Nothing In The Cage Of My Ribcage

Chapter 43

Furcsa volt hazatérni abba a lakásba, amiben évekig egyedül éltem, de Ashley megjelenése óta szinte egy percet sem töltöttem ott a férfi nélkül. Minden szoba kongott az ürességtől nélküle, bár ezt nem érzékeltem rögtön az első estén. Olyan volt, mintha csak sokáig dolgozna vagy elutazott volna egy-két napra. A csütörtök reggeli kávésbögréje még a pulton állt az enyém mellett, a könyv, amit az előző hétvégén olvasgatott, a dohányzóasztalon feküdt, a pulóvere a kanapéra dobva árválkodott. Automatikusan kezdtem rendet rakni, mint minden este, mikor hazaértem a munkából, majd léptem a hűtőhöz, hogy vacsorát csináljak – újra csak egy főre. Miközben az ételt tologattam a tányér egyik feléről a másikra az asztalnál, elgondolkodtam, hogy talán el kellett volna fogadnom Juliet és Inna ajánlatát, hogy töltsük együtt az estét. A társaság kétségtelenül teljesítette az Ash által rájuk bízott feladatot. A három és fél órás repülőút alatt egy percre sem hagytak egyedül és nem engedték, hogy egy pillanatra is az elváláson gondolkodjak. Folyamatosan egymást váltották a mellettem lévő ülésen. Andy feltett szándéka volt, hogy elmagyarázza nekem a Batman filmek történetét, Inna a családomról és a karácsonyi terveimről kérdezgetett, Jake pedig próbálta megérteni az autósportok bonyolult szabályrendszerét. Mind a hárman vidám témákkal igyekeztek elterelni a figyelmemet. Juliettel azonban ott folytattuk a beszélgetést, ahol előző este Hermannban abbahagytuk. Nem sok közös dolog volt bennünk, ha a gimnáziumban lettünk volna, valószínűleg ki nem állhattuk volna egymást. Azonban az, hogy rájöttünk, mindketten elveszítettük egy nő életében a legfontosabb dolgot, egy gyereket, közelebb hozott minket egymáshoz. Negyvennyolc órával azelőtt még fenntartásokkal kezeltem a nőt, a missouri éjszakán és a repülőn viszont kezdtem úgy érezni magam a társaságában, mint Inna közelében. Meg mertem nyitni neki a lelkemet, emellett viszont segíteni is akartam neki azzal, hogy megosztom vele a saját érzéseimet, a múltamat, a példámat, a történetemet, azt, én hogy éltem túl annak idején a veszteséget. Hiszen hiába telt el a vetélése óta egy év és támogatta a férje mindenben, messziről látszott rajta, hogy még nem tette túl magát teljesen a történteken és a gyerek iránti vágya az újbóli sikertelen próbálkozásokkal csak nehezítette a helyzetét. Bár még nekem sem sikerült teljesen feldolgoznom Alex halálát és én magam is instabil voltam, éreztem és tudtam azt, hogy Juliet Simmst nem véletlenül sodorta az utamba az élet. Egymást támogatva kell túlesnünk életünk leghatalmasabb tragédiáján.

A hétfő gyorsan elszaladt mellettem, a felhalmozódott munka elterelte a gondolataimat, de az este már valamivel nehezebb volt. Bár Ashleyvel minden szabad percünkben váltottunk pár üzenetet vagy beszéltünk telefonon, a hiányérzet egyre csak növekedett bennem.

- Biztos nem mész át Jake-ékhez?

Vacsora után magamra kaptam Ashley pulcsiját és a párnáját az ölemben szorongatva kezdtem az ágyban olvasgatni. Sehogy nem tudtam a regényre figyelni, ezért inkább úgy döntöttem, átnézem az e-mailjeimet. Alig, hogy bekapcsoltam a gépet, Ash kezdett Skype-on hívni.

- Biztos. Szívem, elég sokáig éltem egyedül, tudom, hogy nem lakik szörny az ágyam alatt.

- Nem is ezért aggódom...

- Tudom. De nem rohangálhatok mindig valakihez, ha éppen nem vagy itt. Ne aggódj, jól vagyok. Persze, furcsa, hogy nem vagy itt és hiányzol, de előbb-utóbb hozzá kell szoknom – vontam meg a vállam.

- Te is hiányzol nekem. Mikor is lesz az a nagy záró buli Coloradóban, amit mondtál?

- Most hétvégén. El tudsz jönni?

- Nem tudom, cica – sóhajtott Ashley. – Nem úgy haladnak a dolgok, ahogy szeretném. Minél előbb elrendezem az itteni ügyeket, annál hamarabb tudok visszamenni Kaliforniába.