Nothing In The Cage Of My Ribcage

Chapter 25

Fáradtan néztem körbe a lakásban, miután mindenki elment. Legszívesebben csak befeküdtem volna az ágyba és aludtam volna napokig. A stressz és idegeskedés fizikailag is kimerített. Reggel viszont elhatároztam, hogy erős leszek, ezért nem tehettem meg, hogy a fejemre húzom a takarót és nem veszek tudomást a világról. Nagy levegőt véve felszívtam magam és nekiestem a bőröndömnek, hogy a tíz nap alatt felhalmozódott szennyest elkezdjem bedobálni a mosógépbe. Miután elindítottam a gépet, a nappaliba telepedtem a laptopommal és elkezdtem átnézni az e-maileket.

- Soha többé nem megyek szabadságra – morogtam, mikor megláttam a több mint száz olvasatlan levelet.

Az első pár sajtómegkeresést még elolvastam, a többit automatikusan dobtam a kukába. Peterékkel és Nickkel megegyeztünk, hogy se én, se Ashley nem nyilatkozunk személyesen, csak a sajtósainkon keresztül kommunikálunk a médiával. Lucy szerencsére szorgos kismanó módjára elvégezte a bejövő feladatokat és megoldotta a felmerült ügyeket és problémákat, szóval nekem alig kellett megválaszolnom pár, vezetőtől kapott e-mailt. Maffei és a csapata viszont szerencsére békén hagytak, csak Harristől kaptam egy mocskolódó üzenetet a Mexikóban történtek után.

Az ismeretlen feladóktól érkező e-maileket hagytam utoljára. Rossz előérzettel nyitottam meg az elsőt. A másodikban már tudtam, mire számítsak. Mind a nyolcban ugyanaz volt a lényeg. Egy szemét ribanc vagyok, amiért az ujjam köré csavartam Ashleyt, aztán Forma 1-es pilótákkal hetyegtem Mexikóban. Ha eddig bizonytalankodtam volna, most már teljesen biztos lehettem abban, hogy Ashley Purdy a tinilányok kedvence és népes rajongótáborral rendelkezik. Őszintén szólva viszont ezek az üzenetek már nem hatottak meg az elmúlt időszak után, bár volt egy olyan érzésem, hogy nem mostanában kéne elkezdenem használni a Facebookot vagy a Twittert. Még örültem is, hogy csak ennyit kaptam – legutóbbi értesüléseim szerint az együttes az egész világon hatalmas népszerűségnek örvend. Ahogy ezt végiggondoltam, kipukkant belőlem a nevetés. Belebotlottál a világhírű Black Veil Brides egyik tagjába, akivel még intim viszonyod is volt, de fogalmad sem volt róla, hogy ki a pasi, mert az autós magazinokon kívül még a Cosmot se olvasod, aztán amikor kiderül, még úgy se tudod, hogy mi ez az együttes. Ekkora szerencsétlen is csak én lehetek... Végre eljutottam lelkileg odáig, hogy csak nevetni tudtam a helyzeten.

Az elmúlt napokban hiába néztem utána Ashleynek, a BVB zenéjére eszembe se jutott rákeresni. A nevetéstől kicsordult könnyeimet törölgetve nyitottam meg a YouTube-ot és ütöttem be a keresőbe a nevüket. Az első találatot elindítva majdnem leestem a kanapéról. A fejemet hátravetve csaptam a homlokomra, mikor belém csapott a felismerés: az In The Endet hallgattam a faházban töltött hétvége előtti este a fürdőkádban. Még arra is gondoltam, hogy be kéne szerezni a lemezt... Miután felkapartam az államat a földről, kiválasztottam egy lejátszási listát és feltekertem a hangerőt, hogy a konyhában is halljam, amíg vacsorát csinálok és eltakarítom a reggeli vendégeim után maradt romokat.

Amíg a mosogatónál álltam és Andy kellemesen mély hangját hallgattam, rájöttem arra, hogy miért is olyan népszerű az emberek körében az együttes. Erőt adnak. Reményt arra, hogy mindig van kiút. A zene és a szöveg együtt töltött fel engem is energiával. Hirtelen úgy éreztem, én is bármire képes vagyok. Hogy ez igazából csak egy rossz időszak, és nem a világ vége. Idő kérdése, és eljön az én boldogságom is. Még azt is elhittem azokban a percekben, hogy Ashley jelenti számomra a jövőt – mindent elölről tudunk kezdeni, tiszta lappal, hazugságok nélkül, és boldogan élünk, amíg... Keserű mosollyal ráztam meg a fejem, majd a vacsorámat magamhoz véve ültem ismét a kanapéra. Egymást követték a klipek és összevágott videók, amik alatt a számaik mentek. Némelyiken még meg is mosolyogtam a sminket és testfestést, amit viseltek. Kétségtelenül nem az én stílusom volt a képi világuk. Tíz perc múlva viszont azon kaptam magam, hogy a tányért félretolva folyamatosan Ashleyt keresem és figyelem minden apró jelenetben. Lenyűgözött az az igazi szenvedély, amivel játszott és énekelt Andy mellett. Egy idő után már csak arra koncentráltam, hogy kihalljam a hangját a vokálból. És egyszerre még többet akartam belőle: interjúkra és koncertfelvételekre kerestem rá. Ahogy az egyes riportokban beszélt, egyszerre láttam benne az általam ismert gyengéd, gondoskodó férfit, a profi zenészt és a bohém rock sztárt. Megborzongtam attól, ahogy felismertem benne a művészt. Azt az oldalát, amit addig elrejtett előlem – pedig ha tudná, hogy mennyire vonzónak találom ezt a részét is... Izgatottan haraptam be az alsó ajkamat, amikor átváltottam a koncertfelvételekre. Ashley határozottan tett arról, hogy a lányok kedvence legyen. Nem kellett sokat néznem a videókat ahhoz, hogy elöntsön a féltékenység. Idegesen csaptam le a gép tetejét. Megőrültem már most attól a tudattól, hogy a férfi, aki hozzám tartozik, több ezer visító lány előtt rohangáljon póló nélkül és csinálja nekik a műsort. Ha már most így reagálok, mi lesz később...? Hirtelen elszégyelltem magam. Az éremnek most is két oldala volt. Egyrészt ez Ash munkája, ezért nem hibáztathatom. Másrészt neki is minden oka meg lehetne arra, hogy féltékeny legyen: az autósportban kilencven százalékban férfiak vettek körül. És én már adtam is okot a bizalmatlanságra...