Nothing In The Cage Of My Ribcage

Chapter 1

Azt mondják, általában mindenkinek az a kedvenc évszaka, amikor született. Nos, szeptemberi lány ellenére én soha nem voltam túlságosan oda az őszért. Mindig inkább a tavaszi hónapokat részesítettem előnyben, amikor a téli hideg végre elvonul és átadja a helyét az új élet kezdetének. Amikor az ember érzi, hogy minden egyes levegővétellel új erő költözik belé, hétvégenként szívesen ücsörög a parkban és a tóparton, élvezve, ahogy a már kellemesen langyos, de még nem túl meleg napsugarak simogatják a bőrét.

Az ősz számomra mindig az elmúláskezdetét jelentette. A nappalok rövidülnek, a nyári kacajok elhalkulnak, beköszöntenek a reggeli fagyok. A levelek elhagyják addigi otthonukat és a csapadéktól összeragadva barnás foltokká olvadnak a betonon. Mindig úgy gondoltam, hogy az ősz kizárólag a vidéki tájakon lehet élvezetes, ahol az idő szinte megáll, és van lehetőség kiélvezni a szeptember még késő nyári érzetét,az októberi csípős reggeleket és naplementéket, a novemberi hangulatot, ami a december közeledtével már az ünnepi készülődésbe hajlik át.

Engem viszont október első napja ismét az Angyalok városában ért. Csütörtöki nap volt, az egész heti rohanásban fel se tűnt, hogy mindjárt itt a hétvége, ami azén életemben az elmúlt években – a nagyobb ünnepek kivételével– általában valamilyen rendezvényt, versenyhétvégét vagy sajtóeseményt jelentett. Azon a reggelen is éppen a soron következő sajtótájékoztatóra igyekeztem felkészülni, miközben fél kézzel a blúzomat gomboltam be, míg a másikkal próbáltam magamra rángatni a magassarkú cipőmet. Lucy, az asszisztensem tíz perccel ezelőtt csörgött rám egy jó és egy rossz hírrel. A reklámanyagokat kivitelező cég sajnálkozások közepette egy órával elcsúsztatta a reggeli megbeszélést, amiért általában fel szoktam mondani az alvállalkozóknak, ha már vagyok olyan kedves és én megyek házhoz, nem pedig ők; de ez most kivételesen jól jött. Ugyanis kiderült, hogy a szerviz nem lett időben készen a kocsimmal, valamint a cég összes sofőrje is foglalt volt, Lucy pedig hiába próbálkozott a taxitársaságoknál, mind várólistára tette.

- Próbálkozom még, előbb-utóbb csak hajlandó az egyik kapcsolni – hallottam az asszisztensem kétségbeesett hangját a kihangosított telefonon keresztül.

- Luce, nyugodj meg – próbáltam könnyíteni a helyzeten. – Be tudok menni gyalog is, majd tömegközlekedem, nem fogok belehalni.

- Magassarkúban? – Lucy hangja meglehetősen kétkedőnek bizonyult. Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán bevillant valami. Lehet, hogy mégiscsak van valami jó a ma reggeli nem várt gyalogolásban.

- Lucy – nyújtottam el a nevét, miközben széles mosoly terült el az arcomon. – Tudod te, hogy milyen nap van?

- Csütörtök? – értetlenkedett.

- És milyen hónap hányadika? – nevettem el magam.

- Október elseje – jelentette ki határozottan, majd pár másodperces gondolkodás után szinte láttam magam előtt, ahogy a homlokára csap. – Pumpkin Spice Latte! Hozol nekem is? – lelki szemeim előtt megjelent a lány, ahogy labradorkölyök szemeket mereszt rám.

- Persze – mosolyogtam továbbra is. – Bent találkozunk, a megbeszélés után – szakítottam meg végül a hívást.

A beszélgetés közben sikerült összekészülődnöm. Még utoljára belenéztem a tükörbe,ujjaimmal végigszántottam a lapockáim alá érő hullámos barna tincseimen, hogy álljanak valahogy. A fekete ceruzaszoknyámat lesimítottam, magamra kaptam egy fekete blézert, a fehér selyemblúzom gallérját megigazítottam, majd felkaptam a táskámat és a lakásajtó bezárása után fél perccel már Los Angeles egyik forgalmas utcáját koptattam fekete magassarkúmban. Három sarokra volt egy Starbucks, pont útba esett, így hódolhattam a városi őszök és telek egyik pozitívumának: a sütőtökös-fahéjas kávénak. A másik örömet szerző dolog a különböző szármagasságú csizmák voltak, a bokacipőktől kezdve a combközépig érő csodákig. Azonban a még szokatlanul meleg október első napján nem tartottam indokoltnak a melegebb lábbelik viselését, így, hogy ne legyen teljesen elrontva a reggelem,kávébeszerző körútra indultam. Amíg lebonyolítottam még két gyors telefonhívást a sajtósommal és a szövegírómmal, pont odaértem a kávézás koronázatlan multi franchise-ába – amit normális esetben teljesen indokolatlan pénzszórásnak találtam,na de ki tud ellenállni egy nagy pohár meleg tökös kávénak? A meleg italt viszonylag gyorsan megkaptam, majd már ki is perdültem az üzletből. Menet közben kaptam egy fontosnak tűnő üzenetet,így a telefonomat bújva fordultam jobbra a következő sarkon –pechemre.