The unforgiving (Larry Stylinson ff.)

7. Louis, te meleg vagy?

Sziasztok :) Köszönöm az előző részhez érkezett kedves szavakat. Itt is a folytatás :)

**************************************

Lost - Eltévedt
A reményeim elégnek,
az álmaim eladóak.
Egy dróton táncolok,
de nem akarom cserbenhagyni őt.
Megyek az árral szemben,
Harcolok azért, amiben hiszek...
...Még mindig mellette vagyok
Kiáltom a nevét...
...Próbálom elérni őt
Érzem, hogy sóvárog

L.

– Szóval, tényleg annyira rossz, mint mondják? – kérdezte Derek, miközben egy nagy adag tésztát pakolt a szájába.

– Alig több, mint két hete vagyok itt, úgyhogy erről inkább nem nyilatkozom. A lényeg, hogy kerüld a feltűnést, és talán nem kötnek beléd – feleltem vállat vonva, és úgy döntöttem, hogy nem mesélem el neki a második napon kapott forrózuhanyt. Ha szerencséje van, megússza. Ha nincs, akkor pedig...

– Elárultad valakinek, hogy meleg vagy? Vagy hogy tudod titokban tartani? – érdeklődött hétköznapi hangon. Egy pillanat alatt leizzadtam, és olyan mérges lettem rá, hogy szívesen kitekertem volna a nyakát. Persze aztán eszembe jutott, hogy talán én is ilyen naiv lehettem az első napokban, amikor Harry jó néhányszor figyelmeztetett, hogy óvatosnak kell lennem. De annyira idióta nem voltam, hogy a másságommal kérkedjek egy olyan helyen, ami arról híres, hogy hogyan erőszakolják meg a férfiakat a zuhany alatt.

– Basszus – sziszegtem neki a fogaim között, és közelebb hajoltam hozzá az asztal felett. – Fogd be a szádat, különben majd találnak rá valami jó módot, hogy betömjék! – figyelmeztettem mérgesen. – Ez nem olyan téma, amit itt...

– Csatlakozhatok? Vagy netán zavarok? – állt meg Harry mellettünk, és kíváncsian bámult az arcomba, miközben igyekeztem rendezni a vonásaimat, amelyek most a dühösből hirtelen csodálkozóvá váltak. Harryvel alig beszéltem azóta, hogy... Mi is történt pontosan? Teljesen lefagyva bámulta két őr titkos légyottját az egyik öltöző résnyire nyitva hagyott ajtaján keresztül. Három nap telt el, és Harry csak akkor szólt hozzám, ha nagyon fontos volt, amit mondania kellett. Az én hormonjaim pedig úgy felbolydultak a tudattól, hogy talán nagyon is hasonlítunk, mintha újra tini lennék. Kerültem a közelségét. És kerültem a tekintetét, mert azokba a szemekbe képtelenség volt nem beleesni. Éppen ezért hirtelen nem is tudtam neki mit felelni, amikor megállt az asztalunknál.

– Persze – felelt helyettem Derek, de Harry még csak pillantásra sem méltatta és nem is mozdult. Végül egy hangos sóhajjal bólintottam, hogy véget vessek a kényelmetlen szituációnak. Csakhogy amint Harry csatlakozott hozzánk, kellemetlen némaságban folytattuk a vacsorát. Annyi előnye volt a helyzetnek, hogy Derek nem tett fel több idióta kérdést. Azt hiszem, egy kicsit tartott Harrytől, aki ugyan csak néha szentelt neki figyelmet, de ha mégis, akkor azt fagyos tekintettel tette. Próbáltam egy kicsit lassabban enni, mert nem volt sok kedvem Derekkel elhagyni az étkezőt. Ez a pár nap elég volt arra, hogy rájöjjek, lehet, hogy néha szórakoztató, de ugyanakkor túlságosan ostoba is egyben. Amikor befejezte a vacsorát, egy darabig még eliszogatta a pohár vizét, és amikor látta, hogy nem sietek az evéssel, csalódottan sóhajtott, majd felállt, hogy visszavigye a tálcáját.

– Beszélnünk kell – mondta néhány perccel később Harry anélkül, hogy rám nézett volna. Utáltam ezt. A hangneme olyan volt, mintha valami rosszat tettem volna, és legalább annyira parancsolóan hangzott, mintha az apámmal beszélnék. Grimaszolva turkáltam a kihűlt tésztámat, és próbáltam megérteni Harry viselkedését. Három napig alig szólt hozzám, akkor most mit akarhat? Miért akar velem újra beszélni? Talán ideges amiatt, hogy... Amikor kíváncsian felnéztem a tányéromból, közvetlenül szembe találtam magam a zöld szempárral, és akármilyen ingerült is voltam, csak némán bólintottam. Nem tudtam rá haragudni. Alig néhány hete ismertem, és elérte nálam, hogy megbízzak benne, annak ellenére, hogy sokszor nem értettem a viselkedését.