The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

5. Mit keresel te itt?

Sziasztok! Meghoztam a következő részt :) Ha tetszett, csillagozzatok, és a hozzászólásoknak is nagyon örülök ;)

******************************************

Blue Eyes – Kék szemek

„A kék szempár csak mosolyog a világra,

Teli álmokkal és elragadtatással.

Túl hamar látta, hogy a kezeit leláncolták,

És kirángatták, megfosztva a szabadságtól.

Ez feléget belülről,

Elvesztettem a könnyeimet, már nem tudok sírni,

Nincsenek okok, semmi értelem,

Csupán a gyűlölet."

L.

A napom amúgy is szarul indult. Amikor reggel felébredtem, egy ideig még forgolódtam a kényelmetlen matracon, ami alatt tökéletesen éreztem az ágy kemény keretét. Aztán felültem, és a fejem is hasogatni kezdett, felváltva a derekammal. Morgolódva indultam reggelizni, de az egészre rátett még egy lapáttal, hogy Johny újra a közelemben került a haverjaival karöltve.

Pillanatnyilag annyira nem érdekelt az egész, hogy felnevettem valami hülye poénján, pedig előző nap még levegőt is féltem venni a közelében. Nem azért kacagtam, mert tényleg vicces volt, sokkal inkább azért, mert nála ostobább embert még nem hordott a hátán a föld. Egyszerűen röhejesnek tartottam, hogy le kell süllyednem az ő szintjükre, ha jót akarok magamnak. Máris érkezett a hátbaveregetés, amitől majdnem lefejeltem a reggelim, és néhány idétlen, célozgató kérdés arról, hogy vagyok, leesett-e már a pöcsöm, és a többi. Most még Harry is zavart. Ahogy bámult, és kíváncsian várta, hogy kezelem a helyzetet. Nem valami tanár, aki éppen vizsgáztat, bassza meg! Mikor Johnyék hallótávolságon kívül kerültek, máris kaptam tőle a bölcs tanácsokat, és a meglepetésemre elkezdett kérdezgetni. Azt hittem ideáig, olyan jól elvan a saját kis kreált világában,

hogy nem érdekli az én szánalmas történetem. Hát ezt bebukta, mert abban a pillanatban az égvilágon senki semmi személyeset nem húzott volna ki belőlem. Miért nem próbálkozott akkor, amikor úgy csüngtem rajta, mint egy kismajom? Csak flegmán bámultam rá, aztán egyszerűen otthagytam, mert szerettem volna egyedül lenni. Visszamentem a cellánkhoz, és eldöntöttem, hogy folytatom a semmittevést, esetleg megpróbálom magam lekötni az előző nap kölcsönzött könyvvel. Végül mégis a fal mellett álltam meg. Ott, ahol lebomlott a vakolat a karmolások miatt. Elhelyezkedtem törökülésben a koszos kövön, és csak bámultam magam elé.

Éjjel Tylerrel álmodtam. A karjaiban tartott, és azt ígérte, hogy mindig vigyázni fog rám. Éreztem a forró bőrét a bőrömön, a puha a nyelvét a számon, és egy pillanatra megint elhittem, hogy mi egymásnak lettünk teremtve. Pedig már az első alkalom után rájöhettem volna, hogy ez nem igaz, és semmi más nem vagyok neki, csupán egy szánalmas alak, akit könnyen kihasználhat, többféleképpen is.

Szeretett velem szexelni. Ez az, amiben biztos vagyok vele kapcsolatban, hiszen mindig kereste az alkalmat. Csakhogy én olyankor azt hittem, szeretkezünk. Aztán láttam az üzenetváltásokat a telefonján, amit az egyik barátjával folytatott. A szavak azóta is a fejemben vannak, olyan pontosak beégtek az agyamba, mintha kész akarva tanultam volna őket:

„Kibaszott jó kúrni a seggét. Hallod, imádom, hogy mindig olyan, mintha egy szűzzel lennék. Még annak ellenére is, hogy állandóan alaposan fel kell készítenem a behatolásra. Végül is, nem lehetek kegyetlen vele, hisz a szerelmem :D"