The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

12. Nem akarok erről beszélni

Az elmaradt 12. rész. Bocsánat, valamit nagyon benéztem akkor :S. És még annyit tennék hozzá, hogy sok szeretettel várlak titeket a https://hdawnstories.blogspot.lu-n, ahol a saját történeteimen kívül fordításokat is olvashattok, pl a twincest világából.

***************

Angels - Angyalok

Látom az angyalokat,
az ajtódhoz vezetem majd őket.
Nincs kiút,
Nincs semmiféle kegyelem.
A bűntudat is elhalványult,
mert még mindig emlékszem
A mosolyodra, amikor széttéptél.

H.

– Harry, beszélnünk kell! – mondta apám, miközben lehajtott fejjel állt fel az asztaltól, és imbolyogva sétált oda hozzám. Ritkán fordult elő, hogy annyit ivott, hogy részeg legyen. Ha anya észreveszi, egész este veszekedni fognak.

– Valami baj van? – kérdeztem tőle félősen. Az iskolatáskám még mindig a hátamon, és a cipőimet sem vettem le, hiszen fél perce léptem be a bejárati ajtón.

Apám felnézett rám, és én láttam, hogy a szemei be vannak dagadva a sírástól. Vagy csak az alkohol miatt ilyen furcsa a tekintete?

– Anyád ma délelőtt meghalt – jelentette ki kertelés nélkül. – Légy jófiú, és vigasztald meg a nővéred – mondta lassan. – Fent van a szobájában, és nem szeretném, ha egész éjjel a szipogását kéne hallgatnom.

Amikor felfogtam a szavait, eltelt néhány másodperc, ami teljesen kiesett. Csak álltam az előszoba közepén, próbáltam levegőhöz jutni, miközben úgy éreztem, a talaj kicsúszik a lábaim alól. Apám a lenéző tekintetével azt üzente, hogy: „Szedd már össze magad, te nyomorék!", majd visszabotorkált a poharához. Végre sikerült megmozdulnom. A táskámat ledobtam a földre, és a könnyekkel harcolva robogtam fel a lépcsőn, miközben az járt a fejemben, hogy most mindennek vége lesz.

**

– Azok a beszélgetések, amik így kezdődnek, semmi jóra nem utalnak – jegyeztem meg, és szinte önkéntelenül szorítottam magamhoz még közelebb Louis-t. Egy kicsit fészkelődött, majd egy remegő sóhaj után megtörte a csöndet:

– Tegnap beszéltem az ügyvédemmel. Elfogták Tylert. – Amikor nem mondtam semmit, hozzátette: – Tudod, ez mit jelent?

Persze, hogy tudtam. Ha újra megnyitják az ügyet, egy kis szerencsével Louis kikerülhet néhány héten belül. Visszakapja a fényűző életét, a barátait, és minden egyebet, amitől megfosztották amiatt a barom miatt. Felveheti a saját ruháit, és szépen kisétálhat innen. Aztán néhány hónap, és már a nevemre sem fog emlékezni. Neki ezt jelentené. Hogy nekem mit jelent majd, abba még nem akarok belegondolni.

– Tudom, és örülök. Annak a szemétládának kéne a börtönben poshadnia helyetted – feleltem a fogaim között szűrve a szavakat.

– Igaz, de... Neked még hátra van öt hónap.

– Öt hónap és négy nap – bólintottam. – Az már nem olyan sok, fél lábbal is kibírom.

– De mi lesz, ha én kimegyek, és te...

– Nem akarok erről beszélni – szóltam közbe kissé erélyesebben, ami mindkettőnket meglepett. Nagyokat pislogva fordult felém, hogy láthassa az arcom. – Most... nem megy. Itt vagy velem, a karjaimban tarthatlak, és nem akarom elrontani a pillanatot – magyaráztam sokkal halkabban.

Louis egy rövid ideig némán fürkészte az arcomat, aztán egy mosoly kíséretében bólintott, és átvetette az egyik lábát a combjaimon, majd a karjaira támaszkodott fölöttem, hogy meg tudjon csókolni. Annyira imádom ilyenkor, amikor pontosan tudja, mire van szükségem! Először csak játékosan a fogai közé szívta az alsó ajkam, aztán a következő pillanatban már a nyelvét is bevetette, én pedig örömmel engedtem be. Most csak az számított, hogy velem volt, és úgy csókolt, hogy sose felejtsem el. Ezelőtt nem gondoltam, hogy ez ennyire élvezetes lehet. Hogy a közelsége, az illata, a forró bőre máris olyan érzéseket vált ki belőlem, amit azelőtt még senki. Magamnak akartam őt, úgy éreztem, belőle sosem elég, és minden édes pillanattal egyre többre vágytam. Az ujjaimmal a puha, világosbarna tincsek közé túrtam, és amikor már ettől a kis mozdulattól halkan belenyögött a számba, azt hittem, ott lesz végem. Többet akartam a hangjából is, mert már éjjel rájöttem, hogy minden egyes apró nyöszörgése úgy hat rám, mint valami erős ajzószer, amit kifejezetten nekem kevertek. Egy határozott, de gyengéd mozdulattal elértem, hogy ő kerüljön alulra, és ez alkalommal én másztam rá. Amit műveltünk, már egyre kevésbé lehetett csóknak nevezni, mert azon voltunk, hogy minél hamarabb felfaljuk a másikat. A halk zihálásunk betöltötte a kis helyiséget, és akkor egy pillanatra kinyitottam a szemem, és a karjaimmal feljebb nyomtam magam, miközben Louis tiltakozóan nyafogott, és próbált visszahúzni. Azonnal rám pillantott azokkal az igéző, kék szemeivel, és kissé csodálkozva figyelt, mert nem értette, miért hagytam abba.