Mindenki maga dönti el,mit akar kezdeni az életével.Egy nap mindenki tudni fog különbséget tenni jó,és rossz között? Egyszer mindenki képes megváltozni? Mit tesz a fény az emberekkel? Az olyan sötét emberekkel,mint én?
Egykoron csak nevettem,s szá...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Youngjae szemszöge...
Csendben hallgattam,a mellettem fekvő lány halk szuszogását,és figyeltem nyugodt,és gyönyörű arcát,miközben azon gondolkodtam,hogy mi a büdös franc ütött idióta mivoltomba.Akkor már hetek óra furcsa gondolataim voltak,olyanok amikért mást pofán röhögtem volna.Értelmetlennek ,és nyálasnak gondoltam saját magam.Nem szabadott volna törődnöm a lánnyal...egyáltalán nem.Mások előtt tagadtam,talán még saját magam előtt is,azokat a furcsa gondolatokat,és érzéseket,amiket az idegesítő lány váltott ki belőlem.Nem akartam közel kerülni hozzá,de egyre nehezebb volt magam visszafogni.Így történt a nappaliban is.Dühös lettem,amiért olyan jól elvolt Daehyunnal,aki mellesleg a legjobb haverom is.Először tűrtem,és nem figyeltem rá,de aztán valami ismeretlen hülye érzésnek köszönhetően,nem bírtam tovább nézni,ahogy közel kerül a haveromhoz.Láttam ,ahogy a lány kedveli a fiút,és azt is, hogy a bandatársam viszont kedveli őt.És akkor életemben először nem akartam azt,hogy valaki kedvelje Daehyunt.Őrültnek éreztem magam,olyannyira,hogy még a mellkasomba bújt,karommal gyengéden átölelt lányt is újra betakartam.Nem ismertem magamra...Csak hánykolódtam,és már egy ideje az álom is elkerült.Csak az őrült,szemtelen lányra tudtam gondolni.Arra a lányra,aki másokkal ellentétben sosem tartott tőlem.Egész életem során ő volt az első,aki visszafeleselt nekem,és sosem tette azt,amit mondtam neki.Ezzel rendszerint felcseszte az agyamat,de ennek köszönhetően,mégis többet akartam belőle.Volt,hogy csak hallgattam őt,és direkt felbosszantottam,mert annyira tetszett,ahogy feldühítette magát,és ronda szavakat mondott rám.Őrült lettem volna?Igen,teljes mértékben meg voltam győződve róla,hogy elment az eszem.Mióta rám bízták a lányt,fokozatosan veszítettem el a fejem...Akkor ott nem bírtam tovább,óvatos mozdulatokkal tettem arrébb,az alvó idiótát,és álltam fel ágyamról,hogy kiszellőztessem őrült gondolatoktól szédült,ostoba fejemet.Az egész házban csend volt,mindenki eltette magát másnapra,és ennek rohadtul örültem.Mindenki látta,hogy a szobámba vittem a lányt...olyat tettem,amit előtte még soha...Lassú léptekkel haladtam valamerre a lakásban,mikor szembe találtam magam egy váratlan fénycsóvával.Hogy lehettem akkora barom,hogy felkeltem?Gondolatban ezer féle módon elküldtem magam a jó büdös picsába...
-Héj haver,minden oké?-hirtelen hallottam meg egy mély hangot a hátam mögül,aminek köszönhetően kis híján lefejeltem az ajtó félfát.Nyugodtságot tettetve fordultam a hang irányába,és szembetaláltam magam egy álmos szőke fejjel. Mint,aki jól végezte dolgát,úgy fogtam meg egy üveg vizet,és vele együtt dobtam le magam a kanapéra.A haverom követett...
-Ja,minden oké.-válaszoltam,majd úgy ittam bele vizembe,mintha az megmenthetett volna a rám váró rohadt kínos beszélgetéstől.Elnézve haverom arcát,tudtam ,hogy nem tudtam átcseszni.Ismert engem,jobban,mint bárki más,ezért tudta,hogy valami ne stimmel velem.
-Elég furcsán viselkedtél ma,és csak érdekelt,hogy...
-Miért viselkedtem furcsán?Magad sem tudod...szóval állj le.-mondtam,mire Daehyun csak rosszállóan megtekerte fejét,és mélyet sóhajtott.Paraszt voltam vele,úgy ahogy általában mindenki mással is.De akkorra már annyira megszoktam ezt,és annyira a mindennapjaimmá vált,hogy észre sem vettem.Csak mikor ránéztem az emberek arcára...de hiába,akkor sem érdekelt.Egy ideje már nem foglalkoztam ilyesmivel.
