The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

10. Nyisd ki a szemed!

Sziasztok! Remélem, már vártátok a folytatást, mert most itt van :)

*********************************************

A Dangerous Mind - Egy veszélyes elme

Válaszok után kutatok,
mert tudom, valami nincs rendben.
Követem a jeleket,
közel kerülök a tűzhöz.
Attól félek, hamarosan felfeded
A veszélyes elmédet
A szemed visszatükrözi azt, ami az elmédben lakozik.
Félek a mosolyodtól és a benne rejtőző ígérettől.
A szemed visszatükrözi azt, ami az elmédben lakozik.
Rettegek a közelségedtől, megfagyok belül.

H.

Egy sötét szobában ültem. Rázott a hideg, az idegeim kötélen táncoltak, és az járt a fejemben, hogy legszívesebben kiabálnék. Az egyetlen, ami visszatartott tőle, az volt, hogy a kiáltás szánalmas nyöszörgésbe fulladt volna. Nem voltam teljesen önmagam, és ilyenkor úgy éreztem, a félős, gyermekkori énem veszi át az uralmat a tudatom felett. Bár még az orrom hegyét sem láttam, mégis becsuktam a szemem.

Elképzeltem, ahogy a kis városi vásárban sétálok a nővéremmel, miközben világoszöld vattacukrot habzsolunk. Az almás volt a kedvencünk, és Patty állandóan akkora darabokat tépett le belőle, hogy ha nem siettem, nekem alig maradt valami. Imádtam lenyalogatni az ujjaimról a rátapadt maradékot. Aztán Patty hirtelen megállt, majd összekulcsolta a ragadós ujjainkat, és a céllövölde felé húzott...

– Szépségem, csak nem unatkozunk egyedül? – Hirtelen fény töltötte be a kis helyiséget, és én a földön kúszva szerettem volna bebújni a sarokba, csakhogy a bilincs megakadályozott benne. Fém csörrent a radiátor csövén, ahogy zihálva próbáltam kiszabadítani a kezemet. – Harry, ugye te sem szeretnéd, ha megsérülne a csuklód? – kérdezte Jason, olyan hangon, mintha egy kisgyerekhez beszélne. – Nyisd ki a szemed! – Nem, nem akartam őt látni. Arra a hatalmas plüsskutyára koncentráltam, amit a nővéremnek nyertem... Vajszínű volt, a fülei lelógtak, és majdnem akkora volt, mint én. – Azt mondtam, kurvára nézz rám! – Azzal megragadta a vállam, és erősen megrázott, hogy kirántson a biztonságot nyújtó belső világomból. – Pontosan így – mondta önelégülten vigyorogva. – Látni akarom a szemeid, mindig nagyon beindít a kis ártatlan, könyörgő pillantásod. Azt akarod, hogy elengedjelek? – kérdezte gúnyosan vigyorogva, de úgy tűnt, nem várt választ. Ez jó. Nem biztos, hogy megtaláltam volna a hangom. – Ha azt csinálod, amit mondok, hamarosan visszamehetsz a koszos kis celládba.

Igen, vissza akartam menni. A pokol legmélyén is jobb lett volna, mint ott, Jason irodájában a hideg kövön ülve, meztelenül. Bólogattam. Tudtam, hogy semmi értelme az ellenállásnak, és a harcot már amúgy is régen feladtam. Most csak az számított, hogy minél hamarabb kijussak. Lehetőleg még azelőtt, hogy megfulladok... Lassan leeresztettem a térdeimet, és még jobban remegni kezdtem, ahogy feltártam magam előtte. Ösztönösen össze akartam gömbölyödni, elbújni, és valami vastag paplan alá menekülni, de muszáj volt legyőznöm a késztetést, és azt csinálnom, amit egyáltalán nem akartam. Saját magammal harcoltam, és egyértelmű volt: Itt csak én veszíthetek. Nem kellett felnéznem ahhoz, hogy a testemen érezzem Jason éhes pillantását, amitől máris a hányinger kerülgetett. Nyeltem egy hatalmasat és szétnyitottam a combjaim, hogy jobban láthasson. Ő így akarta. Én pedig megadtam neki, mert nem volt más választásom. A jéghideg, remegő ujjaimat a teljesen élettelen péniszem köré zártam, és lassan, undorodva elkezdtem simogatni magam.

– Ez az, szépségem – sóhajtotta Jason élvezettel telt hangon. – Pontosan tudod, hogy mire van szükségem. Tökéletes vagy. – Jason leült az íróasztala mögé, és a nagy csöndben hallottam, ahogy lehúzta a cipzárját. Néhány másodperccel később pedig már pontosan azt csinálta, amit én. – Nézz rám! Utálom, hogy folyton szólnom kell miatta, hogy láthassam a szemeidet – szólt rám türelmetlenül.