The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

30. Szerintem őt keresitek

Jó olvasást, szép hétvégét nektek! :)

H.

Egész délután a tetoválógép halk zúgását hallgattuk. Először az én mellkasomra vésődött fel a minta, aztán a lány elkezdett dolgozni Louis alkarján is. Én akkor már hátradőlve, fáradtan ültem a széken, és elfeledkezve az idő múlásáról figyeltem Lou arcát. Nem akartam, hogy fájjon neki, és mintha tudná, mi jár a fejemben, néha felém fordult, és biztatóan elmosolyodott. Azt mondta az elején, olyan érzés, mintha csiklandozná a tű, de tudtam, hogy most, három órával később a bőre már olyan érzékeny lehet, hogy minden egyes törlésnél előjön azt az átkozott égető érzés. Egy ideje már előkerült a vastagabb tű a satírozáshoz, de még mindig hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Óvatosan felemeltem a másik kezét, és megpusziltam a kézfejét. Louis eddig a készülő tetoválását figyelte, de most felém fordult, és elmosolyodott.

– Szeretlek – tátogta, aztán a tekintetét az ingem felül szétnyitott részén legeltette. A kulcscsontom alatt kicsit elkenődött a fólia miatt, de még ki lehetett venni a két, egymás felé repülő madarat. Lou beleharapott az ajkába, és amikor újra a szemembe nézett, elképzeltem, hogy majd a nyelvével rajzolja körbe a mintát, ha már begyógyult. Láttam, hogy kihívón felvonta a szemöldökét, és csak akkor vettem észre, hogy résnyire elnyílt az ajkam.

– Nemsokára kész lesz – szólalt meg a lány, és hirtelen mindketten felé kaptunk a tekintetünk. – Csak azért szólok, hogy hamarosan vége a szenvedésnek – tette hozzá megértőn.

– Jól vagyok – jelentette ki Lou, és csukott szemekkel hátradőlt a széken. Talán úgy gondolta, veszélyes rám néznie, mert észrevettem, hogy az egyik lábát kicsit felhúzta, és a szabad kezét az ölébe ejtette, hogy eltakarjon valamit. Én persze csak elégedetten vigyorogtam, és egy nagy sóhajjal a tenyerembe támasztottam az állam. Persze, hogy jól van. És ha otthon lennénk kettesben, még jobban lenne. Akkor mindketten nagyon-nagyon jól lennénk.

– El sem hiszem – mondta Louis ámuldozva, miközben lehámozta az alkarjáról a fóliát, és alapos kézmosás után nekiállt, hogy letisztítsa a friss tetoválását. A fürdőben voltunk mindketten, ő a tükör előtt állt, és jobbra-balra forgatta a karját.

– Nagyon szép lett – mondtam neki őszintén.

– Imádom, Harry! – lelkendezett boldogan, de a vonásai kicsit eltorzultak, amikor a nedves papírtörlővel elkezdte áttörölni a bőrét. Miután végzett, hozzám lépett, és kibújtatott az ingemből, hogy az én madaraimat is kellő odaadással kezdje ápolni.

– Először nem akartam, hogy tönkretegyék a gyönyörű bőrödet – vallottam be neki. – De el kell ismernem, hogy csodásan mutat rajtad.

Louis elmosolyodott, aztán újra a feladatra koncentrált. Beharapta az ajkát, halvány ráncok jelentek meg a homlokán, és amikor a haja a szemébe hullott, a kézfejével söpörte el az útból, mielőtt alkalmam lett volna felnyúlni az arcához.

– Ezek tényleg mi vagyunk? – kérdezte bizonytalanul, amikor már a krémet simogatta az érzékeny területre. Olyan óvatosan csinálta, hogy alig éreztem a fájdalmat. Megjegyeztem magamban, hogy ha végez, és megmossa a kezét, egyenként végig kell puszilnom az ujjai hegyét, amiért mindig ilyen odaadóan használja őket, ha velem van, legyen szó akár ápolásról, akár szexről.

– Igen. Ez kettőnket, és a szabadulásunkat szimbolizálja – mondtam neki mosolyogva. – Ha jól látom, a szívem feletti fecske orra éppen olyan, mint a tiéd – tettem hozzá viccelődve.