I'll lock your feelings (Befejezett)

A beteg, és egy reményvesztett fiú

Ha a féltékenység fájna, ordítanék. Tulajdonképpen tényleg szeretnék egy jó nagyot üvölteni. Vagy szimplán eltörni valaki csontjait, Szépen, lassan, kiélvezve minden reccsenést...

Az elkövetkező három napban a maffiózó csak még ingerültebb lett, s aztán...

A második nap reggelén csöndesen akart kisurranni otthonról. Egyrészt kicsit szégyellte magát az előző napi gyerekes viselkedéséért. Másrészt csak azért se akart találkozni barátjával. Úgy érezte a szíve satuba fogva várja, hogy valaki teljesen szétpréselje. Olyasfajta fájdalom volt ez, mint a legelején, amikor Jane belepiszkált az érzelmeibe. Akkor Dazai meg tudta szüntetni, de most még az érintése se segített.

- Chuya, hova mész? – dörgölte meg szemeit a barna hajú, miközben kicsoszogott a nappaliba, s észrevette, ahogy az alacsonyabb indulásra készen áll a bejárati ajtónál.

- Dolgozni – jött a válasz.

- Ma szabadnapos vagy – A férfi egy halvány mosollyal a másikhoz lépett, s a vállára tette kezét. – Ne hülyéskedj, inkább gyere, beszéljük meg a tegnapi kirohanásod!

A kis vörös egy dühös mozdulattal lerázta magáról a másik kezét.

- Mint mondtam, dolgom van!

- Mi dolgod lenne? – mosolygott a fiatalabb, miközben újra megközelítette áldozatát, ám a maffiózó érezte a veszélyt, és a következő pillanatban már a lakáson kívül volt. Úgy csapta rá a másikra az ajtót, hogy az kellőképpen sokkot kapjon, és ne merje követni őt.

- Inkább menj, beszélj meg akármit azzal a kölyökkel! S őt ne figyelmeztesd a veszélyre, hisz tudjuk, ő erősebb, mint én. Én nem tudnám megvédeni magam – bökte még oda flegmán, majd egy nagyot csapott az ajtóba, s már rohant is.

Dazai csak állt ott tanácstalanul, s arra gondolt, talán mégis engednie kellett volna Jane-nek, hogy beszéljen barátjával.

***

Chuya majdnem az egész napot a Maffia gyakorlótermében töltötte, s néhány újoncot próbált megtanítani, hogyan kell verekedni. A további részében ellátogatott egy másik bűnszervezethez, ami arról volt híres, hogy a tagjai inkább az öklüket használják, mintsem az eszüket.

Azt gondolta, ez a sok verekedés kifárasztja, és lenyugtatja. Ám nem így lett. Testileg egyáltalán nem érzett fáradságot. Még izomlázat se érzett, pedig előző nap is megmozgatta magát. Csupán egyetlen helyen fájt neki a szívén kívül. A vállán, ahol Dazai megérintette, égett.

Nem igazán tudta mit kéne tennie, de amint eszébe jutott az a bizonyos mondat, rájött, mi legyen a következő lépés, annak érdekében, hogy vége legyen a fájdalomnak.

Szeretőnek lenni nyilván kellemes ideig-óráig, de kilátástalan.

***

Jane az első nap reggelén indult el a küldetésükre Ranpo-val és Poe-val. S mit is takart ez az egész? Be kellett menniük az erdőbe, s meg kellett keresniük az okát, amiért az ott élő növények lassan, de biztosan haldokolni kezdtek.

Ranpo természetesen már az elején közölte, tudja a miértjét ennek az egésznek, de nem árulja el, mivel fogadtak Poe-val, hogy ő is van olyan jó detektív, mint a másik, s megoldja az ügyet.

- Nem hiszem el! – nyafogott a Ranpo. – Miért kellett nekem is jönnöm?

- Ez a bünti – nevetett a világosbarna hajú. – Legközelebb elmondod, amit tudsz, és akkor talán meg is dicsér a főnök.