Jane Doe - Ki vagyok én? [SPN] ✓ !ÁTÍRÁS ALATT!

| 2. 6. |

Mielőtt még kitettem volna a lábamat a szobából, letusoltam, és valamennyire rendbe szedtem magamat. Természetesen kell viselkednem Sam előtt... Csak semmi stressz...

De nem tudom, hogy menni fog-e. Igyekszik segíteni, én meg hallgassak el tőle minden egyes infót, amivel talán egy picit is előrébb juthatnánk? De talán semmi jelentősége nincs a dolognak, lehet hogy csak egy elcseszett rémálom, nem több. Majd talán egyszer szóba hozom Előtte is, de addig sajna hallgatok, mint a sír.

Azt a kevéske cuccomat is ami van, hamar összepakoltam és az ágyamon hagytam, majd átbaktattam Sam-hez. Háromszor kopogtam az ajtón, mire jött a válasz, hogy egy pillanat, és ajtót nyit. Valamiért olyan érzésem van, hogy egy fegyver is lesz nála, vagy valami, amivel védekezni tudna. Már hogyha ártani akarnék neki. Ami ugye most sincs kizárva, de egyelőre szükségem van rá.

- Szia! - derült fel, amint meglátott, és tágabbra nyitotta az ajtót előttem. - Gyere be.

Kissé esetlenül, de beljebb kerültem a szobába, ami pont ugyan úgy nézett ki. Kivéve, hogy most az ágya felét papírok és egy pár régi könyv takarta.

- El kell ugranunk valahová, de ígérem, nem fog sokáig tartani - kezdett el pakolni, én meg az egyik székről figyeltem, ahogy beszokott mozdulatokkal pakol el mindent a táskájába. Furcsa, mert én ennyi idő alatt a fele cuccomat is alig rámoltam el. - Próbáltam értelmet találni egy pár dolognak, de nem jártam sok szerencsével - sóhajtott fel, és berántotta a cipzárját. - De van egy személy, aki talán tudna nekünk segíteni.

Erre nem nagyon tudtam mit reagálni – miért tagadjam meg a segítségét? És innen elnézve lehet, hogy nem is aludt, csak mert kutakodott egy darabig. A semmiért. De legalább rendes tőle, hogy próbálkozik. Csak hogy ezek egy időt után nem fognak számítani...

×××

Bevágta a cuccait a csomagtartóba, és behuppant mellém a kocsiba. Elmondása szerint délre odaérünk a célunkhoz, de hogy addig se unatkozzak, a kezembe nyomott egy könyvet valami legendákról. Csak ahogy egyre bújtam a könyvet, lapot lap után olvasva, fejezetről fejezetre, arra kellett rájönnöm, hogy ez itt mind igaz. A legtöbb lény nevét ki sem tudtam volna ejteni, de olyan valósághűen volt tálalva az egész, hogy szinte meg sem kérdőjeleztem a létezésüket. És sajna akarva-akaratlanul, de vissza terelődtek a gondolataim az álmom felé.

A férfi középkorú lehetett, barna hajú volt, talán barna szemekkel. Ha még egyszer láthatnám az arcát, szinte biztos vagyok benne, hogy felismerném. Mintha az ágyam mellett rácsokat láttam volna... Mint a kisbabáknak.

- Jól vagy? - érintette meg a karomat Sam, mire felé kaptam a tekintetem. Zöld szeme ilyen közelről olyannak tűnt, akár a frissen vágott fű. Valamiért ez jutott róla eszembe – mélyzöld, de biztonságot sugároz, valamiféle különös gyengédséget. Érdekes, hogy mennyi mindent ki lehet olvasni az ember tekintetéből. - Megvárhatsz itt, amíg visszajövök. Öt perc az egész.

Kinéztem a szélvédőn, és a családi házat kezdtem el nézegetni. Egész aranyos volt – kék falécek, fehér ablakok, takaros előkert. Vonzott a ház, érdekelt hogy ki lakhat benne. Kilöktem a kocsi ajtaját, és követtem Sam-et az ajtóig. Megszokott mozdulattal nyomta meg a kis csengőt az ajtó jobb oldalán, és amíg arra vártunk, hogy ajtót nyissanak, ő a közeli ablakot nézegette, de az elhúzott függöny miatt nem lehetett belátni. Odabentről beszélgetést hallottam, talán egy férfi és egy nő. Az ajtó mögül tompa lépteket hallottam, majd kitárult az ajtó.