Jane Doe - Ki vagyok én? [SPN] ✓ !ÁTÍRÁS ALATT!

| 2. 15. |

Nem is volt kérdés, hogy mindent tudni akartam róla, és nagyon úgy tűnt, hogy minden kérdésemre választ is fogok kapni. Amikor arra került a sor, hogy az álmaimat meséltem el neki, láthatóan zavarban volt, kényelmetlen volt neki a téma, de választ kaptam ezekre is.

Először is, a nő, aki elégett fölöttem, az anyukája volt, Mary Winchester. Fél éves volt, amikor meghalt, de nem akartam tovább feszegetni a témát, ő mégis könnyedén kezelte az egészet. Azzal magyarázta, hogy biztosan szörnyű volt nekem ezeket látnom, de semmi baj, mert ő úgysem emlékszik rá, és nekem bármit szívesen megmagyaráz. Rendes dolog volt tőle, hogy a saját anyukája halálát a kedvemért ilyen könnyen kezeli, de hallottam a hangjában a mélyen bújkáló fájdalmat, mégis egy mosollyal elnyomta az egészet. Borzalmasan nehéz lehetett anya nélkül felnőni – mondjuk én ezt honnan tudhatnám?

A második lány, Jessica, a barátnője volt az egyetemen. Nem is tudtam, hogy jogi egyetemen tanult, és a tudat, hogy milyen rendes kapcsolata volt, vagy hogy más is ugyan azokat megtette vele, mint én az éjszaka, elöntött a féltékenység, de teljesen jogtalanul. Mármint azért nem teljesen, de nem sajátíthatom ki magamnak, amikor az illető már halott... Évek óta. Körülbelül 10 éve történt ez az eset, és miközben Jess-ről mesélt, el sem próbálta rejteni a gyengeségét a lánnyal kapcsolatban, de ezért nem is tudtam, és nem is akartam hibáztatni. Senkinek sem kívánnám, hogy az élete szerelmét ilyen körülmények között veszítse el – ő pedig a legjobb ember akit ismerek, és rettentően fáj, hogy neki ezt mind meg kellett élnie és leküzdenie.

Amikor átmentem hozzá, és először aludtam vele – amit a mai napig nem bánok, mert legalább egy kicsit akkor az enyém volt –, a halálát éltem meg. Azt mondta, hogy nem sokra emlékszik belőle, de azt tudta, hogy meghalt, a bátyja, Dean pedig eladta ezért a lelkét...

– Na, várjunk csak egy picit – szakítottam félbe, mire érdeklődve nézett fel rám. – Tehát keresztúti démonoknál eladhatod a lelked azért, hogy megments valaki mást?

– Nem egészen – ingatta meg a fejét, és felsóhajtott. Szegénynek most meggyűlik velem a baja, de egye fene, én nem bánom hogy az egész napot ágyban kell töltenünk. – Általában az alkut 10 évre írják, és bármit kérhetsz, a démon teljesíti a lelkedért cserébe.

– És miért jó az neki? – szaladt ki a számon a kérdés, de eszemben sem volt több gondolatot a fejemben tartani. Egész eddig csak magamban kiabáltam, magammal veszekedtem, magamnak tettem fel a kérdéseimet, de ez mostmár nem fog többet előfordulni.

– Hatalom – felelte egyszerűen. – A Pokolban is van egy rendszer, csak ezt most túl bonyolult lenne elmagyarázni.

– Akkor mesélj erről az Egyetemisták-izéről – intettem felé sürgetően, mire újból elmosolyodott. Szerettem, hogyha mosolyog, mert akkor fiatalabbnak nézett ki, hiába volt amúgy is fiatal – de sajna meglátszott rajta, hogy nem éppen kegyes időket élt meg.

– Egyetemesek – javított ki, én meg egy bólintással jeleztem, hogy felfogtam a hibámat, de majd később elraktározom. – Itt, az USA-ban ők kezelték a szörnyeket, tanulmányozták és kiiktatták őket.

– Tehát ugyan azt csinálták, mint te – vontam le a következtetést, mire újra csak megrázta a fejét. Nem megyek el nyomozónak, ha ilyen pocsékul kötöm össze a szálakat.

– A vadászok és az Egyemetesek nem igazán... Jöttek ki egymással – felelte kissé feszengve.

– Ne szarozz már! – csattantam fel, és felhúztam az egyik térdem. Kezdtem elülni magamat az órák óta tartó bájcsevejtől. – Mondd csak ki, hogy utálták egymást!