Destiny

Part 8

Fájdalom.Semmi mást nem éreztem,mikor kinyitottam pilláim,mint a hasogató fájdalmat a fejemben.A szám száraz volt,és minden egyes porcikám folyadékért kiáltott.Lassan nagyobbra nyitottam szemeim,és mikor megláttam az elém táruló képet,látószerveim még nagyobbra nyílottak.Ilyedten ültem fel az ágyban,aminek köszönhetően egy hangos koppanás kíséretében bevertem fejem az ágy támlájába.Mormogva kezdtem szitkozódni,és dühösen kaptam amúgy is sajgó fejemhez.A szobában félhomály volt,és bár egyedül voltam az ágyban,tudtam,hogy valami nem stimmelt,ha Youngjae ágyában ébredek.Próbáltam megdolgoztatni agyam,hogy emlékezzen,hogy kerültem az idegen ágyba,de az újdonsült barátnőmön,és azon kívül,hogy ellopta a barátja piáját,majd együtt megittuk azt,semmi sem jutott eszembe.Aggódni kezdtem,mert féltem,hogy esetleg valami meggondolatlan dolgot tettem,annak ellenére is,hogy tisztában voltam vele Jae nem úgy néz rám,mint egy nőre,hanem mint egy koloncra akit a nyakába aggattak.Gondolatom valami oknál fogva fájdalmasan megszorongatta szívemet,de nem törődtem vele,mert nem törődhettem.Kusza észjárásom,fejem lüktetése szakította félbe.Lassú és óvatos mozdulatokkal vágtam le magamról a takarót,és léptem le a fa padlóra.Pár percig csak az ágy szélén ülve gondolkodtam,és minden erőmmel azon voltam,hogy emlékezzek,de ez volt számomra akkor a legnehezebb feladat.Fejem lüktetése nem hagyott sokáig erőlködni,ezért fáradtan,csiga lépésekben haladtam az ajtó felé.Majd elérve azt,halkan nyitottam ki az ajtót.Valahonnan a közelből rögtön meghallottam az ismerős hangokat.Lehet,hogy vissza kellett volna mennem,vagy megállnom,de a fájdalom eluralkodott rajtam.Gyógyszert kellett szereznem.Megpróbáltam észrevétlenül osonni,akkor is ha tudtam,valaki úgy is észrevesz.Már éppen beléptem volna a nappalinak nevezett helyiségbe,mikor egy számomra érdekes mondat csapta meg fülem...

-Dae,készíts elő minden lőszert.Van egy olyan érzésem,hogy ma szükség lesz rá.-a hang számomra nem volt túl ismerős.Nagyon mély és határozott volt.Hangja elárulta,nem ismer ellenkezést.Nagyot nyeltem,és azt kívántam bárcsak veszteg maradtam volna.Épp vissza akartam fordulni a szobába,mikor felnéztem,és egyenesen szembetaláltam magam Daehyun tekintetével.Szívem hevesen kezdett kalapálni.Láttam,ahogy próbálja titkolni a többi elől jelenlétem,de a döbbenet épp oly akaratlanul ült ki arcára,mint sajátomra.Ennek köszönhetően mindannyian felém kapták tekintetüket,mire nekem több sem kellett ahhoz,hogy átszelve a nappalit,elinduljak a konyhába,és úgy tegyek,mintha semmit sem hallottam volna...Éreztem,ahogy mindannyian engem bámulnak,egészen addig míg a konyha ajtón be nem léptem,és így nem láthattak tovább.Kifújva minden,addig észrevétlenül bent tartott levegőm,támaszkodtam a pultra.Lüktető fejemhez kaptam,és hajamba túrva fojtottam vissza egy éppen kitörni készülő sikítást.Hallottam,hogy miről beszélnek és cseppet sem tetszett.Untam azt,hogy egy hónapja senki sem mond nekem semmit,akkor sem ha mindannyian tudták,tisztában vagyok vele,hogy valami nagyon nincs rendjén.A lövöldözés óta,nem tudtam kiverni a történteket a fejemből,és rettegtem,hogy a történelem megismétli önmagát.Féltem,mert mindannyian úgy tettek,mintha minden ami akkor körülöttünk történt,normális lett volna.Az ő számukra tudtam,hogy megszokott körülményeknek számítottak a történtek,de az én számomra nem...Egyre dühösebb,és kétségbeesettebb voltam,így volt ez akkor is,mikor a gyógyszer túl magasan volt,én pedig nem értem föl.Bárhogyan is nyújtózkodtam,sehogy sem voltam elég közel hozzá,székért pedig semmi sem tudott rávenni,hogy kimenjek a nappaliba.Ezért tovább próbálkoztam,és éppen,mikor készültem felmászni a szekrényre,valaki megszólalt mellettem,ezzel rám hozva a szívbajt.

-Segítsek?-kérdezte egy mély hang mellőlem,mire rákaptam tekintetem és szembe találtam magam,Ha Eun barátjával,Zeloval.Szelíden elmosolyodott,mire bátortalanul biccentettem fejemmel,ő pedig egy határozott mozdulattal leemelte a gyógyszeres kosarat,majd kiemelte abból,azt amelyikre szükségem volt.Kivettem kezéből,majd elmormoltam egy halk köszönömöt,aztán gyorsan lenyeltem az akkor életmentőnek számító készítményt,egy nagy pohár víz kíséretében. Visszafordulva a szekrény felé,megláttam,ahogy a magas alak ugyan ott álldogál ahol egy perccel előtte,hol rám,hol pedig az ablakon túl lévő fákra bámul.Nem tudtam,hogy mit kéne tennem,hiszen sosem beszéltem vele azelőtt..Biztos voltam benne,hogy észrevette zavarom,mikor halványan rám mosolygott.