Destiny

Part 9

-Yoora,jól vagy? Mi ez a....ó.-hallottam meg egy kedves hangot a hátam mögül.Nem fordultam meg,nem akartam,hogy bárki is lássa zavarodott tekintetem,és szememből némán potyogó könnyeim.Nem értettem saját összekuszálódott gondolataim,és nem értettem Youngjae viselkedését sem...megcsókolt.Életemben először csókolt meg valaki,és életemben először hagytam ezt.De ahelyett,hogy boldog lettem volna,nem éreztem mást,csak valami fájdalmas nyomást a mellkasomban,amitől nehezen kaptam levegőt....

-Yoora,miért kiabált veled Youn.....-nem akartam,hogy lássa,de Eun észrevétlenül lopakodott elém,így egyenest rálátást nyert könnyáztatta arcomra.Felnézve rá,láttam,ahogy szemei kikerekednek,és valami szánakozó arckifejezés ül ki arcára.Lassan emelte kezét felém,és egy szoros,barátságos ölelésbe vont...Hálás voltam neki,amiért kevés ismerettel is,de mellettem állt.Nála jobb barátot nem is kívánhattam volna.

-Sajnálom,tudom,hogy nem túl kedves ember...-mondata második felére nem is figyeltem,mert meghallottam,a hangos kiabálást,valahonnan az ajtón túlról.Felismertem a hangokat.Daehyun és Youngjae hangoskodtak.Gyomrom még apróbbra zsugorodott,miközben vártam,hogy valami történjen,és rájöjjek,csak álmodtam mindent...Lassú léptekkel indultam meg a kijárat felé,és újdonsült barátnőm,pont ilyen lassan követett,kézen fogva engem.A kiabálás egyre hangosabb lett,és egyre érthetőbb is...

-Azt hiszed,hogy mindenkivel szórakozhatsz?-a hang szinte ismeretlen volt számomra.Előtte nem hallottam olyan hangnemben beszélni,a mindig vidámnak tűnő Daehyunt,mint akkor,és ez megijesztett...

-Azzal szórakozok,akivel nekem tetszik...az ágyamban aludt,azt csinálok vele amit akarok,ő is csak egy könnyen kapható...-szívem ezer darabra tört,és szinte hallottam azok hangját,ahogy földet érnek.Szemeim újra elárasztotta a sós nedv,amit akkor már gyakori vendégként üdvözöltem...Éreztem,ahogy Eun engem néz,és egyik kezével befogja fülemet,de egy határozott mozdulattal lefejtettem kezét fülemről,és megfordultam saját tengelyem körül.Lábaim épp indulásra emeltem volna,mikor meghallottam egy hangos csattanást.Ösztönösen fordultam meg,és kaptam fejem a hang irányába.Láttam,ahogy Youngjae elesik,majd ijedtemben kiugorva az ajtón,észrevettem Daehyun dühös tekintetét,majd azt,ahogy Jaere ugrik,és verekedni kezdenek.Egy hangos sikoly hagyta el számat,majd a következő pillanatban gondolkodás nélkül indultam meg a két fiú felé.Mindenfélét üvöltöztek egymásnak,miközben felváltva ütötték egymást.Ugyan ilyen meggondolatlanul ugrottam melléjük,és próbáltam minél messzebbre tolni őket egymástól.De az erőm semmi volt övékhez képest.Kiabálni kezdtem,hogy hagyják abba,de ők meg sem hallottak.Hirtelen ötlettől vezérelve léptem Youngjae mögé,és kezdtem húzni felsőjét,de ő olyan váratlanul,és erősen lökött el magától,hogy a földre estem.Hajam arcomba hullott,kezem pedig felsértették az apró kavicsok,térdemmel együtt.Fájnia kellett volna?Nem éreztem semmit,az akkor még mindig szorító mellkasom sajgásán kívül.Hajam mögül pillantottam a két verekedőre,ám azok akkor már abba hagyták tevékenységüket,és mindketten engem bámultak.A következő pillanatban,Eun kezeit éreztem meg vállamon,aztán a következő pillanatban egy mély hangot hallottam meg valahonnan felőlem...

-Yoora,én nem....-semmi szükségem nem volt arra,hogy magyarázkodni próbáljon.Nem akartam,hogy bármit is mondjon,mert tudtam,sosem fog megváltozni.Kihasznált,szajhának nevezett,akkor is ha ezt nem szó szerint mondta ki.Kihasznált,és én hagytam...Magamnak sem tudtam megmagyarázni,hogy miért,mikor előtte soha senki nem került annyira közel hozzám,hogy hagyjam átverni magam...de ő más volt.Minden egyes porcikámban éreztem,túl közel került ostoba szívemhez...

-Nem érdekel,hagyj békén.-Eun és Daehyun segítségével álltam fel.Nem néztem az éppen engem kétségbeesetten vizslató barnáraEgyszerűen indultam el a ház felé,majd pont ugyan ilyen ,kívülről könnyűnek tűnő léptekkel vettem birtokba szobámat.Eun többször is megkérdezte hogy jól vagyok e,Daehyun pedig vagy egy milliószor kért bocsánatot,amiért elvesztette a fejét.Nem haragudtam rá.Ő és Ha Eun voltak azok,akikben bíztam.Egyiküket sem ismertem hosszú ideje,de az akkor adott helyzetben nem is volt szükség hosszabb távú ismeretségre...Gondolataimból Youngjae ordibálása,és az azt kísérő hangos csörömpölés szakította félbe.Lassan megtekertem fejem,majd magamban könyörögtem azért,hogy ne legyen semmi baja...Láttam,ahogy Dae az ajtó felé próbál közelíteni,de egy határozott mozdulattal megragadtam csuklóját,és mikor rám nézett,vérző száját kezdtem vizslatni.Gondolkodás nélkül nyomtam le az ágyra,és miután parancsba adtam az ijedt Eunnak,hogy vigyázzon a szőkére ,míg vissza nem érek,indultam el a nappaliban lévő elsősegély dobozért.Mit sem törődve sajgó szívemmel,és a kint tevékenykedőkkel,akik éppen a tomboló Youngjaet próbálták megfékezni,kaptam le a polcról a dobozt,és amilyen gyorsan csak tudtam,figyelmen kívül hagyva az engem pásztázó szemeket,robogtam vissza a szobába,ahol Dae ugyan olyan mozdulatlanul ült,mint ahogy percekkel előtte ott hagytam...Eun somolygásából ítélve neki volt köszönhető a fiú mozdulatlansága.Lassú mozdulatokkal vettem elő egy vattát,és csepegtettem arra a sárgás barna színű fertőtlenítőből,miközben egyre nagyobb lelkiismeretfurdalás gyötört,az engem kedvesen és szótlanul bámuló fiú miatt.Tudtam,hogy nekem köszönheti sebeit...egyedül én tehettem róla,mert hagytam magam egy hirtelen jött érzésnek...