I'll lock your feelings (Befejezett)

Tudom, amit te nem akarsz tudni

- Félsz tőlem? – kérdezte gyengéden, enyhe fájdalommal a hangjában. – Persze, hogy persze – sóhajtott fel, majd döntött. Egy hirtelen mozdulattal került közelebb a vöröshöz, aki egyből behunyta szemét, s összehúzta magát. Félt az újabb támadástól.

Chuya egy szót sem hallott, csak várta az elkerülhetetlent. Remegése még inkább fokozódott, alig kapott levegőt. Nem kiabált. Egyszerűen nem csinált semmit, csupán próbálta kiélvezni azt a kevés időt, amit még ép bőrrel remélt.

Dazai a térdeire rogyott, majd hangtalanul odakúszott a kisebbhez, és óvatosan, mintha egy újszülötthöz nyúlna, átkarolta Chuyát. Félt megmozdítani, amíg ennyire kritikus az állapota, így nem rántotta magához, inkább ő igyekezett úgy helyezkedni, hogy a másik feje megpihenhessen a mellkasán.

- Úgy hallottam, a szívdobogás hangja segít lenyugodni – suttogta a vörös fürtöket simogatva. – Ugye, milyen tájékozott vagyok?

Az idősebb bár megdermedt egy pillanatra, ahogy megérezte a másik érintését, ám gyorsan realizálta magában, hogy Dazai jelen helyzetben nem jelent fenyegetést számára. S ebben az esetben meg is nyugodhatna, nem igaz? Igyekezett visszafogni remegését, s úgy ahogy szabályozni légzését. Fázott, mégis érezte, ahogy az izzadságcseppek végigfolynak hasfalán inge alatt. A másik testéből áradó meleg csábító volt, Ő pedig túlontúl kimerült ahhoz, hogy továbbra is féljen. Ha Dazai ilyen állapotban is tesz vele valamit, akkor rohadjon meg. Ennyi volt az utolsó gondolata mielőtt izmai lassan elernyedtek volna. Nyugodtan feküdt a barna karjaiban, mint egy eszméletét vesztett szerencsétlen. Tulajdonképpen abban a helyzetben, annak is érezte magát.

- Megint sózsákosat játszunk? – kérdezte egy bánatos mosollyal a barna hajú, miközben lenézett a karjaiban szuszogó férfira. Egy mozdulattal felpattant vele, s meglepetten tapasztalta, hogy a kis test még könnyebb, mint eddig volt. Nem is értette, miért nem tűnt fel neki egészen idáig, de amint meglátta a másik kiálló bordáit az ing alatt, kissé megszívta a fogát. – Mi a francot csináltál az elmúlt hetekben? – vizsgálgatta a vörös láztól kipirult arcát, miközben átsétált vele a lakáson, s belépett szobájába, ahol óvatosan lefektette a beteget az ágyra, majd betakargatta, s hagyta pihenni.

Elhagyta a szobát. Úgy gondolta, nem tenne jót Chuyának, ha ébredésnél az első, akit meglátna, ő lenne ráadásul egy ágyban magával. Eltakarította a vacsorájuk maradékát, összehajtogatta Chuya levetett kabátját és mellényét, még fel is söpört csak, hogy valamivel eltöltse az időt, de hiába. Az idő mintha megállt volna, ő pedig egyre fáradtabb és fáradtabb lett, így nem talált mást megoldást, kénytelen volt befeküdni ex-társa mellé. Igaz, a kanapén alvás is felvetődött benne, ám rögtön el is vetette az ötletet. Kizártnak tartotta, hogy ki tudná pihenni magát azon a rövid bútordarabon, amin ugyan a vörös kényelmesen elfér, de számára a legkevésbé sem alkalmas másra csak ülésre.

***

Chuya lomhán fölnyitotta szemeit. A szobában sötétség honolt, ám ez a legkevésbé sem zavarta. Feje úgy fájt, mintha valaki fejbe vágta volna valami keménnyel, és a fájdalomra még lehúzott volna legalább öt felest. A túl erős fények még inkább zavarták volna, ám szerencsére csak a hold sápadt fénye szűrődött be a lehúzott reluxa rései között. Elmosolyodott. Hófehér ágynemű melegsége ölelte körbe, ami kellőképpen lenyugtatta, bár először nem volt képes beazonosítani, kihez tartozik az ismerős illat. Ám amikor belefúrta fejét a hatalmas párnába, már tudta, ki is a tulajdonos.

- Dazai? – suttogta maga elé, mire mozgolódást érzett maga mellett, s oldalára fordulva megpillantotta másikat, aki az előbbit leszámítva egész nyugodtan aludta az igazak álmát. Egy pillanatra ijedten összehúzta magát, aztán bevillant neki egy kép, amikor az ex-maffiatag magához húzta, és valami hülyeséggel próbálta nyugtatgatni. – Idióta, mint mindig.