I'll lock your feelings (Befejezett)

Akkor mik vagyunk?

Dazai mosolyogva nyújtotta át iratait és jegyét a pult mögött álló nőnek. A váróteremben hatalmas ricsaj volt. Mellette egy baba sírt, mögötte idősek beszéltek. Nem értett ugyan mindent, hisz egy repülőtéren sok nemzetiség megfordul, de abban biztos volt, hogy jól mulatnak. Örült, hogy ez a sürgés-forgás, ami körülötte van, eltereli kicsit a gondolatait.

Ám amikor már fent ült a gépen, és bámult ki az ablakon, már semmi más nem tudta lekötni figyelmét, így akaratlanul is visszagondolt a Jane-nel való beszélgetésére.

- Chuya elég érzékeny állapotban volt, ezt te is tudod. S pont emiatt a kis terved, hogy hagyod lenyugodni magában, nem sikerült. Féltékenyebb lett, mint bármikor, és te nem voltál mellette, hogy bizonyítsd, ez nem így van. Volt ott helyette más, aki meggyőzte őt arról, hogy csak egy futó kaland vagy neki, és talán nem is tévedett, hisz én is tisztában vagyok vele, nem csak ő él a szívedben. Nem vagy képes rá, hogy elnyomd a régi érzelmeid Oda iránt...

- Akkor tűntesd el! - felelte a férfi hanyagul.

- Meg a francokat! Nem érted? – förmedt rá a nő. – Nem kellett volna már használnom a képességem a legelején.

- Akkor mégis mit csináljak? – húzta össze szemöldökét a barna hajú. Kezdett kijönni a sodrából, ami nála nem volt éppen megszokott. – Nem így akartam, csak szerettem volna, hogy szeressen. Régen sok mindent tettem, ami nem épp úgy sült el, ahogy terveztem, így elég sokat bántottam őt. Magától nem jött volna vissza, ezért muszáj volt segítségül kérnem a képességed.

- Ennyi erővel kérhetted volna, hogy hozzam vissza a halálból Odasakut, nem gondolod? – gúnyolódott Jane, mire az ex-maffiatag szemei tányérnagyságúra tágultak, s remegő kezekkel előkapta telefonját.

- Tudod, hol van, igaz? Mondd el, kérlek!

Dazai megszorította ülése karfáját, s feszülten felsóhajtott.

- Majd ha ezt elintéztem, akkor együtt megyünk...

A férfi este érkezett meg, de még nem érzett magában annyi erőt, hogy elinduljon a tényleges célállomás felé, így kivett egy szobát egy számára szimpatikus hotelban, és ott töltötte az éjszakát, hogy másnap reggel újult erővel próbálja meg a Jane-től hallottak alapján lehetetlennek tűnő dolgot.

- Futó kaland – suttogott maga elé. Nem jött álom a szemére. – Te nem futó kaland vagy. A szeretőm vagy. Vagy már ez se megfelelő szó arra, ami vagy nekem? Akkor mik vagyunk?

***

Fyodor gyakran felkelt az éjszaka közepén, s ez aznap sem volt másképp, amikor mellette a kis vörös pihegett. Végignézett a karjaiban szuszogó férfin, és szomorúan elmosolyodott.

- Egy ágyban az ellenséggel? – simított el egy kósza tincset a másik arcából. – Vagy már nem vagyunk azok? Akkor mik vagyunk? Barátok? Hm, vicces pedig úgy tiktakoztál az elején. – Megcsörrent mobilja, és idegesen vette kézbe, ügyelve arra, hogy fel ne keltse a kisebbet a mozgolódásokkal. Egy rövid üzenet érkezett egy bizonyos személytől. – Ah, végre valaki, akiről tudom, ki nekem. Ellenség.

A „Holnap legyél a poklodban." üzenet nem igazán tetszett neki, de legalább tudta, másnapra vendége érkezik.

