Nothing In The Cage Of My Ribcage

Chapter 46

Péntek este még hosszasan időztem az irodában és gondolkodtam. Nem tudtam eldönteni, hogy mit érzek a jövővel kapcsolatban. Egyszerre töltött el szomorúsággal, hogy el kell hagynom az annyira szeretett los angelesi központot és a kollégáimat, ugyanakkor izgatott és boldog is voltam. Lucyval egyáltalán nem volt könnyű közölnöm a változást, és fogalmam sem volt arról, hogy jelentem be a családomnak. Az elmúlt hetekben a szüleim reménykedni kezdtek abban, hogy visszatérek Európába, a közelükbe, ahogy Daniel is látott esélyt arra, hogy elfogadom valamelyik ajánlatot. Hirtelen félni kezdtem a karácsonytól, attól a pillanattól, amikor el kell mondanom nekik, hogy Amerikában maradok. Biztos voltam abban, hogy meg fogják érteni és támogatni fognak mindenben, de tudtam, hogy valahol csalódást okozok nekik.

Az este és éjszaka folyamán többször vettem a kezembe a telefonomat, hogy legalább Ashley-vel közöljem a hírt, de valami miatt nem ment. Képtelen voltam beszélni a férfival. Fogalmam sincs, hogy mitől féltem, hiszen tudtam, hogy kiugrana a bőréből, ha megtudná, mennyivel leegyszerűsödik az életünk, az akadályok nagy része elhárul előlünk, hiszen sokkal rugalmasabban tudok majd dolgozni. Valami mégis visszatartott attól, hogy csak úgy egyszerűen bejelentsem neki, már holnap át tudnám tenni a székhelyemet akár Nashville-be is. Talán úgy éreztem, ezzel minden visszafordíthatatlanul komolyra fordulna, valamelyikünk, akár mindkettőnk megijedne ettől a drasztikus változástól és minden csak elromlana. Órákig tartó tépelődés után végül valahogy elaludtam, és egy zavaros, hol boldog, hol rémisztő, zaklatott álomba merültem.

Szombat délelőtt arra ébredtem, hogy besüpped mellettem az ágy és valaki az arcomat kezdi cirógatni. Először, még csukott szemmel azt hittem, álmodom, majd meggyőztem magam arról, hogy csak Ashley akar felébreszteni. Mikor belém csapott a felismerés, hogy a férfi nincs is az államban, halálra rémülten pattant ki a szemem és ültem fel. Mikor valóban a vigyorgó Ash-sel találtam szemben magam, megkönnyebbültem, de a következő percben az érzés helyét átvette a döbbenet.

- Te meg mit keresel itt? – meredtem rá még mindig tátott szájjal.

- Neked is jó reggelt, cicám – hajolt hozzám egy csókra, amit először kikerekedett szemekkel fogadtam, majd boldogan karoltam át a nyakát és húztam még jobban magamhoz újra végigdőlve az ágyon. Mosolyogva húzódott el tőlem és lágy tekintettel nézett le rám. – Igazából kezdhettük volna ezzel is.

- Ne haragudj – túrtam a hajába, miközben a trikóból kilógó vállamat kezdte csókolni. – Csak meglepődtem. Azt hittem, nem jössz szerdánál előbb.

- Karácsony előtt úgyse tudnék már haladni semmivel a szalonnal kapcsolatban, szóval úgy döntöttem, inkább hamarabb visszajövök és veled töltöm a hétvégét.

Ashley az utóbbi időben feszült volt a tetováló szalon ügyeivel kapcsolatban. Mivel egyértelműen nem tudta volna a többi elfoglaltsága mellett vállalni, hogy minden vendéget ő maga varrjon, más szakembereket, művészeket keresett maga mellé. Ahogy az Andyvel való találkozás előtt a zenésztársak keresésével kapcsolatban, úgy ezen a téren sem sikerült egyből megfelelő embereket találnia, de ez valójában nem is érte váratlanul. Pontosan tudta, hogy milyen munkatársakat keres, de egyelőre nem sikerült ráakadnia a befutókra. Mostanra pedig el is bizonytalanodott a megnyitóval kapcsolatban. Az eredeti tervekkel ellentétben egyre inkább úgy látszott, megvárja vele a turné első nagyobb szünetét, márciusra tolva a nyitást. Igyekeztem segíteni neki vagy legalább tartani benne a lelket, ez viszont nehezen ment úgy, hogy közben a problémák nagy részét nem osztotta meg velem a saját nehézségeim miatt. Hiába nem beszélt róla, látszott rajta, hogy nyomasztja, amiért nem az ő számításai szerint alakultak a dolgok – meg persze süket és vak sem voltam, hallottam, amikor telefonált és láttam, milyen gondterhelten nyomogatja a gépét. Mint mindig, mikor elsötétült a tekintete, most is átkaroltam és egy puszit nyomva az arcára igyekeztem elterelni a gondolatait egy kicsit.