Destiny

Part 32

Fájdalom.Semmi mást nem éreztem,csak a hasogató fájdalmat fejemben,és valami kemény és hideg dolgot magam alatt.Pilláim képtelen voltam megmozdítani,miközben egész testem úgy remegett,akár csak a kocsonya.Éreztem a hátamba nyilalló fájdalmat,és azt is,hogy hiába próbálok megmozdulni,ettől az érzéstől képtelen vagyok rá...Nem tudtam,hogy hol vagyok,vagy,hogy miért nem bírok mozdulni,egészen addig a pillanatig,míg meg nem hallottam valahonnan magam mellől egy ismerős hangot...majd egy másikat,amint nevemen szólongatnak..Ekkor tárult elém a kép,amint az ismeretlen alakok megtámadnak minket,majd valami furcsa,és büdös anyaggal elkábítanak.Szívem újra hevesebben kezdett verni,ám akkor nem jó értelemben.Féltem...akkor először féltem attól,hogy valóban elveszítem Youngjaet,hiszen az utolsó,amit láttam,mielőtt elvonszoltak az alakok,az az volt,ahogy szerelmem meglövik.Nem tudtam,hogy a többiekkel mi történt,sem azt,hogy hol vagyunk...ám éreztem,hogy bajban vagyunk...

-Yoora...nyisd ki a szemed..-törte meg aggodalmas és vészjósló gondolataim újra Eun hangja.Minden egyes porcikám fájt,ám tudtam,hogy a lány terhes,ezért ki kell szabadítanom,akkor is ,ha ez az életembe kerül.Emiatt vettem erőt magamon,és lassan,fájdalmasan nyitottam ki szemeim,aztán találtam szembe magam Jisoo,és Eun aggodalmas tekintetével.Ahogy meglátták,hogy magamhoz tértem,mindketten hangos zokogásba kezdtek,ám akkor nem ez volt ami lekötött,hanem a körülöttünk lévő homály,és hideg.A beton falról patakokban folyt a víz,és az egész helyiségben dohos szag uralkodott.Ezt látva újra elfogott a rettegés...a rettegés,amit Eun és Jisoo miatt éreztem.Én megérdemeltem ami kaptam,hiszen tudtam egy napon úgy is utol ér a sorsom....barátaim viszont nem tehettek arról,hogy folyton mindenki miattam került bajba.Miattam,hiszen akkor én voltam az egyetlen aki miatt folyamatosan menekülnünk kellett...Tudtam azt is,hogy a többiek,Jaeel az élen utánunk fognak jönni,ennek ellenére mégis reméltem,hogy akkorra már Jisoo és Eun kiszabadulnak.Látni akartam Youngjaet újra...ez volt minden kívánságom,mégis reménykedtem benne,hogy sosem kerül azon emberek közelébe,akik elraboltak minket.Én voltam az,akinek meg kellett halni,és nem ő...Akkor ott elhatároztam,hogy nem hagyom,hogy ő kerüljön ki vesztesen a csatából.Akkor is,ha a tudattól ,miszerint sosem látom őt újra,szívem megszakadt...Mégis csendben tűrtem,hiszen az életemnél is jobban szerettem a fiút....

-Yoora....-újra Eun felé kaptam fejemet,mit sem törődve az abban kavargó fájdalommal.

-Hol...-nyökögtem,ám hangom olyan rekedt és száraz volt,hogy azt hittem,ott abban a pillanatban megfulladok.Köhögni kezdtem,miközben könnyeim újra potyogni kezdtek szemeimből...

-Hol..hol vagyunk?Mi az a hely?-krákogtam,miközben Eun  a hátamat kezdte simogatni,ami egyre jobban sajgott.Láttam a lány szemeiben a kétségbeesést,miközben az ő szemei is megteltek könnyekkel...mindeközben Jisoo a fém ajtónak támaszkodva hallgatózott...fogalmam nem volt,hogy mit művel,ám ahogy őt figyeltem,az addiginál is rosszabb érzésem volt.

-Én..nem..nem tudom.Mi csak..elraboltak minket Yoora,és fogalmam nincs,hogy...majdnem két napig nem voltál magadnál..-kezdett el hirtelen zokogni barátnőm,pont  mikor Jisoo rohanni kezdett felénk,úgy,hogy közben kétszer hasra esett saját lábában...

-Jönnek...megint jönnek.-sírt ő is,Eunhoz hasonlóan.Egyedül én voltam az,aki semmit sem tett,csak az ajtót bámulta,úgy,mintha az gyógyír lenne helyzetünkre...Ezen gondolatok közepette vágódott ki az ajtó,és lépett be azon egy  újabb ismeretlen alak,majd utána másik kettő.Bőrömön megjelentek újra a libabőrök,ahogy az ismeretlenek egyre közelebb értek hozzánk..vagyis hozzám,ugyanis az egyik egyre csak felém lépkedett és olyan ocsmány mosollyal arcán,amit még a félhomályon keresztül is jól láttam...

-Nocsak,nocsak..hát felébredtél végre.Ne haragudj kis csibe,nem akartunk ennyire kiütni...-guggolt le elém az alak,aki nem sokkal lehetett idősebb nálam,aztán felemelve államat,majd végig simítva azon,kezdett el suttogni,úgy,hogy gyomrom azonnal felfordult.