Mindenki maga dönti el,mit akar kezdeni az életével.Egy nap mindenki tudni fog különbséget tenni jó,és rossz között? Egyszer mindenki képes megváltozni? Mit tesz a fény az emberekkel? Az olyan sötét emberekkel,mint én?
Egykoron csak nevettem,s szá...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Sírtam,sírtam,és sírtam.Semmi más nem volt,amit tenni tudtam.Szívem fájt,és minden egyes levegővételnél nehezebb lett.Nem tudtam minek élek,és mi értelme van a gyötrelmes minden napoknak.Magam előtt láttam Youngjaet,ahogy a hóba rogyva sír,és ez apró darabokra szaggatott belülről.Semmi mást nem akartam,csak megmásítani a történteket.Azt kívántam minden egyes másodpercben,hogy minden rendbe jöjjön,és Jae szeressen....de tudtam,nem másíthatom meg azt ami 3 hónapon keresztül csak egy hazugság volt...
-Yoora,enned kell valamit.-szólalt meg hirtelen valahonnan mellőlem Daehyun,kinek szemei szintén olyan karikásak voltak,mint sajátom.Sajnáltam őt,amiért miattam szenvedett...
-Nem vagyok éhes.-válaszoltam,miközben fejem felhúzott térdeimre hajtottam,és egy zsebkendővel letöröltem arcomról a folyamatosan szivárgó könnyeimet.
-Nem bírom nézni,ahogy szenvedsz.Nem érdemled meg ezt....-ült le mellém támaszom,és nedves arcom kezdte törölgetni kezeivel.Fejem felé fordítottam,és fájdalmasan elmosolyodtam.
-Ahogy te sem Dae.-válaszoltam,halkan,aztán a következő pillanatban szembe találtam magam,az említett szomorú tekintetével.Szívem egyre jobban fájt...
-Mondtam,hogy én elbírok vele...de te nem vagy ilyen erős,és nem is kell annak lenned.-suttogta halkan,mikor nem bírtam tovább.Valami olyan erősen hasított belém,hogy hangosan zokogni kezdtem,miközben átöltem a mellettem térdelő Daehyunt,és fejemet erős mellkasába fúrtam.Éreztem az elviselhetetlen feszítés bensőmben,és képtelen voltam az kiűzni onnan.A fiú körém fonta karjait,és szorosan magához húzott,ennek következtében könnyeim ismét sűrűbben kezdtek potyogni...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Nem tudom meddig sírhattam Daehyun mellkasába bújva,mert teljesen elvesztettem az időérzékem,ahogy minden mást is,ami normálisnak számított.Képtelen voltam megérteni azt,hogy kedves,egykoron szőke fiú,hogy bír elviselni,hiszen én magam voltam akkor a két lábon jár negativitás.Minden amit tettem,vagy mondtam csupán zavaros katyvasz volt.Olyannyira elveszve éreztem magam,és olyannyira hiányzott a szívemnek kedves Jae,hogy úgy éreztem,kezdek megőrülni....Semmi másra nem tudtam gondolni csak rá,és arra,hogy átvert.Hinni akartam abban,hogy minden csak egy rossz álom,de hiába csipkedtem magam,ugyan úgy éreztem kívülről is a fájdalmat,mint belülről...
