Jane Doe - Ki vagyok én? [SPN] ✓ !ÁTÍRÁS ALATT!

| 2. 4. |

Beterelt maga előtt az ajtón, és óvatosan becsukta a szoba ajtaját. Így világosban mintha nagyobb lenne a rendetlenség, de én neki nem kezdek takarítani az ő vackait.

- Egyelőre a szomszédos ágy a tiéd lehet - lehelte, és ledobta a kezéből a cuccokat az ablak alatti kis asztalra. - De hogyha nagyon zavar, akkor kiveheteket neked egy külön szobát.

Elfordultam tőle. Pontosan én sem tudom, hogy mit szeretnék. Nem tudom, hogy mi lenne jobb, hogy mi lenne biztonságosabb, vagy hogy mi lenne a helyes döntés. Nem tudom, hogy van-e egyáltalán mitől tartanom, vagy az egyetlen, akitől kéne, mindvégig velem volt...

- Foglalj helyet, egy pár perc - intett, és helyet foglalt a széken, maga előtt megnyitva a laptopját. Ahogy akarod.

Leültem az eddigi befoglalt ágyamra, és kicsit jobban körül néztem, kihasználva hogy végre látok. Mindennek meg van helye, gondolom én éves rutin, hogy mit hová rak. Amikor a táskáját túrtam fel, ott is megvolt egyféle rendszer. A legalján volt egy pár ruha, bélést adva, hogy amikor lerakja valahová, ne a fegyverek koppanjanak az adott felületen. Ügyes. És sajna ki kell használnom az eszét. Rá kell jönnöm, hogy mit csinált velem, hogy miért csinálta azt velem, amit, hogy kerültem ide, és az sem lenne hátrány, hogyha a kilétemre is fény derülne. Még csak nevem sincs, ahogy szólítani tudna. De valami mégis azt sugallja, hogy adjak neki egy esélyt, hogy jobban megismerjem.

A testtartásából ítélve nem fenyeget veszély. Egyik lába kinyújtva az asztal lábai mellett, a másikkal pedig halkan dobog a padlón, miközben a gépen pötyög valamit a fél kezével, a másikkal az újonnal vett telefont pöckölte. Kétlem, hogy ideges lenne, hiszen mi oka rá? Ő uralja a helyzetet, több szempontból nézve is. Ha csak egy okot kellene említenem: a mérete.

- Benne van a telefonszámom, és Cas-é is - nyújtotta felém a mobilt. Azért remélem, hogy nem nézett teljesen hülyének, amikor csak most tűnt fel, hogy mellettem ül. Elvettem tőle, és a fekete képernyővel szemeztem. - Így lehet könnyebben tudsz majd kapcsolatot felvenni, ha gond lenne.

Meg sem mozdultam. Láttam, hogy aggódóan kutatja az arcomat a tekintetével, majd bólint és visszaül a gépéhez. Zavart. Ez az egy szó, ami eszembe jut róla. És fogalmam sincs, hogy miért, de szeretném megnyugtatni. Szeretnék kevésbé teher lenni, mint amennyire én gondolom, és nem akarok tőle függeni. Nem azt mondom, hogy nem fogadom el a segítségét, mert tényleg csak ő van jelenleg mellettem, de... Kopogtak az ajtónkon. Nyögvenyelősen Sam is feltápászkodott, hogy ajtót nyisson, de láttam a pisztolyt a derekához tűzve. Nem túl bíztató.

- Rowena, mit keresel itt? - szörnyedt el, de az említett nő simán megkerülte, és bejött a szobába.

- Nem hozzád jöttem, Samuel - pillantott fel rá a nő, majd ahogy észre vett engem, elmosolyodott. - Hanem hozzá. Hogy vagy, drágám? - kérdezte aggódva, mire Sam idegesen bevágta az ajtót.

- Nem beszél.

- Annyira megutált fél nap alatt, hogy nem is pazarol rád egy árva szót sem? - kérdezte szórakozottan, és röviden felnevetett. - Szép teljesítmény.

- Nem tud, Rowena! - csattant fel. - Mit csináltál vele?

- Inkább mit csináltam veled - bökött az ujjával a mellkasára, és helyet foglalt mellettem. Egyre jobban érdekel ez az egész. - Én Rowena vagyok, drágám - fogta meg a kezemet, és rám mosolygott.

- Egy háromszáz éves boszorkány. - fonta össze a karját a mellkasa előtt. - Mondd, milyen trükköt használtál most?

- Semmilyet - felelte sértődötten, és visszafordult hozzám. - Ha régen is néma volt, most is az.