The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

28. Miért nem vagy vele?

Boldog, békés karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak! :)

H.

Egy padon ültem, és a dzsekimet fázósan összehúztam magamon. A kapucnim teljesen eltakart a kíváncsi szemek elől, a sötétben könnyen azt hihették, hogy egy koldus vagyok. Hatalmas fák nyúltak mellettem a csillagos ég felé, amelyek a télre lecsupaszodott ágaikkal is elég sűrűek voltak ahhoz, hogy csak haloványan, gyenge csíkokban engedjék át az utcai lámpa fényét. Szüntelenül reszkettem, és kénytelen voltam beismerni: erről nem csak a hideg tehet. Az agyam egy őrült játékot játszott velem. Voltak pillanatok – vagy percek, a fene se tudja, már rég elveszítettem az időérzékem –, amikor visszarepültem a régi házunkba. Anya kuglófot sütött, és Patty meg én izgatottan szaladgáltunk a konyhába, arra várva, hogy a finomság végre kihűljön egy kicsit, és beleharaphassunk anélkül, hogy megégetnénk a nyelvünket. Pislogtam, és újra a parkban voltam, a padon kuporogva. Egy kutyáját sétáltató férfi gyanúsan oldalra sandítva nézett le rám, és amikor megmoccantam, gyorsabb iramra váltott. Hát persze! A város azon részén voltam, ahol az emberek nem szoktak hozzá a koldusok látványához. Ez az a hely, ahol Louis felnőtt, ahol bulizott, ahol szerelmes lett... Ahol minden ember méregdrága kocsival jár, és amint szeretne valamit, azonnal megkaphatja, feltéve ha a bolt nyitvatartási idejében jut eszébe a kívánsága. Még mindig emlékeztem rá, tízévesen mennyire szerettem volna egy biciklit. Reggelente, iskolába menet megálltam a kedvenc boltom kirakata előtt, és a sötétkék bringát csodáltam. Elképzeltem, ahogy felülök rá, úgy tekerek, ahogy csak bírok, és a szél a hajamba kap. Ez egy olyan kívánság volt, ami a jómódúaknak csak egy apróság, nekem viszont a szabadság megízlelését jelentette volna. Olyan régen voltam már szabad, hogy azt is elfelejtettem, milyen érzés...

Ez a legfőbb ok, amiért haragudtam Lou-ra. Elhitette velem, hogy mellette önmagam lehetek, repülhetek, csak éppen a szárnyaimat törte le. Úgy éreztem, végre a magam ura lehetek, erre helyettem hozott döntéseket, és csak a jogi feltételek miatt avatott be végül. Ha én nem kellenék hozzá, mint áldozat és tanú, Jason már régen a rácsok mögött lenne, és még csak el sem árulta volna nekem. Pedig ez az én testem. Az én fájdalmas emlékeim és rémálmaim. Amikor azonban megpróbáltam magam a helyébe képzelni, és belegondoltam, mi lett volna a reakcióm, ha valaki vele csinálja azt, amit velem az a féreg, akkor kicsit elbizonytalanodtam. Az agyam hátsó zugában tudtam a választ: nem nyugodtam volna, amíg ki nem csinálom a szörnyeteget, aki bántotta a kicsikémet. Elég volt visszagondolni arra, hogy milyen dühöt éreztem minden alkalommal, amikor Louis Tylerről mesélt, pedig sejtettem, hogy nekem csak a cenzúrázott verziót adja elő. Szívesen elláttam volna a féreg baját, és hatalmas szerencséje volt, hogy már a börtönben csücsül. Mindent összevetve én is bosszúra szomjaztam volna Louis helyében. De ez nem magyarázza azt, miért nem volt velem őszinte már az elejétől.

Dühös, kiábrándult hangot hallottam. Nem messze tőlem egy pár veszekedett. Tudtam, hogy nem szép dolog hallgatózni, mégis minden figyelmemet rájuk irányítottam. Meguntam már, hogy ugrálok a múlt és a jelen történései között, kellett valami, amibe kapaszkodhatok, és ott tart azon a kényelmetlen, hideg padon. Néztem, ahogy a lány kitépte magát a ráerőltetett ölelésből, és futni kezdett felém, hogy aztán az utcán folytassa az útját. A kabátja zsebéből kiesett valami tőlem nem messze, és szerettem volna utána kiáltani, de valami azt súgta, nem állt volna meg. Semmivel sem törődött, mintha a külvilág megszűnt volna létezni. A cipője talpa pocsolyákba csattant, de nem vette a fáradtságot, hogy kikerülje őket. Mert nem számított, hogy mennyire lesz koszos, csak ki akart érni a parkból, mintha üldöznék. Pedig a fiú, akivel volt, nem ment utána. Lassú léptekkel az elhagyott dologhoz lépett, és miután az orra elé emelte, megállt, és rágyújtott egy cigire. Aztán a kisajátított padomhoz jött, és a fejével az üres hely felé biccentett: