, hogy aludni sem bírsz!
- Nem – felelt halkan Jane, majd megszorította a férfi kezét, hátha a másik képes lenne egy erős szorítással leállítani az ő keze remegését. – Hé, pápaszem, tudsz titkot tartani?
A férfi felsóhajtott, majd elindult az ajtó felé, maga után húzva a lányt.
- Ha beszélni szeretnél valamiről, azt tedd meg ebéd közben, mert ha nem tudnád, lassan dél! Nehogy azt hidd, hogy elnézem a késésed...
S mondta tovább, és tovább, és Jane csak figyelte türelmesen.
***
- Dazai, két másodpercig várok, és ha nem állsz el az útból, akkor együtt rúglak ki az ajtóval a folyosóra! – húzta össze szemöldökét a vörös. – Tényleg ezt akarod? Én sajnálnám ezt a szép, régi ajtót, és ha már itt tartunk, tudok akkorát rúgni, hogy legyen egy kis bordatörésed. Akkor aztán nem is mozdulhatsz – célzott ezzel arra, hogy nem lesz szex, ha az útjában marad.
A fiatalabbra nem hatottak a szavak, s továbbra is mozdulatlanul állt a bejárati ajtó előtt olyan pozícióban, mint egy kapus, mikor megy felé a labda, s védenie kéne.
- Mozogsz majd helyettem – vigyorgott szemtelenül.
- Mit mondtál, te akasztanivaló? – Chuya megindult a másik felé, mire az egy szempillantás alatt átkarolta őt, végül egy nagy huppanás kíséretében a földön találták magukat. S bár Dazai került alulra, a kisebb nem menekülhetett, mivel a másik erősen szorította őt magához.
- Ne menj már el! – kérlelte. – Még csak ez lenne az első teljes napod, és máris lelépsz? Olyan kegyetlen vagy! Még fel se avattuk a közös otthonunk!
- Nem a faszomat! – akadt ki a vörös. – Szerinted mégis mi a halált csináltunk tegnap?
Erre a barna hajú elmosolyodott.
- Ugyan, Chuya, te is tudod, nem csak annyira vagyok képes, amit tegnap produkáltam. Az csak bemelegítés volt.
- Akkor melegítsél még egy hétig, mert valakivel ellentétben dolgoznom kell!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- De... De! Pont ezen a héten?
- Pont ezen! Most pedig engedj el, különben vissza se jövök egy hét múlva! – Dazai még mindig nem engedett a szorításból. – Magamtól is kivergődök egyszer a karjaid közül, de akkor talán vissza se jövök...
Chuya kiszabadult.
***
A városban levő étkezőnegyedben egymás hegyén-hátán álltak a kajás standok és éttermek. Az autók ide nem hajthattak be, ezért az emberek az út közepén sétálgattak. Elég nagy tömeg volt, így dél körül, épp ezért Jane nem volt annyira feszült, mint hitte, hogy az lesz. Kézenfogva sétáltak, és nem szóltak egymáshoz. Végül Kunikida törte meg a csendet:
- Nem lehet, hogy kissé sokat használtad az erődet mostanában? – kérdezte.
- Mire gondolsz? – vonta fel a szemöldökét a nő.
- A képességed hátulütője, hogyha sokat használod, akkor az rád is hatással lehet, vagy ha nagy mennyiségben használod valakin, az azt az embert is megviselheti, nem igaz?
- Ah, igaz! – bólintott Jane. – Majd a cipőjét kezdte bámulni, úgy folytatta. – Igazad van, de nem erről van szó. Igazából én... - Felnézett, ám abban a pillanatban ki is kerekedtek a szemei, ahogy megpillantott valakit a férfi válla fölött.
Rögtön ki is szakította kezét a másik markából, és elszaladt. Menekült.
- Jane! – kiáltott utána Kunikida, s már futott volna utána, amikor meghallott egy mély, már-már idegesítő férfihangot a háta mögül.
- Nocsak, talán Jane egyik barátja lenne? Örülök a találkozásnak! A nevem...
***
Chuya a már a vonaton ülve bámult ki az ablakon. Igyekezett nem Dazaira gondolni, és arra mi vár rá egy hét múlva.
- Jelenleg örüljek annak, hogy még tudok ülni a seggemen – sóhajtott, majd elmosolyodott, hisz nem minden nap utazhat el úgy, hogy kevés munka és sokkal több kikapcsolódás vár rá.
Már éppen bealudt, így nem tudta rögtön megnézni az üzenetet. Az üzenetet, ami később, még több gondot okozott neki, mint az először gondolta volna.
„Szeretőnek lenni nyilván kellemesideig-óráig. De kilátástalan* Főleg akkor, ha tudod, hogy mást szeret, és sosemfelejtheti el Őt.
