Sziasztok! Bocsánat a késlekedésért, végre itt az új rész :) Ha elolvastátok és tetszett, kérlek, tudassátok velem valahogy :)
**********************************************
In the middle of the night - Az éjszaka közepén
Sétáltam a vágy útján
Vért akartam látni a falon
Nem érdekel, ha a tűzzel játszom
Belül úgyis fagyott vagyok
Ezt mindvégig tudtam
Annyi minden történik itt, nem tagadom
De tudom, nem vagyok egyedül
Az elmémmel játszom a vágyaimon keresztül,
Érzed, hogy üldözzük az igazat
Nem tudom, miért, nem tudok várni
Mindig elvesztem az irányítást.
H.
El sem tudtam hinni. A kezeim remegtek, az arcom égett, de szépen sorjában mindent elmeséltem Louis-nak. A melankólia, a gyötrődés, a bűntudat és a szégyen egymást váltották, miközben felidéztem a múltat. Szükségem volt rá. Te jó ég, csak most jöttem rá, mennyire el kellett már mondanom valakinek mindezt! A lelkem megkönnyebbült. Tudtam, hogy másnap még lesznek olyan pillanataim, amikor ránézek, és eszembe jut: a francba, este bevallottam neki, hogy teljesen tapasztalatlan vagyok szexuális téren. Valamiért szégyelltem ezt, sokkal jobb volt elhitetni vele, hogy tudom, milyen érzés valakit a legintimebb módokon megérinteni. De eljött az igazság pillanata, és én nem akartam hazudni. Amúgy sem érdekelt, mit gondol rólam. Legalábbis ezt próbáltam bebeszélni magamnak.
Tisztázni akartam, hogy miért bűvölt el annyira az a látvány az öltözőnél, és úgy gondoltam, korábbról kell kezdenem, hogy mindent megértsen. És ő végighallgatott. Láttam a szemeiben, hogy tényleg érdekli a múltam, ezért meglepően könnyű volt teljesen megnyílni neki. És piszkosul jól esett. Aztán kimondtam... feltettem azt a kérdést, ami már jó ideje foglalkoztatott.
– Louis, te meleg vagy?
Az ujjaim a csuklójára szorultak, és szinte éreztem, ahogy meglódult a pulzusa. Félhomály volt a cellában, és bármit megadtam volna azért, hogy rendesen láthassam az arcát. Tudni akartam, hogy mennyire dühítettem fel. Vagy lehet, hogy inkább félelmet keltettem benne? Kit érdekel, szükségem volt arra a válaszra. Éreztem, hogy el akarja húzni a kezét, de nem próbálkozott túl határozottan, én pedig nem eresztettem. Egyszerűen úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, mennyire kellemetlen neki az egész szituáció. Felálltam az ágyról és még közelebb húztam magamhoz. A térdünk összekoccant, és Louis ajkai közül kiszökött egy kis nyöszörgés.
– Válaszolj, kérlek – mondtam neki nyugodt hangon. Aztán megéreztem az illatát, és valami megváltozott. Nem a tusfürdő vagy a fogkrém mentolos illatát, hanem azt az aromát, amely ezek alatt rejtőzött. Hirtelen megfordult az egész világom, és gondolkozás nélkül hagytam magam sodródni az árral. Csak bambán néztem a szemeibe, amelyek most sötétek voltak, és hagytam, hogy teljesen elbűvöljön. Még közelebb vontam magamhoz, és ő kénytelen volt belépni a combjaim közé.
– Harry – suttogta ijedten, és én beleborzongtam, ahogy a lehelete a nyakamat és az államat cirógatta. Amikor a vérem az alhasam felé kezdett áramlani, legszívesebben a falba vertem volna a fejem, de előtte még ki akartam élvezni ezt a varázslatos érzést. Ráérek majd később bűnhődni. Túl közel... Louis túl közel volt hozzám, és erről egyedül én tehettem. Nyeltem egy hatalmasat, és előre féltem, hogy fog hangzani, ha újra megszólalok.
– Miért nem felelsz? – a hangom visszafojtott volt, és még nekem is idegennek tűnt. – A kurva életbe, állandóan az idegeimre mész – mondtam kétségbeesetten, pedig azt akartam, dühösnek hangozzon.
أنت تقرأ
The unforgiving (Larry Stylinson ff.)
أدب الهواة„Az álarcoknak céljuk van: nem engedik, hogy az ember sebezhető és kiszolgáltatott legyen - ez jól jön, ha valaki nem biztos magában és abban, mit szabad éreznie. Ennek a színlelésnek azonban ára van: ha bujkálunk, mert senkinek nem akarjuk felfedni...
