The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

31. Sajnálom

Sziasztok! Nagyon jó olvasást kívánok Nektek! :) És igen, közeledünk a végéhez...

L.

Én próbáltam nagyon kedves lenni vele, tényleg. Egyébként is egy talpraesett, határozott fiatal nőnek tűnt, és normál esetben kedveltem az ilyen embereket, ennek ellenére egész végig szúrós szemekkel méregettem, és az alkalmankénti mosolyt is kénytelen voltam magamra erőltetni.

Ez már a második látogatásunk volt Patriciánál, Harry testvérénél, de ezidáig még nem sikerült meggyőznie arról, hogy jót akar annak a fiúnak, aki a mindenem. Még azon az estén leültünk beszélgetni, amikor a szórakozóhelyen megtaláltuk őt. Egészen pontosan a két testvér beszélgetett, én csak megnyugtatóan simogattam közben Harry hátát, amikor az érzelmek letaglózóan rátörtek, de hamarosan már erre sem volt szükség. A lány átült Harry mellé, megölelte, és a fejét a vállára húzva biztosította arról, hogy most már nem lesz semmi baj. Nem tudtam, mit csináljak, ezért kimentem az erkélyre, és rágyújtottam. A lány egy gyönyörű lakásban lakott a klub fölött. Esténként odalent táncolt, és az évek során elég jelentős rajongótábort gyűjtött maga köré, olyannyira, hogy a klub tulajdonosát is megnyerte magának. Ebben nincs semmi furcsa, végül is egy szép, csinos lányról beszélünk. Az egyetlen dolog, amit nem tudtam magamban hová tenni, az az, hogy ha ilyen tündérmesébe illőre fordult az élete, miért nem próbálkozott meg azzal, hogy kihozza Harryt? Senki nem állt volna az útjába. Az öregük három éve meghalt, ahogy azon az estén mesélte. Nem érezte úgy, hogy egyedül van a világban, amikor segíthetett volna kijutni az öccsének? Nem volt bűntudata, amiért ellene vallott évekkel ezelőtt?

És most megint nála voltunk vacsorázni. Harry persze nem tette fel ezeket a kérdéseket. Ő tökéletesen elvolt abban az álomvilágban, hogy megtaláltuk a testvérét, aki jól van, újra találkozhattak, és a kapcsolatuk teljesen felhőtlen. Én képtelen voltam ilyen könnyen venni az egészet, és azt hiszem, ezt a lány is észrevette.

– Meséljetek arról, hol ismerkedtetek meg! – kérte Patricia izgatottan, amikor kiszedtem magamnak a salátát a sült hús mellé.

– A börtönben – vontam meg a vállam. Én még mindig nem éreztem úgy, hogy elég jóban vagyunk ahhoz, hogy az életem legszörnyűbb, és egyben legcsodálatosabb időszakáról beszéljek neki.

– Megtudhatom, hogy miért kerültél oda?

– Drog- és fegyverbirtoklás vádjával – feleltem a tömör igazságot, miközben a húsra koncentráltam a tányéromon. Vágtam belőle egy darabot, a számhoz emeltem, és akkor láttam, hogy mindketten engem néznek. Fogalmam sem volt, mit akarnak még hallani, de Harry nyilvánvalóvá tette.

– Ez egy bonyolult történet. Az egészről az exe tehet, aki...

– Aki átvert, és rám kente az egészet – folytattam, amikor lenyeltem a falatot. – Arról is kéne mesélnem, hogy manipulált egész idő alatt? Esetleg azt is szeretnétek hallani, mit művelt velem, amikor annyira a tudatomba férkőzött, hogy képtelen voltam neki nemet mondani? – kérdeztem egyre gúnyosabb hangsúllyal. Nem tudom, mi ütött belém. Nem kedveltem a nőt, és frusztrált, hogy Harry nem várt magyarázatot tőle. Teljesen elvesztettem a fejem, és már nem volt megállás. – Mielőtt rátérünk az én csodálatos múltamra, mi lenne, ha arról is beszélnénk, ami Harryvel történt odabent a börtönben? Talán mesélnie kellene neked Jasonről. Arról a pszichopatáról, akinek te lökted a karjaiba, amikor ellene vallottál a bíróságon – folytattam felbőszülve, és nagyon meggondolatlanul.

– Takarodj innen! – hallottam meg Harry mély hangját. Elképedve fordultam felé, mert azon nem csodálkoztam volna, ha a testvére rak ki, de erre nem számítottam. Úgy éreztem, mintha baromi erősen fejbe kólintottak volna, és végre felfogtam, mik csúsztak ki a számon.