I'll lock your feelings (Befejezett)

A múlt pofon vág, ahogy illik

Megdörrent az ég, s hamarosan esni kezdett. A nyárnak hivatalosan is vége volt. S mint tudjuk, minden vég valaminek a kezdete...

***

- Jane, esküszöm, veled leszek! – simított végig a lány meztelen hátán a férfi, majd hosszú, sötétszőke, szinte már barna hajával kezdett játszani. Jane imádta, amikor szerelme ezt csinálja. Azt is szerette hallgatni, ahogy édes hazugságokat suttog neki. Igen, hazugságokat.

Az a nyár volt élete legszebb időszaka. Legalábbis tizenhat éves fejjel még azt gondolta. A szülei először engedték meg neki, hogy egyedül menjen le a partra. Imádott a tengerben úszni. Fogalma sem volt, hogy a sors összehozza majd valakivel, de így lett. A sötétkék szemek egyből elkápráztatták. Szerelmes lett. Igazi tini szerelem volt ez, ami magában hordozta a rajongást, és a kíváncsiságot. Épp ezért a megismerkedésük után pár nappal már a férfi ágyában találta magát. Emlékszik arra az éjszakára. Jobban fájt neki, mint azt elképzelte. Sírt, könyörgött, hogy fejezzék be, de a másik nem hagyta magát. S mielőtt bári szidni kezdené ezt az embert, csak szólok, Jane nem bánta meg a dolgot. Ugyan fájt neki az elején, még úgy is, hogy gyengéd volt partnere, de utána már kifejezetten élvezte. Örök emlékként hordozta szívében...

Az volt a legszebb estéjük, mert ez volt az egyetlen, amikor a férfi nem hazudott neki. Igaz, akkor még nem tudta...

A nyaralásból már csak pár nap maradt. Minden nap találkoztak, és Jane mindig kiharcolta magának, hogy lefeküdjenek. Könnyek között élvezte a másik minden szerelmes érintését. Nem a testi fájdalmak miatt sírt. Oh, dehogy! Azok már nem voltak, csupán a szíve fájt.

Az utolsó napjukon egyetlen egy szót mondogattak, miközben szenvedélyes csókokat váltottak szex közben. Szeretlek. Ez volt az egyetlen, amit Jane elhitt a férfinak.

Mikor a lány beszállt a taxiba, a férfi épp utolérte még egy utolsó szóra:

- Hamarosan meglátogatlak! – mosolygott kedvesen.

Jane szeme egyből könnyessé vált, s fájdalmas mosollyal nézett a másikra.

- Olvastam az orvosi papírjaid. Tudom, hogy... Örültem, hogy megismertelek! – Azzal intett a taxinak. Nem várt választ. Nem bírta volna elviselni.

Mikor hazaért, bezárkózott a szobájába, s végigbőgte a napot.

Nem sokkal később értesült a férfi halálhíréről. Már nem tudott sírni, közönyös arccal tekintett ezek után mindenkire. Nem sokkal később észrevette a változást magán. Érezte, amit mások.

- Áldott lennék? – kérdezte magától. Szemei üresen kémlelték az eget. – Miért ilyen áron kellett aktiválódnia?

Többé nem érdekelte magán kívül senki és semmi. S bár érezte mások érzéseit, magasról tett rá. Szenvedjetek csak, ahogy én is szenvedtem! - gondolta.

S ez így is ment addig, amíg nem találkozott valakivel. Valakivel, aki nem emlékezett a múltjára. Bár az információk a kezében voltak arról, ki is ő, de nem érdekelte. Mosolygott, s vállat vonva annyit szólt: Már új életem van, új családom, új barátaim, és új szerelmem!

Onnantól kezdve Jane mindig újra akarta kezdeni, amikor úgy érezte, erre van szüksége. Ezt valaki úgy hívja, menekülés, ám a lány úgy tartotta, van, amikor menekülni kell, hogy túléljünk.

S bár már hosszú idő eltelt, ám néha még vannak rémálmai. Rémálmok, melyek gyönyörűen kezdődnek, majd hirtelen megpillantja a férfi sápadt arcát.