Jane Doe - Ki vagyok én? [SPN] ✓ !ÁTÍRÁS ALATT!

| 2. 12. |

Minden egyes részletet elmondtam neki, hiába nem állt szándékomban. Az újbóli élmények miatt újból kicsordult pár könnyem, de már ahhoz is fáradt voltam, hogy ezeket megpróbáljam előle elrejteni. Ahogy Samre néztem, ő sem volt sokkal jobban – ennyire megtörtnek sosem láttam még. Persze, volt már fáradt, halálközeli élménye, de ilyennek még sosem láttam... Az meg főleg nem volt rá jellemző, hogy átöleljen. Semmi mást nem csinált, csak a hátamat simogatta és ölelt.

Megijesztett. Ez a viselkedés nem vall rá, de annyira örültem neki, hogy végre velem van, hogy végre megérinthetem... Többet akartam. Többet akartam az illatából, hogy ne csak a hátamat simogassa, hogy ne csak most súgja a fülembe, hogy minden rendben lesz. De mivel hulla fáradt voltam, őt meg el sem tudom képzelni, kibontakoztam az öleléséből, majd a kezénél fogva húztam fel a székből.

- Sissy, te most...?

Lepisszegtem, és a szobájába vezettem. Csak egy kiadós alvást akartam, semmi mást. Szükségem volt rá, ahogyan neki is rám. Tagadhatná, de tudom, hogy így van. Csak lenyomtam az ágyra, majd megkerülve én is helyet foglaltam mellette.

- Sissy, miért akarod hogy itt legyek? - nézett rám aggódva, és tényleg csak a törődést tudtam kivenni a gesztusasiból.

Megragadtam az éjjeli szekrényen heverő jegyzettömböt, ráfirkantottam a válaszomat, és a kezében nyomtam.

Mert megnyugtat, hogyha mellettem vagy.

- Ezt te sem gondolhatod komolyan - ingatta meg a fejét, még mindig az üzenetemet olvasva. - Egy olyannal akarsz ágyba bújni, aki ki tudja mennyi kesergést okozott már a világnak?

Az engem marhára nem érdekel, csak az, hogyha nem vagy mellettem, mindig rémálmaim vannak.

Nem igazán tudta, hogy mihez kezdjen most. Én viszont teljesen határozott voltam, és nem is akartam máshogy.

Nem azt mondtam, hogy vegyél feleségül, hanem hogy aludj velem. Te is fáradt vagy, én is, és nem akarom még egyszer azt látni, hogy az asztalon alszol.

- Dolgoztam - felelte, ahogy rám nézett. Tudta, hogy ezzel nem hat meg, és elég sértő, hogy komolyan ezt gondolja.

Tudod, megalázó az egy nő számára, amikor egy pasi inkább választja azt, hogy elaludja a karját és a nyakát, mintsem hogy együtt aludjon vele.

- Nem akartalak felkelteni - nézett rám bocsánatkérően, de csak megráztam a fejem.

Nekem nem kellett semmiféle bocsánatkérés, csak egy kiadós alvás. Szeretném hinni, hogy tényleg nem én vagyok annak a fő oka, amiért ennyire eltér a normális életmódtól, az meg még inkább aggaszt – vagy inkább csak zavar –, hogy nem tart elég jó nőnek ahhoz, hogy dühödt bikaként vesse be magát mellém az ágyba, amikor alkalma nyílik rá. 

Csak még egy próbát, Sam. Tudni akarom, hogy mennyi befolyásod van az álmaimra.

Csak felsóhajtott, és hanyatt vágta magát a párnák közé.

- Sajnálom - mondta őszintén, ahogy a szemembe nézett. - Nem akartam neked ártani.

Tudtam és elfogadtam. A sérülések elmúlnak, és számolni sem tudom, hogy én hányszor ártottak már neki. Egy párszor rávágtam a kocsi ajtót, vagy a lábára ejtettem a táskámat, egyszer, ahogy a kezébe adtam a kését valahogy megvágtam a kezét, és ilyesmi dolgok. Én nem akartam neki, ő nem akart nekem ártani – sajna ez már csak ilyen.