Mindenki maga dönti el,mit akar kezdeni az életével.Egy nap mindenki tudni fog különbséget tenni jó,és rossz között? Egyszer mindenki képes megváltozni? Mit tesz a fény az emberekkel? Az olyan sötét emberekkel,mint én?
Egykoron csak nevettem,s szá...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Szemeimből patakként folytak a könnyek,miközben oldalamon legjobb barátnőm próbált vigaszt nyújtani.Szívem borzasztóan fájt,és azt kívántam bárcsak ne éreznék semmit.Fájt Youngjae árulása,és fájt az,hogy tudtam,valakivel össze fogja kötni életét.Nem gondoltam volna,hogy mennyire rabul ejtett a fiú,akkor sem ha tisztában voltam vele,többet érzek iránta mint kellene..csak akkor jöttem rá,hogy akkor már túl mélyre temettem magam csapdájában.Menthetetlenül és visszafordíthatatlanul szerelmes voltam a goromba alakba...nem tudtam,s nem is akartam felejteni őt,csupán a fájdalmat,amit okozott...
-Sajnálom Yoora...-szólalt meg mellőlem Eun,kinek szemei szintén könnyesek voltak.Hálás voltam neki azért,amiért mindig támogatott.Haragban volt Zeloval,mégis engem próbált vigasztalni.Habár tudta,semmi sem gyógyíthatja meg összetört szívemet,mindent megpróbált,hogy könnyebb legyen.Annyira azt akartam,hogy tényleg ki tudjam kapcsolni az érzéseim,de nem ment...hiszen csak egy egyszerű,és ostoba embernek születtem...semmi sem volt ami enyhíthette volna a szívemben tátongó űr okozta fájdalmat,és a mellkasom szörnyű szúrását.Levegőm nehezen érte el tüdőmet,és minden egyes újabb levegővételnél éreztem valamit,ami meggátolta szabadon tüdőmbe jutását...
-Miért szeretem Eun?Miért....-sírtam,úgy hogy mondatom végét már képtelen voltam végig mondani.Annyira ostoba voltam,amiért hittem a fiúnak,és annyira szégyelltem magam,amiért elhittem,hogy jelentek neki valamit..pont olyan voltam,mint egy naiv életében először szerelmes kislány..persze ebből minden igaz volt,kivéve a kislányt. Youngjae előtt sosem szerettem senkit.Sosem voltam szerelmes,ő volt az első aki képes volt lerombolni a bizalmatlan falakat,és valami látszólag új dolgot adni nekem...ezt egészen addig a pillanatig elhittem,míg nem láttam az sms-t.
-Tudom,hogy ettől most nem lesz könnyebb neked,de idővel a fájdalom elmúlik.Az emlékek sosem fognak,de lesz amikor már nem fog fájni ha rá gondolsz.-mosolygott szelíden Eun,szemében az apró könnycseppekkel.El akartam hinni azt amit mondott,de nehéz volt...pont annyira mint akkor minden. Youngjae azt mondta,hogy szeret,de akkor ezt is képtelen voltam elhinni.Nem bántjuk azt akit szeretünk..habár én is mindig azokat bántottam akik fontosak voltak nekem..
-El kell mennem innen Eun. Nem bírok tovább egy házban lenni vele.-nyögtem,miközben próbáltam abbahagyni az ostoba és hasztalan sírást.Persze nem jártam sikerrel,mert nem tudtam irányítani a sós nedv folyását,pont úgy ahogy érzelmeim sem tudtam kordában tartani.
-El kell mennünk Yoora,tudom.És el is megyünk.-szavai szinte el sem jutottak tudatomig mert hirtelen hallottam meg a hangos dörömbölést az ajtón.Szívem még apróbbra zsugorodott,és megint úgy sírtam,mint egy apró kislány,akinek elvették a játékát.Torkomból fulladozó hangot törtek elő a levegőhiány miatt,de mit sem törődve vele rogytam a földre,és próbáltam kizárni az ajtón dörömbölő alak hangját.
-Yoora kérlek.Komolyan mondtam,hadd magyarázzam meg..-könyörgött a fiú.Hangja erőtlen és furcsa volt.Ha akkor nem ismerem talán elhittem volna,hogy valóban szenved,akárcsak én.De jobban ismertem annál,minthogy újra be tudjon csapni a hazugságaival.
