The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

3. Nem miattad tettem

Sziasztok! Hoztam nektek a következő részt, jó olvasást kívánok, és szeretettel várom a  visszajelzéseket :) Jövőhéten ünnepi hetet tartok a blogomon (2 éves lesz), ezért 2 friss is várható a The unforgiving-ből :)

*************************************

Where is the edge? - Hol a határ?

„Hol a határa

A legsötétebb érzelmeidnek?

Miért maradnak meg?

Hol a fénye

A legmélyebb odaadásodnak?

Imádkozom, hogy még mindig létezzen.

Annyi minden van, amiért küzdened kell

De ez nem változtat azon, aki vagy

Nincs olyan félelem, aminek megadnád magad,

Érinthetetlen vagy."

L.

Tyler volt az én bűnöm. Egy magas, gesztenyebarna szemű fiú, aki azt mondta, hogy az én jakuzzim a legkirályabb a városban.

– Nem hinném, hogy bármiben különbözne az összes többitől – vontam meg a vállam, és kortyoltam egyet a pezsgőből. Odafigyeltem, hogy a szemkontaktust egy pillanatra se szakítsam meg. Talán az italban, talán a vízben lévő buborékok voltak rám ilyen hatással, de eldöntöttem, hogy nekem kell ez a félisten.

– Ez az egyetlen, amiben te is benne vagy – felelte, és picit beszívta az alsó ajkát. Néztem, ahogy a puha hús lassan kicsúszik a fogai közül, de az sem kerülte el a figyelmem, hogy egy kicsit közelebb ült hozzám. – Csak gondolj bele, mindkettőnk bőrét ugyanaz a víz simogatja – suttogta halkan, mintha egy nagy titkot osztana meg velem. – Ami most a karomnál van, az mindjárt végigsimít a combodon. Érzed már? – kérdezte kéjes mosollyal az ajkain.

– Nem is tudom – feleltem őszintén. Nem hazudtam nagyot, mert én gondolatban már a szerszámomnál éreztem azt a bizonyos simogatást. Letettem a poharat, és észrevétlenül mocorogtam a helyemen. A következő pillanatban pedig már a dereka köré húzta a lábamat, és a tenyere a combomon siklott végig. És többé már nem csak a víz simogatott.

– Tyler! – üvöltöttem gondolatban, és csak utána esett le, hogy valóban kimondtam a nevét.

– Johny vagyok, te idióta! – röhögött a kopasz. – És bemutatom Bruce-t. Ne aggódj, örökké emlékezni fogsz a nevünkre.

Ijedten kapkodtam a fejem, és ránéztem a már őszes, idősebb fazonra. Fogalmam sincs, hogy láttam-e ezelőtt, de nem is ez volt a legnagyobb gondom. Elképzelni sem akartam, mit fognak velem kezdeni. Lerángatták a ruháimat, lefogtak, és esélyt sem adtak arra, hogy meneküljek. Aztán megérkeztek a rémképek arról, hogy megerőszakolnak. Ez tűnt a legnyilvánvalóbbnak. A rémülettől először teljesen leizzadtam, rögtön utána pedig vacogni kezdtem annyira, hogy még a fogaim is összekoccantak. Kiabálni és rúgkapálni kezdtem, de nem mentem vele sokra, mert azonnal befogták a számat. Johny a hónaljamnál fogott, míg Bruce a bokámat tartotta. Csak egy röpke pillanatra érte a lábam a földet, addig, míg az egyikük megnyitotta a vizet. Ki akartam tépni magam a karmaik közül, de ahogy menekülőre fogtam volna, a csupasz talpam úgy csúszott meg a nedves, szappanos csempén, mintha jégen próbáltam volna futni. A szívem megállt egy pillanatra, mert azt hittem, el fogok vágódni. De nem ez történt. Újra a bivalyerős karok szorításában találtam magam, megint egy hatalmas tenyér nyomódott a számra, de majdnem az egész fejemet eltakarta. Még jó, hogy kaptam levegőt. Aztán átfutott az agyamon, hogy ha arra készülnek, amire gondolok, talán jobb lenne meghalni előtte.