The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

26. Nem számít, hogy nappal vagy éjszaka

Sziasztok! Itt a várva-várt rész :) Nem mondok semmit, inkább csöndben visszahúzódom, és várom a véleményeteket :)

H.

Már régen hajat mostam, és a tusfürdő habja is eltűnt a lefolyóban, mégsem akartam kimászni a zuhany alól. Nekidőltem a falnak, és hagytam, hogy a víz tovább áztasson, míg teljesen ráncosak lettek az ujjaim. Talán gyávának tűnik, de arra vártam, hogy Louis elaludjon. Nem azért, mert menekültem a szex elől; ó nem, napról napra egyre jobban kívántam, és meg akartam neki adni azt, amire már olyan régóta vágyik. Azért zárkóztam be a fürdőbe, mert felbosszantott, és biztos voltam benne, hogy ha kimegyek hozzá, és beszélgetni kezdünk, nem fogom tudni magamban tartani a csalódottságom. A másik tényező, hogy részeg volt. Túl jól ismertem az alkohol hatását, azt, hogy mennyire drasztikusan képes megváltoztatni egy ember személyiségét, tehát valószínűleg a dühöm jelentős része a múltam számlájára írható. Nem tudom, melyik volt a rosszabb, de mindenképpen meg akartam várni a másnapot, hogy beszélni tudjunk. Muszáj lett volna többet kommunikálnunk.

Néha úgy éreztem, hogy ezt a Louis-t – akinek az isten tudja, mennyi pénze van, vagy kik a barátai, mi motiválja a cselekedeteit –, nem ismerem. Tudtam, hogy én is hibás vagyok. A kezdeti bezárkózásom és zavarodottságom is megviselte a kapcsolatunkat, de esküszöm, mindent megpróbáltam, hogy enyhítsek rajta. Amikor Lou bemutatott az unokatestvéreinek, a remegő végtagjaim és hangom ellenére minden erőmmel azon voltam, hogy mosolyogjak, barátkozzak, és hogy megpróbáljam jól érezni magam. Louis miatt. A kezdeti idegesség ellenére szerencsére jól összebarátkoztam Rebeccával. Kedves lánynak tűnt, és végig volt egy olyan érzésem, hogy ő megért. Amikor elmondta, hogy lélekbúvárnak tanul, már nem volt kérdéses, miért. Pontosan tudta, mit kell mondania, kérdeznie vagy tennie, hogy ellazuljak, és nemsokára olyan kellemesen beszélgettünk, mintha régóta ismernénk egymást. Steven szórakoztató személyisége miatt sokat nevettem, és lehet, hogy részegen be nem állt a szája, de őt is megkedveltem. Aztán ott volt Zachary... még mindig nem tudtam kiverni a fejemből a képet, ahogy Louis, az én pasim, olyan bizalmasan bújt hozzá, mintha több lenne közöttük puszta barátságnál. És amikor felismertem, hogy Lou féltékennyé akart tenni vele, kicsit csalódottan zárkóztam be a fürdőbe. Megcsóváltam a fejem és elzártam a vizet. Nem fogok vele bújócskát játszani, képesek vagyunk ezt felnőttek módjára kezelni, ugye?

Persze, amikor kiléptem a fürdőből, a bokszeremben, és egy törölközővel a fejemen, be kellett látnom, hogy talán maradnom kellett volna még. Lesokkolva álltam a szoba közepén, és szinte még levegőt sem vettem, csak próbáltam összeszedni a gondolataim morzsáit. Igyekeztem emlékeztetni magam, hogy dühös vagyok rá... nagyon dühös vagyok arra a gyönyörű, szexi, és csábító fiúra, aki az ágyon fekszik, a keze az alsójában, és csukott szemekkel kényezteti magát. Elég volt az egyértelmű mozdulatokat látnom, hogy máris elveszítsem a kapcsolatot a külvilággal. Ahogy a napbarnított bőre alatt megfeszültek a hasizmai... ahogy az ajkai elnyíltak, és kidugta a nyelvét, hogy benedvesítse a száját... Órákig bámultam volna, de pár pillanattal később végre összeszedtem magam, és megtörtem az édes nyöszörgéseit a hangommal:

– Zavarok? – kérdeztem flegmán, de felesleges volt a színészkedés, mert az arcom máris tűzpiros volt, a hangom remegett a visszafojtott szenvedélytől, és a szűk alsóm alatt valószínűleg máris tökéletesen kirajzolódott a vágyam.

Louis lassan, lustán kinyitotta a szemeit, és egy kis mosoly játszott az ajkain, miközben beleharapott a szájába.

– Tudod, hogy te sosem zavarsz – felelte, de nem zavartatta magát, egy pillanatra sem állt meg azzal, amit művelt, sőt, a mondat végén még egy hangosabb nyögés is elhagyta az ajkait. A szabad kezével a sörösüveg után nyúlt, ami az éjjeliszekrényen árválkodott, ivott belőle, és én végre észhez tértem kicsit.