***

- Dazai, el akarsz jönni vele...

- Ah, ne haragudj, de dolgom van! - vágott közbe a barna, majd megcsörrent a telefonja, s egyből bele is szólt. - Atsushi-kun? Azonnal ott vagyok!

S lelépett, a vörös pedig csak nézett maga elé.
A legközelebbi ilyen akciónál Dazai annyit mondott, legközelebb elkíséri bárhová barátját, de ez természetesen nem történt meg.
Ez még párszor, mindig másféle köntösbe bújtatva megtörtént, s végül egészen eltorzult.
A világ fekete-fehérré vált a kis maffiózó számára. A hangok eltompultak körülötte, mégis bántották fülét. Látása elhomályosult, s csupán egyetlen embert ismert fel. Először körvonalát látta meg, majd ahogy leguggolt mellé, úgy arcának vonásai is kirajzolódtak lassan, s már tisztán látta a szeretett arcot. Az arcot, amin egy könyörtelen vigyor ült.

- Mi az, Chuya? Csak nem újra egyedül vagy? - kérdezte maró gúnnyal. - Megint elhagytak? Megint elhagytalak?
- Nem! - Az idősebb szeme csillogott az elszántságtól, hogy bebizonyítsa igazát. - Te nem lehetsz ő!

- Változnak az emberek, változok én is! - vont vállat a barna hajú, aztán megfogta a másik állát, s kényszerítette, hogy mélyen a szemébe nézzen. - Mondok valamit, s ha még úgy sem hiszed el, hogy én vagyok az, akkor nyertél - mondta, s rögtön az alacsonyabb füléhez hajolt.

A kék szemek tányérnagyságúra nőttek.

- Dazai... - suttogta maga elé.

- Vesztettél, Chuya - mosolygott kedvesen a barna, majd meglökte a másikat, mire az zuhanni kezdett a mélybe. Még hallotta barátja utolsó szavait. - Ugranék én is, de kettős-öngyilkosságot csak azzal követek el, akit szeretek.

***

Chuya szemei kipattantak, s egyből észrevette, világos van a szobában.

- Már reggel van? - kérdezte magától, miközben nagy kortyokban itta a levegőt. Még mindig görcsösen szorította a takaróját. Utálta a rémálmokat, kiváltképp az ilyeneket.

- Már reggel van – jött a felelet, mire a vörös felkapta fejét. Fyodor az ágy végénél állt, s épp fehér ingét gombolta be, majd mikor végzett végignézett a másikon. Chuya mellkasán lefolyt egy verejtékcsepp. - Leizzadni egy ilyen hideg országban? - érintette meg az alacsonyabbnak verejtéktől csillogó felsőtestét. - Csak nem egy rémálom? Rég fordult elő.

- Tisztában vagyok vele - hátrált Chuya. – Mit keresek az ágyadban?

- Oh, hát nem emlékszel a tegnap estére? – vigyorodott el az orosz, és közelebb hajolt Chuyához, hogy a fülébe súgva folytathassa. – Nem emlékszel milyen keményen... próbáltalak leoperálni a műkakasról, akinek örök barátságot fogadtál?

- Anyáddal szórakozz! – nyomott Fyodor képébe egy párnát, miközben érezte arca vörössé válik.

- Na, most miért vagy ilyen? Barátodként elmentem az iszákos seggedért. Bár így lemaradtál a szexről valami idegennel – tűnődött el, majd elindult az ajtó felé. – Készülj, elviszlek valahova. Beszélnünk kell...

Chuya elindult a fürdőbe, Dostoevsky pedig a nappaliba. Ahogy leült a kanapéra máris csöngettek, ő pedig kelletlenül ajtót nyitott. Nem gondolta volna, hogy már ilyen korán zaklatni fogják.

- Arról nem volt szó, hány órakor legyek a poklomban – ajándékozta meg egy gyilkos pillantással az előtte állót. – Terveim vannak.