The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

21. Dolgok, amiket el akarsz felejteni

Baromi béna vagyok... ezt a részt elfelejtettem feltenni, úgyhogy ma kettőt is hozok, ha még nem olvastátok a blogomon :D 

L.

Arra ébredtem, hogy Harry haja a nyakamat csiklandozza. Nem tudom, hogy sikerült az éjjel észrevétlenül kiütnöm magam, de ahogy a fejem leért a párnára, és Harry forró teste az enyémhez nyomódott, már csak néhány lapos pillantás kellett ahhoz, hogy elaludjak. Nem voltak zavaró, őrült rémálmaim, és ahogy a kezem zsibbadtan kihúztam a fejem alól, már biztos voltam benne, még csak meg sem moccantam egész idő alatt. Nagyon szükségem volt már az alvásra, de egy kicsit bántam, hogy nem tudtam több érdemleges időt eltölteni Harryvel. Persze, most, hogy a reluxákon át bevilágító kora reggeli fények megvilágították az arcát, már tökéletesen láthattam a jeleit, hogy ő sem aludt rendesen napok óta. A szemei alatt sötét karikák éles ellentétben álltak az amúgy hófehér bőrével, és az arca még annál is nyúzottabbnak tűnt, mint mikor kijöttem a börtönből. A lelki szemeim előtt máris megjelent a kép, ahogy majd egy puccos szálloda medencéjének partján fogunk napozni, nevetni, és titkos pillantásokat váltani a napszemüvegünk kerete felett, ha végre sikerül őt kihoznom. Bármit megtettem volna, hogy testileg és lelkileg is teljesen rendbe hozzam. Úgy igazán belegondolva rá kellett jönnöm, hogy mennyire különleges ő nekem. És ha még mélyebbre ástam, már tudom, hogy ez a tény egy kicsit ijesztő számomra.

Szerettem Tylert. Megnevettetett, azt éreztette velem, hogy én vagyok a világ közepe, és elhittem, hogy ő is szívből viszont szeret. Jó volt vele lenni, ha távol voltunk egymástól, pár óra után hiányzott, de képtelen voltam őt olyan mélyen, a zsigereimben érezni, mint azt a fiút, aki most mellettem feküdt a kórházi ágyon. Mintha bekúszott volna a bőröm alá. Nem tudtam elképzelni a következő lélegzetvételemet nélküle. Soha, senki iránt nem éreztem még azt, amit Harry közelében, és félelmetes volt a gondolat, hogy mi mindent tehet velem. Könnyedén a mennyekbe repíthet, és ugyanolyan könnyen a pokolra is taszíthat, ahogy éppen kedve tartja. De bíztam benne, hogy ő is szeret. Ha csak fele annyira, mint én, már akkor is tökéletesen elleszünk a legnagyobb szerencsémre, hiszen még ha akartam volna, sem tudtam volna kiverni a fejemből. Szükségünk volt egymásra, és már a kezdetek óta nyilvánvaló volt, hogy minket egymásnak teremtettek, csak kellett egy kis idő, mire mindketten beláttuk. Kicsit talán rögös út vezetett oda, hogy kijelenthessük, együtt vagyunk, de minden fájdalmas és élvezettel teli percért megérte. Lehet, hogy az első találkozásunk nem volt zökkenőmentes, de most már tudom, hogy Harry akkor is azon fáradozott, hogy túléljem odabent. Minden tette mögött ott volt a féltés, és minden fenyegető szavát egy apró, alig észrevehető gondoskodás váltotta fel. Most rajtam volt a sor, hogy vigyázzak rá.

Elsimítottam az arcából a barna, hullámos tincseket, leheletfinoman megpusziltam az arcát, majd óvatosan kibújtam a takaró alól. Nem akartam felébreszteni, és szerencsére egy kis mocorgás után úgy tűnt, újra visszaaludt. Nem bántam, amúgy is gyűlöltem búcsúzkodni, és mellesleg nagyon bíztam abban, hogy pár napon belül újra láthatom, akár a lakásomban is. Amikor kiegyenesedtem, lesimítottam kicsit a gyűrött ruháimat, felvettem a dzsekimet, és még egy pillanatra visszafordultam felé. Mosolyogva figyeltem, ahogy kicsit nyitott szájjal, a hasára fordulva alszik tovább, a begipszelt karja a feje mellett pihent a párnán, a másik keze pedig kilógott a takaró alól. De a mosoly úgy tűnt el egyik pillanatról a másikra az arcomról, mintha sosem lett volna ott. Amikor megláttam a zúzódásokat a csuklóján, kénytelen voltam összeszorítani az ajkaimat, nehogy felnyögjek a tehetetlenség frusztráló érzése miatt. Jason... Mit műveltél vele, te szemétláda?! A bennem forrongó dühtől alig láttam, de azért azonnal elővettem a telefonomat és átmentem az ágy másik oldalára, hogy készíthessek néhány képet a tökéletesen kivehető, könyörtelen ujjakat formázó lila foltokról.